Felszámolási eljárás kezdeményezését, illetve választott bírósághoz fordulás lehetőségét fontolgatják a K&H Equities Rt. kárvallott ügyfelei – közölte Magyar György ügyvéd. A jogász kifogásolta, hogy négy hónapja folyó tárgyalások és számlaegyeztetések ellenére sem tudtak megállapodni a pénzintézettel. Magyar szerint a jogalap tekintetében teljesen egyértelmű a helyzet: a munkáltatói felelősség nem lehet kérdéses, a bank felel az alkalmazottai, ez esetben a Kulcsár Attila által okozott kárért. Hozzátette: az összegszerűség természetesen lehet vita tárgya, de ahogy telik az idő, az ügyfelek kénytelenek számolni az ebből fakadó üzleti veszteséggel, hiszen a saját pénzükhöz – nem a kamathoz vagy a hozamhoz – sem tudnak hozzáférni. Elmondta: mindent egybevetve az ügyfelei által a banktól követelt összeg milliárdos nagyságrendű lehet.
Zamecsnik Péter öt ügyfél képviseletét látja el, akik szintén felszámolási eljárást kezdeményeznek, amennyiben a héten nem születik döntés 2,1 milliárd forintos követelésükkel kapcsolatban.
Horváth-Magyary Nóra, a K&H bankcsoport kommunikációs igazgatója kijelentette: arra a kérdésre nehéz válaszolni, hogy mikor zárul le a jogos követelések megállapítása, hiszen minden bizonnyal lesznek olyan esetek, amikor erre csak a büntetőeljárás jogerős lezárulása után nyílik lehetőség.
A Magyar Hírlap értesülése szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. 4,2 milliárd forintját, a Britton Kft. hetvenmillió forintját, a Ramexa Rt. 86 millióját, a vele azonos címen szereplő Energiasegély Alapítvány 54 millióját, a BR Office 188 millióját vetette zár alá. Az ÁAK megfellebbezte a döntést. Kerék Csaba, a Britton Kft. vezetője a lapnak kijelentette: dokumentummal tudják igazolni, hogy a pénzmosásban fontos szerepet játszó Montrade-től számlájukra érkezett pénzt visszautalták, ezért fellebbeztek az intézkedés ellen, amely nem érinti cégük működését.

Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő