Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az unió szétverése és újjáalakítása sétagalopp. Szó sincs erről. Azonban valóban tettünk az elmúlt években, sőt évtizedben olyan lépéseket a nemzetközi porondon, amelyek már lényegé­ben előkészítették a pályát egy valódi szuverén országgá válásunkhoz. Erről szól a keleti nyitás, erről szól a világ minden tája felé orientálódó kapcsolatnyitásunk Mexikótól Csádig, amelyet Szijjártó Péter organizál hihetetlen energiával. Erről szól az Izraellel való nagyon szoros kapcsolatunk is, illetve az, hogy bizonyos globális körökkel is fenntartjuk a kapcsolatokat – bár utóbbiról kevesebbet beszélünk a nyilvánosság előtt.

De ezzel együtt is: 

 (Kezdeményezzen konventet az unió jövőjéről, méghozzá már ebben a ciklusban!) Emellett fontos, hogy minél több tagállamban alakuljon szuverenista kormány, például a cseheknél, osztrákoknál, lengyeleknél stb., s akkor a legfőbb döntéshozó szervezetben, az Európai Tanácsban is nagyobb érdekérvényesítő képességei lennének a nemzeti-szuverenista-konzervatív oldalnak.

Azt viszont látnunk kell, hogy aki arra bazíroz, várjuk meg a 2029-es EP-választásokat, amely majd bizonyára elhozza a szuverenisták elsöprő sikerét, és akkor majd megy minden, mint a karikacsapás, nem jól méri fel a helyzetet. Ugyanis az ellenfél a következő négy évben (amíg biztosan hatalmon van) akar minden olyan változást elérni az unión belül, amelyek következtében főleg a közép- és kelet-európai tagállamok egyszerűen kiszorulnak a döntéshozatalból. 

 amely birodalmi erővel erőlteti rá az akaratát a tagállamokra – megvalósítva az egyik legfontosabb alapító atya, Jean Monnet álmát az Európai Egyesült Államokról, amely még a negyvenes évek végéről datálható.

Vagyis ha arra játszunk, hogy kivárjuk a négy évet, és utána győzünk, azt én vágyteljes álmodozásnak gondolom. Ez a négy év sorsdöntő, a politikai ellenfél ebben a négy évben akarja megnyerni a meccset ellenünk. S ha ez sikerül nekik, akkor hiába kiabálunk majd 2029 után, még akkor is, ha az akkori EP-választásokon a patrióta erők nagyon jó eredményeket érnek el. Akkor ugyanis már kész struktúrákba lépünk bele, s gigászi győzelem kellene ahhoz, hogy ezeket a struktúrákat megváltoztassuk. S ha ez nincs, akkor aligha maradna más választás, mint a távozás, együtt más országokkal vagy külön.

Azt is gyorsan hozzá kell tennem: nekem nem alternatíva, hogy az EU-ból belépjünk egy másik szövetségbe, mondjuk a BRICS-be. Vagy hogy például teljesen odaálljunk Kína mellé minden fenntartás és megfontolás nélkül. Nem! 

Vegyük végre észre: 1956 forradalma is erről szólt! Mi nem azt akartuk, hogy a Varsói Szerződésből való kilépésünk után azonnal belépjünk a NATO-ba. Mi függetlenek és szuverének akartunk akkor is lenni – és ’56 szelleme az alaptörvényünknek is alapvetést jelent. Aki pedig 1956-ot megtagadja – legyen bármilyen oldalon –, az számomra méltatlan a Fidesz szellemiségéhez.

Tudom, hogy a magyar emberek ragaszkodnak az uniós tagságunkhoz – nemcsak a balliberálisok és a bizonytalanok, hanem a nemzetiek nagy része is. Ebben a ragaszkodásban régi vágyakhoz való kötődés húzódik meg, s a tömeg olyan, mint az óceánjáró: lassan fordul. De

Kérek mindenkit, szakítson az illúzióival! Ha ez megtörténik, azzal segítünk a legtöbbet a kormánynak, és a kormány határozott fellépése az unió birodalmi törekvéseivel szemben az a fő eszköz, amely a 2026-os választások megnyeréséhez is vezetne. Független Magyarországot, ez a fő történelmi célunk!