Vajdaság: Csődület a centrumban

Nagy az egység a vajdasági magyar pártok között. Ám csak a kettős állampolgárság kérdésében. S ez a hirtelen egyetértés is valóságos szenzációnak számított. Emberemlékezet óta nem fért meg ilyen szépen mind az öt vajdasági magyar párt vezetőinek aláírása ugyanazon az okmányon. Ez a becses okmány pedig – amelyet kuriózumként fognak majd számon tartani a vajdasági magyar politikai élet krónikásai – az anyaországi közjogi méltóságokhoz címzett levél, amelyben többek között Kaszáék, Ágostonék, Pállék kérik, hogy Budapest foglalkozzon a kettős állampolgárság lehetőségével. A délvidéki elemzők pontosan tudják, hogy ebből az „egymásra találásból” nem szabad messzemenő következtetést levonni, pedig vannak még olyan sorskérdések, amelyek nagyon is igényelnék az együttes fellépést – a belgrádi hatalommal szemben is például. Ám még ez az egység sem olyan, amilyennek kívülről látszik. Ellentétek ugyanis még a kettős állampolgárság ügyében is voltak – igaz, nem a lényeget érintően –, ám a pártok igyekeztek kerülni a nyílt konfrontálódást abban a kérdésben, amelyben az egész Kárpát-medence valamennyi magyar kisebbségi közössége támogató álláspontra helyezkedett. Igaz, kivételes együttműködés „a nemzeti szárny” és „a helyi hatalommal együttműködő szárny” között a kettős állampolgárság követelésében csak a Délvidéken alakult ki.
A vajdasági magyar pártokat éppen az ellentétek hozták létre. Egy kivételével valamennyien közvetlenül vagy közvetve a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségéből, a történelmi VMDK-ból szakadtak ki. Ebből a szervezetből lett a Vajdasági Magyar Szövetség, később a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, amely a történelmi VMDK jogutódjának tartja magát, míg a VMSZ-ből lett a Kereszténydemokrata Európa Mozgalom. Fokozatosan plurálissá vált a vajdasági magyar politikai színtér. Ám téved, aki azt gondolja, hogy olyan sokszínű is, mint amilyen gazdag pártokban. A vajdasági magyar társadalom ugyanis – közvélemény-kutatás nélkül is állítható – jobbközép, polgári, keresztény irányultságú. Következésképpen valamennyi párt a centrumba igyekezne, ami érthető is, hiszen iparkodnak a választópolgárok elvárásainak eleget tenni, a baloldaliságot pedig errefelé anynyira lejáratta a milosevicsi korszak, hogy nagyon sok víznek kell lefolynia a Dunán és a Tiszán, amíg az itteni magyarok szocialista pártot tüntetnének ki szavazatukkal.
Meglepetést keltett azonban, amikor a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség váratlanul jobboldali pártnak – néppártnak – nyilvánította magát újvidéki közgyűlésén. S tüstént kérte is a Fideszt, legyen segítségére az Európai Néppárthoz való csatlakozásában. Korábban sokan úgy vélték ugyanis, hogy az Ágoston András vezette VMDP tart rokonságot a Fidesszel, illetve a magyarországi jobbközéppel, jobboldallal, akár a Kovács Miklós-féle KMKSZ vagy a Tőkésék köré tömörült erdélyi politikai erők (ellentétben az RMDSZ-szel, amely a szocialista kormánypárthoz húz). Ám a Vajdaságban a képlet nem ilyen egyszerű. Valamennyi délvidéki párt leginkább a jobboldali kapcsolatokat ápolná mind az anyaország, mind a Kárpát-medence többi magyar pártjával. Kivétel talán a Páll Sándor vezette VMDK, amely sértődöttségében mintha elzárkózott volna a magyarországi pártoktól.
Akármekkora is a csődület a centrumban – legalábbis a retorika és a szándékok szintjén –, a vajdasági magyar politikai színtér határozottan kétpólusú. Az egyik oldalon a kormányzati szerepet vállaló VMSZ áll, a másikon a belgrádi hatalommal való határozottabb szembehelyezkedésre kész, magát nemzetiként meghatározó VMDP. A többi párt pedig egyikhez vagy másikhoz áll közelebb. Ezt pontosan le lehet mérni abból, hogy támogatják-e az egypártinak nevezett Magyar Nemzeti Tanácsot, vagy sem. A tanácsban ugyanis a VMSZ-en kívül csak a befolyásosnak semmiképpen sem nevezhető, Böröcz József-féle Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom vesz részt. A konkrét különbségeket a két párt – a két tábor – között azonban számos, a nemzeti közösség szempontjából fontos kérdésben is ki lehet mutatni. Másként közelednek az autonómia kérdéséhez, másként ítélik meg a kormányzati szerepvállalás célszerűségét. Másként a Magyar Nemzeti Tanácsot, amelyről a VMDK szerint „mára bebizonyosodott, hogy nem alkalmas arra, hogy feltárja, kifejezze és képviselje a vajdasági magyarok alapérdekeit”. „A testület ugyanis nem többpárti demokratikus választások útján jött létre, tevékenységét pedig irányíthatja a mindenkori szerb kormány.”
Bármiről legyen is szó, a vita természetesen mindig arról folyik – nem mindig visszafogott stílusban –, hogy melyik párt, melyik irányzat képviseli jobban az itteni magyar nemzetrész érdekeit. Abban viszont nagyobbrészt – csak nagyobbrészt – egyetért valamennyi párt, hogy miben állnak a vajdasági magyar közösség alapérdekei.