Vádolom az Európai Uniót, mert tönkretette Európát. Vádolom a brüsszeli vezérkart, mert háborúba kényszerítette és kényszeríti a tagállamokat, elszegényítve ezzel az európai emberek nagy részét. Vádolom az Európai Uniót, mert az európai emberek érdekei ellen és egy globalista háttérhatalom érdekében dolgozik. Éppen ezért
követelem, hogy a brüsszeli vezetés távozzon az unió éléről, és az egész unió működését helyezzük teljesen új alapokra. Jöjjön létre egy új, európai államok közötti laza együttműködés, amelyben minden egyes ország megőrzi a szuverenitását és önállóságát.
Ha ez netán nem sikerül, akkor erősen fontoljuk meg, hogy érdemes-e még az unió tagjának maradni. Írom mindezt azok után, hogy 2021-ben már – talán elsőként – megpendítettem a huxit gondolatát, ám később elálltam ettől.
Meggyőződésem, hogy nem mindig és nem mindenáron kell egy olyan nemzetközi szövetségben bent maradni, amibe egyszer beléptünk. Ha az a szövetség alapjaiban átalakul, mégpedig igen rossz irányba, és semmilyen módon nem szolgálja a magyar nemzet érdekeit és értékeit, akkor minek kell abban maradni? Ugyanis
komolyan gondolom azt, hogy a szuverenitásunk az első. Persze, értem én, sok előnye van az uniónak. Sokan még mindig reménykednek abban és azért, hogy az EU-szerződéseknek megfelelően, egyenrangú félként és méltányosan bánnak velünk.
Kérdezzük meg a szövetségesünket, Donald Trumpot, mi a véleménye az Európai Unióról. És vajon ő nem tudna-e segíteni rajtunk, ha az uniós kötelmeinktől így vagy úgy, de megszabadulnánk, és bilaterális együttműködési megállapodásokat köthetne velünk? Persze így is reménykedünk, hogy uniós tagként is kedvez nekünk majd valahogyan Trump. De a remény itt sajnos kevés. Az ő legnagyobb ellenfele Kína, és ha az unió egységesen fordul Kína ellen, és mi semmit nem tehetünk, akkor csapdába kerülünk.
A másik gondunk az, hogy már látszik: Trump sem tudja olyan könnyen kihúzni magát az orosz–ukrán háborúból, bár vélhetően valóban akarja, akarná a békét. Igen, de ő üzletember és realista: ha a felek nem hajlandók erre, illetve pontosítok: ha a globális elit, a legnagyobb bankárbirodalmak Oroszország megsemmisítésére törnek – és arra törnek! –, akkor nem tud mit kezdeni még Trump sem. Ráadásul Amerikában a politikai kultúra része az oroszellenesség is, mind a demokratáknál, mind a republikánusoknál. Ebből fakadóan Trump „vállat von”, csinál egy számára előnyös üzletet az ukrán ritkaföldfémek ötven százalékának megszerzésével, s utána, engedve az amerikai teljes politikai osztály (és a globális erők) nyomásának, továbbra is, ha mérsékeltebben is, de támogatja Ukrajnát a háborúban.
Tehát legyünk realisták, és ne várjunk csodákat ott Trumptól, ahol nem várhatunk. Kisebb kérdésekben majd támaszkodhatunk rá, de a nagy témákban a nagyhatalmak önkénye szerint cselekszik, s ebben nem foglalkozik kisebb országok szempontjaival, még ha azok barátok is.
A politika nem barátság kérdése, különösen nem a nagyhatalmak esetében. Aki ezt nem érti meg, az ne akarjon nemzetközi politikai tényezővé válni, mert nem jól méri fel, hogy mi van.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az unió szétverése és újjáalakítása sétagalopp. Szó sincs erről. Azonban valóban tettünk az elmúlt években, sőt évtizedben olyan lépéseket a nemzetközi porondon, amelyek már lényegében előkészítették a pályát egy valódi szuverén országgá válásunkhoz. Erről szól a keleti nyitás, erről szól a világ minden tája felé orientálódó kapcsolatnyitásunk Mexikótól Csádig, amelyet Szijjártó Péter organizál hihetetlen energiával. Erről szól az Izraellel való nagyon szoros kapcsolatunk is, illetve az, hogy bizonyos globális körökkel is fenntartjuk a kapcsolatokat – bár utóbbiról kevesebbet beszélünk a nyilvánosság előtt.
De ezzel együtt is:
hódítsuk meg Brüsszelt, én is ezt javaslom első körben és a jobb megoldásként. Ehhez az kell, hogy a patrióta EP-frakció szövetkezzen a konzervatív és a szuverenista frakcióval, ez már az EP több mint egyharmada, s ez a szövetség proaktív módon lépjen fel az Európai Unió teljes átalakítása érdekében.
(Kezdeményezzen konventet az unió jövőjéről, méghozzá már ebben a ciklusban!) Emellett fontos, hogy minél több tagállamban alakuljon szuverenista kormány, például a cseheknél, osztrákoknál, lengyeleknél stb., s akkor a legfőbb döntéshozó szervezetben, az Európai Tanácsban is nagyobb érdekérvényesítő képességei lennének a nemzeti-szuverenista-konzervatív oldalnak.
Azt viszont látnunk kell, hogy aki arra bazíroz, várjuk meg a 2029-es EP-választásokat, amely majd bizonyára elhozza a szuverenisták elsöprő sikerét, és akkor majd megy minden, mint a karikacsapás, nem jól méri fel a helyzetet. Ugyanis az ellenfél a következő négy évben (amíg biztosan hatalmon van) akar minden olyan változást elérni az unión belül, amelyek következtében főleg a közép- és kelet-európai tagállamok egyszerűen kiszorulnak a döntéshozatalból.
Ebben a négy évben akarják felvenni Ukrajnát az unióba, megszüntetni a tagállami vétójogot és akarják a szuverenista kormányokat – főleg bennünket – lehetetlen helyzetbe hozni, megvonva minden pénzügyi támogatást és jogi eszközökkel szankcionálva minket. S végső soron ebben a négy évben akarnak a bizottságból kormányok, nemzetek feletti szuperkormányt csinálni,
amely birodalmi erővel erőlteti rá az akaratát a tagállamokra – megvalósítva az egyik legfontosabb alapító atya, Jean Monnet álmát az Európai Egyesült Államokról, amely még a negyvenes évek végéről datálható.
Vagyis ha arra játszunk, hogy kivárjuk a négy évet, és utána győzünk, azt én vágyteljes álmodozásnak gondolom. Ez a négy év sorsdöntő, a politikai ellenfél ebben a négy évben akarja megnyerni a meccset ellenünk. S ha ez sikerül nekik, akkor hiába kiabálunk majd 2029 után, még akkor is, ha az akkori EP-választásokon a patrióta erők nagyon jó eredményeket érnek el. Akkor ugyanis már kész struktúrákba lépünk bele, s gigászi győzelem kellene ahhoz, hogy ezeket a struktúrákat megváltoztassuk. S ha ez nincs, akkor aligha maradna más választás, mint a távozás, együtt más országokkal vagy külön.
Azt is gyorsan hozzá kell tennem: nekem nem alternatíva, hogy az EU-ból belépjünk egy másik szövetségbe, mondjuk a BRICS-be. Vagy hogy például teljesen odaálljunk Kína mellé minden fenntartás és megfontolás nélkül. Nem!
Magyarország eleget vándorolt az egyik birodalomból a másikba. Nekünk nem ez az utunk – nekünk a történelmünk egyetlen utat javasol, mutat, sejtet és jelez, világosan: nekünk a függetlenség való és a sokoldalú kapcsolattartás. Függetlenség és sokoldalú kapcsolattartás Nyugat és Kelet, Észak és Dél felé.
Vegyük végre észre: 1956 forradalma is erről szólt! Mi nem azt akartuk, hogy a Varsói Szerződésből való kilépésünk után azonnal belépjünk a NATO-ba. Mi függetlenek és szuverének akartunk akkor is lenni – és ’56 szelleme az alaptörvényünknek is alapvetést jelent. Aki pedig 1956-ot megtagadja – legyen bármilyen oldalon –, az számomra méltatlan a Fidesz szellemiségéhez.
Tudom, hogy a magyar emberek ragaszkodnak az uniós tagságunkhoz – nemcsak a balliberálisok és a bizonytalanok, hanem a nemzetiek nagy része is. Ebben a ragaszkodásban régi vágyakhoz való kötődés húzódik meg, s a tömeg olyan, mint az óceánjáró: lassan fordul. De
nem érdemes ragaszkodnunk egy már nem létező álmunkhoz, ugyanis az unió elitje már nem a barátunk, hanem az ellenségünk. Sokat segítene az Orbán-kormánynak is, hogy az unió iránti illúzióinktól megszabaduljunk.
Kérek mindenkit, szakítson az illúzióival! Ha ez megtörténik, azzal segítünk a legtöbbet a kormánynak, és a kormány határozott fellépése az unió birodalmi törekvéseivel szemben az a fő eszköz, amely a 2026-os választások megnyeréséhez is vezetne. Független Magyarországot, ez a fő történelmi célunk!
