Fenyegeti-e a NATO-t Moszkva?

Nyugtatnia kellett NATO-beli kollégáit a szervezet Colorado Springs-i tanácskozásán Szergej Ivanov orosz védelmi miniszternek. Nem véletlenül, hiszen a nemzetközi sajtó már arról írt az új orosz katonai doktrína minap bemutatott tervezetével kapcsolatosan, hogy Moszkva hidegháborút kezd a NATO ellen. A meghökkenés nem véletlen, hiszen éppen Ivanov volt az, aki az orosz vezérkar előtt Putyin elnök jelenlétében kifejtette: „Ha a NATO, megőrizve jelenlegi agresszív formáját, továbbra is katonai szövetség marad, akkor Oroszország válaszul kénytelen lesz gyökeresen átalakítani a katonai tervezést, a védelmi erők – beleértve a nukleárisakét is – felépítését”. Ilyen kijelentés a legfelső vezetés szájából egy ideje már nem hangzott el, s a Nyugatot fenyegető retorika is szokatlan manapság a Kremltől. Most azonban Ivanov keményen felemlegette, hogy az észak-atlanti szövetség stratégiai elképzeléseiben továbbra is tetten érhetők az Oroszországot ellenségnek tekintő elemek, mindezt azonban tovább egyértelműsítve a tanácskozás után Jurij Balujevszkij vezérezredes, a vezérkari főnök helyettese – a Nyezaviszimaja Gazeta szerint legalábbis – kijelentette, „a Kreml megelégelte a NATO orosz ellenességét”. Nem nyugtatta meg az új szövetségeseket igazán Putyin sem, amikor felszólalásában a nukleáris fejjel felszerelt nagy hatótávolságú orosz rakéták kiváló harci képességeit ecsetelte. A sajtóban azonnal Ivanov-doktrínának elkeresztelt tézisek között a védelmi miniszter bizonyos esetekben – az országot közvetlenül fenyegető katonai támadás, a térségbeli gazdasági érdekek vagy az itt élő orosz kisebbségek védelmében – továbbra sem zárta ki a megelőző csapásmérés lehetőségét sem. Putyin elnök eközben ismét megerősítette Oroszország és a NATO partnerségét, mint ahogy Camp David-i tárgyalásai után is arról beszélt, hogy az észak-atlanti szövetség többé nem fenyegeti hazáját, s a katonai tervezésben az új kihívásokra kell figyelni. Maga Szergej Ivanov hasonló visszafogottsággal már a partnerséget erősítette Colorado Springsben, kijelentve, hogy Moszkva nem tekinti sem támadónak, sem pedig ellenségnek a NATO-t.
Melyik hát a Kreml igazi arca? Abban az elemzők nagy többsége megegyezik, hogy nincs szó stratégiai váltásról. Még akkor sem, ha a nagy egyetértés mögött – különösen a posztszovjet térséget, kiemelten Közép-Ázsiát érintő – valós ellentétek is feszülnek a két fél között, s Moszkva igyekszik mind határozottabban nyugati partnereinek értésére adni, hogy megvédi nemzeti érdekeit. A legközelebb azonban valószínűleg azok járnak a valósághoz, akik az ellentmondások magyarázatát a katonai doktrína kettős olvasatában látják. Nem ez az első példája annak, hogy alkalmazkodva az elvárásokhoz, a Kreml más-más arcát mutatja otthon és külföldön. Míg a birodalmi nagyság után leginkább nosztalgiázó katonák lelkének balzsam a kemény retorika, a Nyugat a kompromisszumkészség hangsúlyozását várja. Mindenki megkapta tehát, amit akart, míg Moszkva reális katonai elképzelései valahol e kettő között vannak. Oroszország egyre inkább kész lesz megvédeni nemzeti érdekeit, mindezt azonban lehetőségeihez, a realitásokhoz alkalmazkodva a lehető legkorrektebb formában teszi.