A petrezselymet ez esetben érdemesebb a legvégén rászórni, s hagyni szinte nyersen.
Ha pedig húsos vagy inkább, hát javallott a szűzérmét szép, vastag szeletekre vágva megsütni ezen a pompás, érzéki alátéten, de úgy, hogy enyhén rozé maradjon a közepe, a végeredmény maga lesz a csoda. A petrezselyem ebben az esetben szabadon választott, lehet előre párolni a vajban, vagy a végére hagyni szinte nyersen.
Amúgy pedig az egész hóbelevancot rá lehet tenni tésztára is feltétnek, csak így, ahogy van, nem kell bele semmi, s úgy is nagyon finom, frissen, forrón, azonnal fogyasztva, nagy szemű tengeri sóval s vegyes tarkaborssal szórva.
De lássuk be: az olvadt friss vaj, fokhagyma s a csili legszívesebben a tengeri herkentyűket fogadja magába, kitárulkozva, szemérmetlenül, s olyan céda lesz ilyenkor, hogy mindegy neki, mit kell befogadnia: kagylót, tintahalat, polipot, mindezt vegyesen, orgiásan, netán valamiféle tengeri apróhalat vagy tengeri nemes halat, aranydurbincsot (orada, ha már Horvátországban vagyunk, ugye), farkassügért (brancin), Szent Péter-halat (kovac, csak éppen a c betűn van egy kalap, amit Rezeda Kázmér nem talált meg a klaviatúrán), ördöghalat (grdobina) – az külön jóleső és izgalmas, így, egymás után a Szent Péter-hal és az ördöghal – , no és persze szardíniát.
A petrezselyemhalak esetében is szabadon választott, párolt vagy nyers, ízlés dolga, de akár így, akár úgy, nem hagyható ki.
Rezeda Kázmér összeszedelőzködött.
Dombszeri Szürke Aurórát, vagyis Arcsit ráhagyta ébredező asszonyára, s elindult felkeresni a piacot, hogy szert tegyen valamiféle halra, vajra, csilire és petrezselyemre; fokhagymát vittek magukkal, így arra nem volt gondja.
– Főzni fogok ma – suttogta Rezeda Kázmér, igenis áhítatosan, mert meg volt róla győződve, hogy a főzésnek legalább akkora szerepe volt az állatvilágból történő kiemelkedésben, mint a munkának. Amit mi sem bizonyít jobban, minthogy kik nem főznek vagy hogy kik főznek rettenetesen. Na ugye…