A szakértő szerint Gyurcsány nélkül van esély a DK túlélésére

Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója elmondta, a nagy kérdés az, hogy Magyar Péterhez és a Tisza Párthoz képest merre mozdul el a párt.

2025. 05. 08. 14:51
Gyurcsány ferenc, lemondás, Magyar péter
Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Forrás: MTI)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Régi bűnnek hosszú az árnyéka, a lemondásnak és visszavonulásnak pedig eljött az ideje: sokak igazságérzetét így is sérti, hogy 2006 után nem tudott azonnal hátrébb lépni. Pedig azzal nemcsak a magyar nemzetnek, de a szűkebben vett baloldalnak is nagy szívességet tett volna – mondta el lapunknak Tóth Erik. A szakértő kiemelte:

A tavalyi EP-választás óta világos, hogy a DK – csakúgy, mint az MSZP és a többi baloldali erő – képtelen volt megújulni, aminek egyik akadályát – ezek szerint a DK elnöke szerint is – maga Gyurcsány Ferenc személye jelentette. A végleges bukása azonban nem csak az utóbbi egy éven vagy a 2006-os eseményeken múlt.

Gyurcsány végig egy délibábot kergetett, melynek köszönhetően rendre rossz politikai oldalra lavírozta saját magát: az illegális migrációval szemben a határok megnyitását, a békével szemben a háborút választotta. Végül tartósan 5 százalék alatti párttá sorvadt a DK, amiért az elsődleges felelősséget az elnöknek kell vállalnia, aki a párt politikai irányvonalait meghatározta.

A DK fennmaradása így kapott egy halvány esélyt: kérdés, hogy ezzel a párt új vezetés mit fog tudni kezdeni. Utódlási harcra nem lehet számítani, apróbb konfliktusra is csak elvétve. A nagy kérdés az, hogy Magyar Péterhez és a Tisza Párthoz képest merre mozdul el a párt: megmaradnak a turbóellenzéki közeget is egyre kevésbé érdeklő „minden rossz” politikája mellett – amit mostanában Magyar Péter képvisel egyre nagyobb mértékben –, vagy új baloldali alternatívát építenek a 2026-os választásokra fókuszálva

– emelte ki Tóth Erik. Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója elmondta, a DK szervezeti háttere a feladathoz adott, beágyazottsága és korábbi domináns ellenzéki pozíciója azonban komoly csorbát szenvedett. A Gyurcsány-brand bukása már biztos, a Dobrev–Molnár páros azonban még hozhat új lendületet.

Azt a baloldalt, amit Gyurcsány Ferenc be akart kebelezni, a Tisza szeretné ugyanazokkal az eszközökkel leuralni. A cél – amit döntésével direkt vagy véletlen módon, de Gyurcsány is támogat – az, hogy 2026-ban egy, kizárólag baloldali alternatíva maradjon talpon a választáson. A politikai tér szűkítését a többi párt eltűnésével – lásd Momentum-vita az indulásról – vagy az ő válságuk kihasználásával lehet elérni

– zárta a beszélgetést az elemző. 

Amint arról már korábban is beszámoltunk, Dobrev Klára a közösségi oldalán azt írta, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, és nem indul a választásokon.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.