Donald Trump másodszori elnökké választása a nemzeti-szuverenista tábor számára a reményt jelenti, míg természetesen a liberális globalisták számára maga a pokol.
Ez az alapállapot, amelyen belül Trumpnak minden erejére és kitartására szüksége lesz ahhoz, hogy megvalósítsa az elképzeléseit. Ez az első ciklusában a legjobb esetben is maximum 50 százalékban sikerült neki, s akkor még jóindulatúan mérlegeltem. De mentségére szolgáljon, hogy akkor igen kevés, szinte semmi politikai tapasztalata nem volt, s még nem fogta fel, hogy a kormányzás megszerzése nem jelenti egyben a hatalom teljes birtoklását is, hiszen a korábbi globalista, mélyállami hálózat továbbra is át- meg átszőtte az ő hivatalait, minisztériumait, intézményeit, nem beszélve arról, hogy az adminisztráción kívüli globális szerveződések mindent megtettek azért, hogy ne érje-érhesse el a céljait. Ide tartoztak olyan intézmények, mint a Fed (a magánkézben lévő amerikai jegybank), a Külkapcsolatok Tanácsa, a Soros-féle hálózatok, egyáltalán a pénzügyi elit, az egyetemi és tudományos világ, a progresszivista NGO-k sokasága és még sorolhatnánk sokáig.
Második ciklusára azonban százszor jobban felkészült, s tisztában van vele, hogy egy valódi „rendszerváltáshoz” legelőször is arra van szükség, hogy tényleg elitváltást hajtson végre – először a többezres adminisztrációban, majd sok más fontos intézményben és szervezetben.
Az erre való felkészüléshez sok háttérintézmény segített neki, leginkább a Heritage nevű agytröszt, de Elon Musk maga mellé vétele is nagy húzás volt a részéről, hiszen pontosan tudta, hogy ha Musk képes volt a saját cégeiben, illetve a Twitternél, a mai X-nél is rendet tenni, akkor, mint a világ leggazdagabb embere, képes lesz kormányzati szinten is megcsinálni ugyanezt. (S ha Musk elvégzi mindezt, utána távozhat.)
Ami viszont most történt – Trump és Musk látványos és valóban durva összeveszése és szakítása –, törést okozott az elnök tevékenységében, s még nem tudjuk, mi lesz mindennek a következménye.
De ha ettől most eltekintünk, s feltételezzük, hogy – szemben az előző elnöki ciklusával – adottak a valós hatalomgyakorláshoz a feltételek Trump számára, akkor megítélésem szerint
három nagy kihívással kell szembenéznie, pontosabban három nagy célkitűzést kell megvalósítania a következő négy évben – kiindulva az általa hangoztatott célokból. Az első belpolitikai jellegű, a második geopolitikai, a harmadik pedig a globális elittel szembeni fellépés. Ráadásul ezeket gyakorlatilag egy időben kell felvállalnia és megoldania.
Az Egyesült Államok egy hatalmas kontinensen fekszik, távol más nagyhatalmak által uralt területektől. Ezzel együtt, de ettől függetlenül is, az amerikai elnökök (kivételes esetektől eltekintve) a legfontosabb feladatuknak a belpolitikai kérdések megoldását állítják első helyre, s ez Trump esetében is így van. Ezt ígérte az amerikai választóknak, s igyekszik is tartani magát ehhez.
A belpolitikában az egyik legfontosabb vállalása nem más volt, mint hogy
szakít elődje, Joe Biden szinte minden döntésével, ezek közül is elsősorban a migrációs politikájával, melynek lényege a legális és illegális migránsok korlátok nélküli beengedése volt. Ezt a munkát már meg is kezdte az első száz napjában, illegális migránsokat állítottak meg és tereltek vissza Mexikó felé, ezenkívül a déli határon folytatódik a félbemaradt kerítésépítés is.
A másik fontos vállalása az volt, hogy munkahelyeket teremt, letöri az inflációt és hazacsábítja a külföldre, főleg Kínába kitelepült vállalatokat hazájukba, s ezzel minimalizálja a munkanélküliséget. Nem kérdés, hogy mivel az USA még mindig nagyhatalom, méghozzá globális nagyhatalom, ezért az előre beígért vámpolitikája szinte minden országot érint, amivel hatalmas felbolydulást okozott. De az is világos, hogy Trump egy üzletember, aki a tárgyalások elején először magasra teszi a tétet, hogy esetleg később, a tárgyalások során legyen miből engednie. Erre utal az, hogy néhány kivételtől eltekintve legújabban 90 napos moratóriumot adott ki a vámemelésekre az összes érintett országot illetően.
Ez az üzletpolitika részben már most sikereket hozott Trump számára, hiszen már több mint ötven ország igyekszik az elnökkel különalkukat kötni, amelyet ő meglehetősen ironikus hangnemben kommentált. Azonban az igazi kérdés nyilván az, hogy a legfontosabb kereskedelmi partner és egyben ellenfél, Kína minderre hogyan reagál, illetve az Európai Unió válaszreakciója is meghatározó a további amerikai lépéseket illetően.
A másik nagy terület a geopolitika, ahol Trump az „America first” koncepcióját kívánja érvényre juttatni. Ebbe a koncepcióba tartozik Grönland birtokba vétele, a Panama-csatornával kapcsolatos amerikai érdekérvényesítés, de számunkra talán a legfontosabb, hogy Európával, illetve az Unióval való kapcsolatait teljesen új alapokra kívánja helyezni.
Ez érvényes a katonai kiadásokra is: Trump nem fogadja el, hogy a NATO költségvetésének döntő részét az USA fedezi, Európa pedig közben „elfelejtette”, hogy neki is áldoznia kellene a saját védelme érdekében. S ugyanez érvényes a kereskedelmi viszonylatokra is, hiszen Trump szerint Európa itt is kihasználja az Egyesült Államokat, amennyiben a kereskedelmi mérleg egyoldalúan Európa számára kedvező a sokkal nagyobb exporttevékenysége miatt.
S itt érdemes egy pillanatra megállni. Ugyanis Trump és az elődei filozófiája között markáns különbség fedezhető fel. Amerika a második világháború után egyértelműen a világ meghatározó nagyhatalma lett, amely Nyugat-Európa felett is egyértelműen uralkodott. (Korábban írtam arról, hogy többek között a nyugat-európai országok integrációját, az Európai Gazdasági Közösséget is nagyrészt az amerikaiak szorgalmazták és pénzelték.) Ez a pozíció a kommunizmus bukása, 1990–1991 után még tovább erősödött, az USA mintegy 20-25 évig – Kína felemelkedéséig – egy egypólusú világrendet alakított ki, amelyben uralkodott Európa, az unió, de bizonyos értelemben Oroszország és Kína felett is, nem beszélve a „futottak még” latin-amerikai, ázsiai és afrikai országokról. (Az USA katonai bázisai behálózzák az egész világot ma is, ez 700 támaszpontot és mintegy 200 ezer katona állomásoztatását jelenti.) Ekkor az USA abból indult ki, hogy ő a világ csendőre, rendőre, katonai hatalma és ideológiai, erkölcsi döntőbírája minden országnak. Így viszont bizonyos értelemben gondoskodni is akart ezekről az országokról – többek között éppen Európáról is –, ezért vállalta, hogy ő költ a legtöbbet fegyverkezésre, ő költ a legtöbbet a NATO-ra, ő véd meg és támad meg országokat stb., stb., tehát egyfajta felelősséget érez azokért, akiket irányít. És ez logikus is.
De: óriási változást jelent az, amit Trump képvisel, hiszen ő szakít a fenti koncepcióval. Ő az „America First!”-tel azt mondja, hogy
az USA elsősorban önmagával törődik a továbbiakban, nem vállalja fel a többi ország költségeit, nem véd meg mindenkit – igaz, arra törekszik, hogy az első legyen a világban továbbra is, de nem úgy, mint egy Római Birodalom, hanem kizárólag gazdasági és kereskedelmi értelemben kíván első lenni, nem jogilag, katonailag és ideológiailag. Ez már nem jár együtt a birodalmi „gondoskodással”, cserébe, hogy minden területet ural.
Trump azért ízig-vérig üzletember, mert egy kereskedelmi versenyben való győzelem hajtja és ezzel Amerika jóléte, de nem az, hogy mások gondjait a vállára vegye.
Ez óriási fordulat az USA kormányzati gondolkodásában és politikájában a korábbiakhoz képest. De ne csodálkozzunk, mert ez következik Trump személyiségéből, és azt sem mondhatjuk, hogy ez ne lenne előnyös egy szuverenista és nemzeti beállítottságú országnak sok szempontból – persze nem minden szempontból…
Trump geopolitikájának ezért is része, hogy békét teremtsen az orosz–ukrán háborúban, és végre kiszálljon Ukrajna fegyveres és egyéb támogatásából. Ez neki nem éri meg üzleti szempontból, s szerintem őszintén ellene is van az értelmetlen mészárlásnak az ukrán területeken. Viszont, ha elérné a békét, Ukrajna újjáépítéséből az amerikai cégek bőven kivehetnék a részüket
– hiszen részben már most is ezt teszik, főleg a hadiipar, de ez átmehetne a „békebeli” más gazdasági szférákba is. (Az ukrajnai ritkaföldfémek 50 százalékos megszerzése jelzi, hogy az „üzlet” máris megvan Trump számára…)
Végül a harmadik nagy cél:
a deep state, vagyis a globális pénzügyi-politikai elit ellen való fellépés, a globális elit hatalmának megtörése, amely a demokrata kormányzat alatt uralkodott és döntött a legfontosabb kérdésekben. Trump fellépése e téren számomra bámulatosan bátor az első száz napban.
Gondoljunk arra, hogy azt a Robert Kennedy Jr.-t nevezte ki egészségügyi miniszterének, aki határozottan ki akarja vizsgálni a Covid-pandémia körüli sötét mozgásokat, a vuhani laboratórium, Anthony Fauci, Bill Gates és más egészségügyi vezetők szerepét, akik rákényszerítették az emberekre az ostoba és káros karanténokat, a felesleges szájmaszkot, s főleg egy olyan vakcinát, az mRNS-t, amelyet egyre több államban tiltanak be végleg az USA-ban, mert több tudományos vizsgálat egyértelműen bizonyította, hogy az mRNS rengeteg kárt okoz és okoz (nálunk is, máshol is) az emberi szervezetben, egyre több a vakcinakárosult stb.
Emellett gondoljunk arra, hogy Trump azonnal kilépett a WHO-ból, amely erőltette a fent említett intézkedéseket az egész világon, amelyet egy volt kommunista terrorista irányít, az etiópiai származású Gebrejeszusz, s persze az USA fizette a legnagyobb részt a WHO működéséhez – Trump számára mindkét szempont fontos.
Az sem mellékes, hogy Trump kilépett a 2015-ös párizsi klímamegállapodásból is, tekintettel arra, hogy úgy látja, a méregzöld klímapolitika elhibázott, és talán az alapjai is – tehát hogy a globális felmelegedést az emberi szén-dioxid-kibocsátás és a tehenek okozzák, és nem kozmikus körülmények – megkérdőjelezhetők. Persze Trumpnál itt is fellelhetők a gazdasági megfontolások, nem is véletlenül.
A fenti lépések mind a globális elit hatalma és ideológiai machinációi ellen is irányulnak, hiszen utóbbiak állnak akár a Covid (lásd WEF), akár az embereket kárhoztató klímaideológia mögött (lásd ENSZ IPTT).
Összegezve: ez így együtt elképesztően nagy kihívás Trump és csapata számára. Bizakodjunk, hogy bírják erővel és bátorsággal!
