A Gazdasági Rádió tavaly április 29-én nyerte el a frekvenciát, majd november 4-én kötötte meg a műsor-szolgáltatási szerződését a médiahatósággal – közölte Vékony Éva, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szóvivője. Emlékezetes: az öttagú ORTT-ben ekkor a jobboldal volt többségben. A frekvenciát még Műsor-Hang konzorcium néven nyerték meg, viszont a rádiót az idén áprilisban megalakult Műsor-Hang Műsorszolgáltató Kft. működteti, amelyben közvetett módon tulajdonosi jogokkal bír az ÁPV Rt. A cégben kisebbségi tulajdonos a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Kft., amelynek többségi tulajdonosa az ÁPV Rt. cége, a Regionális Fejlesztési Holding Rt. Itt igazgatósági tag mások mellett Erős János, az ugyancsak állami Magyar Fejlesztési Bank Rt. elnöke is.
A hétfőn induló – Budapesten és az agglomerációban fogható – Gazdasági Rádió főszerkesztője az a Simkó János, aki augusztus végén távozott a kormányzati kommunikációs központ éléről. Úgy tudjuk, ez összefüggésben lehet a miniszterelnök kifütyült augusztus 19-i beszédével, ahol a jóléti államok végéről értekezett. A főszerkesztő korábban a kormánypárti Klub Rádió ügyvezetőjeként és a közrádió alelnökeként is dolgozott.
A csatornán műsort vezet majd az ATV-s Berecz Anna, az MTV Híradójának felelős szerkesztője, Siklós András (ami jelen pillanatban az MTV működési szabályzata szerint összeférhetetlen – a szerk.), az Elender Kft. egyik igazgatója, a korábbi közrádiós Martin Kovács Miklós is, valamint Avar Károly, a Magyar Hírlap rovatszerkesztője. Avar lesz az új rádió gazdasági szerkesztője.
Az ügy pikantériája, hogy amikor a rádió megnyerte a frekvenciát, a liberális irányultságú Tilos Rádió és a miskolci önkormányzat MSZP-s tagja, Fridély László ügyvezetésével működő Extrém Rádió ugyancsak sugárzási lehetőséget kapott az ORTT-től. A csatornák többek között olyan pályázókat előztek meg, mint a katolikus Mária Rádió, a magát ökumenikusként definiáló Yes Rádió, a Budapesti Fesztiválzenekar Egyesület, valamint a Fonóhoz kötődő Harmónia Rádió.

„Lepkefing” – Gulyás Gergely reagált Magyar Péter hangfelvételére