Duplája a tavalyinak a folyómérleg-hiány

Meglepően magas, 402 millió eurós deficit keletkezett augusztusban a folyó fizetési mérlegben: ezzel a nyolchavi deficit meghaladja a hárommilliárd eurót. Az eddigi folyamatok tükrében az elemzők hat százalék körüli, GDP-hez mért éves hiánnyal számolnak.

Hírösszefoglaló
2003. 10. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Augusztusban 402 millió euróval növekedett a folyó fizetési mérleg hiánya, így az első nyolc havi deficit 3,189 milliárd eurót tett ki – közölte tegnap a Magyar Nemzeti Bank. Az első nyolc havi hiány több mint duplája a tavalyinak: 2002 hasonló időszakában 1,439 milliárd eurós hiányt regisztráltak.
Az MTI-nek nyilatkozó elemzőket meglepte a hiány mértéke, előzetesen jóval alacsonyabb havi deficitre számítottak. Kaposi Zsolt, az OTP Bank Rt. elemzője 200 millió eurós hiányt várt előzetesen. „Az augusztus alapvetően jó hónap szokott lenni” – vélekedett a szakember. Kaposi kedvezőtlennek nevezte az áruforgalom 347 millió eurós augusztusi hiányát, illetve az importnak az exportot meghaladó növekedési ütemét az előző évhez képest. „A behozatal növekedésében azonban kedvező jelek is vannak, a nyolcadik hónapban ugyanis nemcsak a fogyasztási, de a beruházások indukálta import is növekedett” – mondta. Az év végére az elemző négymilliárd euró körüli folyó fizetési mérleg hiányt valószínűsít és elképzelhetőnek tartja, hogy a deficit elérje a 4,3 milliárd eurót. Kaposi Zsolt felhívta a figyelmet a továbbra is kedvezőtlenül alakuló finanszírozási oldalra. „A többletfogyasztás az ország, a lakosság és az állam eladósodottságát is növeli” – vélekedett az elemző.
Londoni feltörekvő piaci elemzők 6 százalék körüli idei év végi folyómérleg-hiányt jósoltak a tegnap közzétett adatok után. A szakértők szerint továbbra is elsősorban a nem rezidens portfóliótőke lesz a hiány fő finanszírozója, a közvetlen külföldi befektetések élénkülésére az uniós csatlakozás után sem számítanak. Olivier Desbarres, a Crédit Suisse First Boston befektetési csoport londoni részlegének feltörekvő piacokért felelős alelnöke rendkívül rossznak nevezte az augusztusi deficitadatot. A CSFB vezető elemzője szerint a finanszírozásban a hangsúly változatlanul a külföldiek portfólióbefektetésein van: a tőkemérlegből az tűnik ki, hogy a nem rezidens befektetők adósságpiaci vásárlásai a hiány háromnegyedét fedezik. Desbarres közölte: az 5,0–5,5 százalékos hazai várakozásokkal szemben a ház jelenleg 6,0 százalékos GDP-arányos idei év végi folyó hiányt vár, de „most már ez is meglehetősen konzervatív becslésnek tűnik”. A CSFB alelnöke nem zárta ki a 6,5–7,0 százalékos deficitet 2003 végén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.