Képzők és képzettek

Minden bizonnyal hallották már a hírt: köztudottan a szociálliberális értékrendhez kötődő újságírók tartottak kommunikációs tréninget az ellenzék sajtócsapatának. Dobogókőn a kamerák előtti szereplést gyakorolták, a képzésre azért kérték fel Simon Andrást, az MTV Este című műsorának egyik vezetőjét, Kálmán Olgát, az ATV Egyenes beszéd produkciójának munkatársát és Heltai Péter televíziós újságírót, mert a megbízó szerint a jobboldali újságírók között nincs egyetlen olyan ember sem, aki elérné a meghívottak szakmai színvonalát.
Ilyenkor jót tesz az emlékezés. A lapinformációk szerint havi kétmillió adóforintot kereső Simon András kereskedelmi tévés korábban egy vita alkalmából kiküldte a stúdióból Rogán Antal országgyűlési képviselőt – most nyilván megtanította a szavain csüggő fideszeseknek, hogy ilyenkor mi a helyes reakció a riportalany részéről. Kálmán Olga a ködösítés módszertanáról beszélhetett, mert a hír napvilágra kerülése után körömszakadtáig tagadta a képzésen való részvételét. A Hit Gyülekezete által ellenőrzött munkahelyén úgy látszik, megértették a kormányprogramot, és megspóroltak tíz százalékot a tízparancsolatból, kihagyva így azt a törvényt, ami a keresztényi élet és az igazmondás kapcsolatát szabályozza.
Különben a Fidesznek igaza van: a jobboldali sajtó a szellemi fogyatékosok és a magyar nyelvvel hadilábon állók gyülevész csapata. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a tény: konzervatív orgánumnál dolgozó vagy jobboldali beállítottságát nyíltan vállaló riporter, publicista, műsorvezető, fotós, egyszóval médiamunkás soha nem kapott Pulitzer-emlékdíjat, és ha jól nézem, akkor a Magyar Sajtópáholy tagjai sem választottak maguk közé ilyet nagyszerű kollégám, a sportújságíró Malonyai Péter kivételével (a sport esetében nyilván még megbocsátható a brancson kívüliség).
A Fidesz úgy látja – nyilván helyesen, mert politikus soha nem tévedhet –, hogy a jelenlegi jobboldali sajtó csak lohol az események után, ellentétben nagyszerű baloldali kollégáinkkal, akik roppant profizmusuknak köszönhetően a tények sűrűjében ficánkolva pártunk és kormányunk kisebb-nagyobb ballépéseiről (lásd Medgyessy Péter ínszalagszakadása) írnak a társadalmat alapjaiban felforgató leleplező riportokat. A választásokat követő időszakban kirobbant botrányok a baloldali-liberális lapok éjt nappallá tevő munkájának eredménye, így értesülhetett a magyar közvélemény a D–209-es ügynökről, a bukott kancelláriaminiszter és Magyar Bálint ügyeiről, a Pannonplast-brókerbotrányról, a nagyváradi plazáról, a Gyurcsány-villákról és megannyi témáról. Torkos Matild, a Nemzet tényfeltáró újságírója ezalatt a kezét tördelte kétségbeesésében, hogy neki semmi sem jut eszébe, az alulképzett Lovas István elhatározta, hogy végre megtanul néhány szót a magyartól különböző nyelven is, Járai Judit pedig – hogy a közszolgálat is említtessék – a fürdőszobában gyakorolni kezdte az interjúkészítés alapfogásait.
Ha már így lebuktunk, itt az ideje a beismerésnek. Lapunkban azért találni néha alannyal egyeztetett állítmányt, mert a Népszava olvasószerkesztői másodállásban átjárnak a redakciónkba. E sorok írója évek óta egy füstös budapesti kocsmából írja határon túli helyszíni riportjait – igaz, ez újabban liberális gyakorlat is, mint ahogyan azt a New York Times lebukott újságírójának, Jason Blairnek a példája is mutatja. Merő véletlen csupán, hogy konzervatív értékrendet magukénak valló oktatók tanítanak különféle egyetemek médiaszakjain (a rádiós Hollós János például három intézményben is, és ha jól tudom, az ő tanítványa volt annak idején a fideszeseket most oktató Kálmán Olga). A konzervatív sajtó kész csődtömeg, a butaság és a nagylelkű baloldali kormány támogatása tartja össze, míg a szakmailag kikezdhetetlen és égbe szökő példányszámokat produkáló Népszavát, Magyar Hírlapot, Magyar Narancsot, 168 Órát és társait az olvasók szeretete élteti, no meg azok a piaci hirdetők, akik a baloldali-liberális hatalom rosszallása ellenére milliókba kerülő kolumnás hirdetésekkel ostromolják a fent megnevezett újság marketingosztályát.
Az ellenzéki párt vaslogikája kikezdhetetlen: a másik oldal „vérprofijai” nyilván égnek a vágytól, hogy a kommunikáció csínjára-bínjára megtanítsák az ellenfelüket, megkönnyítve a maguk dolgát a jövőben. Örömmel árulják el, hogy mitől döglik a légy a médiában, és hogyan lehet túljárni a furfangos baloldali médiamunkások eszén élő adások, sajtótájékoztatók és agresszív telefonhívások esetén. A sok százezer forint plusz áfáért elvállalt képzésen majd olyannyira megtanítják a képzendőket, hogy a tanítvány meghaladja mesterét elv jegyében majd tehetetlenül tárják szét karjaikat a következő választások kampányműsoraiban, fejet hajtva a riportalany szellemi nagysága, parádés riposztjai és a riporter sunyiságait leleplező mondatai előtt.
A recept nem új: a kilencvenes évek elején Havas Henrik és csapata vállalta a Magyar Demokrata Fórum politikusainak kommunikációs tréningjét. E sorok írója akkoriban az induló Havas-féle médiaintézet hallgatójaként vízhordói és egyéb szerepkörben részt vett a képzéseken. A stáb tagjai a tréningek után igen hízelgő jelzőkkel illették a távozó politikusokat, hangosan élcelődve azon, hogyan fog ez a barom választást nyerni. A végeredményt ismerjük – akinek kételyei lennének felőle, nézze meg az MDF szereplését az 1994-es választásokon.
Térjünk vissza a mába! A Fidesz döntése kapcsán megnyíló távlatok beláthatatlanok. Legközelebb majd a Vatra Romaneasca és a Matica Slovenska készítheti fel a Fidesz külügyi embereit a határon túli magyarokkal kapcsolatos tudnivalókból. A konzervatív oldal rendezvényein Ákos helyett Bródy János lép majd fel, a keresztény tagozat tagjai a Hit Gyülekezete oktatási központjában járnak majd agytágítóra, egészségügyi és mentális kérdésekben pedig Veér András tarthat előadásokat. A szocialisták holdudvarában bőven találni tömegoszlatásra, „meggyőzésre” és privatizálásra képzett előadókat is, egyszer az is jó lehet valamire.
A módszer azért is kiváló, mert így a baloldal által sokat emlegetett Fidesz-klientúra a választási vereség után nyugodtan éhen tud halni, nem hosszabbítják meg fölöslegesen az agóniát holmi sok százezer forint plusz áfával. A jobboldal kormányzása idején ugyanis sokan azért nem kaphattak különféle megrendeléseket (hangsúlyozom, hogy munkát, nem jutalmat), mert „megírja a Népszabadság”, ellenzékbe szorulva pedig azért nem, mert „nem elég profi”. Ellentétben a Fidesszel, mely profi munkával, éjt nappallá téve, szívós küzdelem árán – ennek során a buta és szervilis konzervatív sajtó támasztotta akadályokat is le kellett győzniük – elindította a szocialista pártot a gyors népszerűségvesztés útján.
Itt tartunk másfél évvel a választási vereség után és alig fél esztendővel az uniós választások előtt. Nézünk, mint a moziban, és csak azt nem értjük, ha ennyire profik a baloldali médiamunkások, akkor miért volt és van szüksége az MSZP-nek Ron Werberre?