Feltámasztott szavak

Három éve a sajátosan szép szavú író, Sütő András köszöntötte nyelvünket féltő, óvó beszédben a Marosvásárhelyen megrendezett IX. Anyanyelvi Konferenciát. Többek között ezt mondta: „nyelvünk, mint minden más nemzeté, az örök feltámadás színtere…” A nyelvet az állandóság és a folytonos változás egyszerre jellemzi. Az állandóság biztosítja a nemzedékek közötti megértést. Míg a változás feltétele annak, hogy a nyelv lépést tudjon tartani a gazdasági, társadalmi, művelődésbeli és a mindennapi élet alakulásával, valamint a gondolkodás módosulásával, finomodásával. Ezért értjük meg csaknem teljesen a XII. század végi Halotti beszédet, ugyanakkor ezért keletkeztek az utóbbi időben olyan szavak, mint számítógép, utaskísérő, bróker, internet és olyan, árnyalatnyilag pontosabb, differenciáltabb viszonyt kifejező névutóféleségek, mint „valaminek az alkalmából” („kitüntetésed alkalmából gratulálok!”) vagy „valaminek az ügyében” („felvételed ügyében nem segíthetek”).
Természetesen a jelzett állandóság a meglévő kifejezések esetében sem jelent teljes változatlanságot, hiszen a szavak jelentése bővülhet, szűkülhet, módosulhat. Fej szavunk például az utóbbi évtizedekben vette fel szabályos jelentésfejlődéssel – talán az ifjúsági nyelvben – a „talpraesett, szerencsés ember” értelmet, gyakran megtoldva a jó, illetve a menő jelzővel (jó vagy menő fej). Úgyszintén módosulhat a nyelvtani jelenségek elterjedtsége, funkciója, stílusértéke. A -t, -tt finnugor eredetű, hol kérdésre felelő helyhatározóragunk például – amely napjainkban az itt, ott helyhatározó-szói névmásban és az alatt, mellett típusú névutókban él – régen megtalálható volt számos helynévben. Szenczi Molnár Albert még ilyeneket emleget 1610-es nyelvtanában: „Tartzalt esik sokadalom”, vagyis: „Tarcalon van vásár”. Később ezt a ragot kiszorította a -ban, -ben, illetve az -on, -en, -ön. Három-négy évtizede viszont egyre gyakrabban találkozunk a Győrött, Pécsett, Vácott formával, amelyet a beszélők minden bizonnyal választékosabbnak éreznek.
A szó eredeti értelmében való feltámadásról is beszélhetünk bizonyos esetekben. A nyelvújítás, ez a sok ezer szót eredményező XIX. századi mozgalom többek között régi, elfelejtett szavakat is feltámasztott. A nyelvújítás című, 1929-es feldolgozásban 42 ilyen szó található. Finnugor eredetű év szavunkat például a XVI. század végéig kiszorította az irodalmi nyelvből az esztendő. Az év szót a XVIII. század végén Baróti Szabó Dávid újította fel, el is terjedt, és később inkább az esztendő szorult vissza. Ez utóbbit az értelmező szótár „kissé népies vagy választékos” stílusminősítéssel látta el. Az évhez hasonlóan felújított szavak még a következők: aggastyán, bakó, dísz, hon, lomb, vihar. Más szavakat viszont csak bizonyos jelentésükben újítottak fel, például Vörösmarty a család szót „família” értelemben.
Továbbmenve: a nyelvi elemek közvetlen feltámasztását képviseli az úgynevezett szépirodalmi archaizálás is, azaz történeti tárgyú prózában vagy versben korabeli szavak, kifejezések, nyelvtani jelenségek alkalmazása a korhűség, a korhangulat érzékeltetésére. Arany János például a XVI. század közepi török időket idézi meg Szondi két apródja című örökszép balladájában:

„Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
Odaillőt egy huri nyakra!”

És hogy a kör bezáruljon: igazából a neologizmusok, vagyis az új nyelvi jelenségek rendszerint szintén korábbi elemekből épülnek fel, vagy legalábbis azok mintájára születnek. Ilyen mai szavak például a közszolgálati, autópályadíj, lízingel, áfa.
Nagy igazság tehát: az élő nyelv – közvetlen vagy közvetett módon – valójában minden korban és minden beszélő ajkán újrateremtődik, más, költői kifejezéssel: az az örök feltámadás színtere.