A váci főtér másik oldala

Élénk utóélete támadt a Magyar Nemzet riportjának, amely a váci történelmi főtér sorsával, jövőjével foglalkozott egy októberi, civil szervezésű lakossági fórumról való tudósítás formájában. A helybeliek némelyike telefonon arról tájékoztatott bennünket, hogy a város vezetése állítólag begyűjtette lapunk áruspéldányait, ugyanis már kora reggel sem lehetett kapni az újságot. Erre azonban senki nem tudott bizonyítékkal szolgálni – lehetséges tehát, hogy egyszerűen a fokozott érdeklődés okozta a szokatlan hiányt.

A PHARE-pályázat beadási határideje, amely a váci főtér átépítésének anyagi hátteréről dönthet, november 7-én járt le. Mint megírtuk, az elfogadott tervbe belenyugodni nem akaró, a széles lakossági egyeztetést hiányoló és a villámgyors lebonyolítást sérelmező civil szervezetek helyi népszavazás kezdeményezését fontolgatják az ügyben. Új fejlemény, hogy a Váci Hírnök mellékleteként megjelent egy színes, impozáns kiadvány Főtér – főutca címmel, amely nemcsak a Sáros László által megvalósítani kívánt koncepció látványterveit tartalmazza, de a részletes tervet is ismerteti. A kiadványban „véleménykérő lap” is található, amelyet kitöltve november 4-ig lehetett eljuttatni a polgármesteri hivatalba vagy bedobni a három nyilvános szavazóláda egyikébe. Tomori Pál civil vezető azonban attól tart, hogy „népszavazást hamisít az MSZP-s polgármester” – az urnákat ugyanis Népszavazás 2003 feliratú zárószalaggal zárták le. Úgy véli, egyrészt az egész folyamat (a hitelesítés, a lezárás, a felnyitás, a kiértékelés stb.) ellenőrizhetetlen a külső szemlélők számára, másrészt összezavarhatja a váciak fejét a valóságos helyi népszavazással kapcsolatosan.

Két szervezet emelt kifogást

A fórumra meginvitált, de ott meg nem jelenő városvezetők nem reagáltak riportunkra – megtette viszont ezt Sáros László Ybl-díjas és Pro Architectura Díjas építész, vezető tervező, a főtéri meghívásos tervpályázat nyertese, aki egyúttal Jászberény főépítésze is. Mint tudósításunkban is jeleztük, ő nem bokros elfoglaltságaira hivatkozva, hanem a fórum szervezőinek késedelmes megkeresése miatt nem tudott ott lenni a lakossági találkozón. Üzenetét felolvasták ugyan, de az előző napon hozzá eljuttatott meghívó miatt már nem tudta átszervezni programját, s így megfosztatott attól a lehetőségtől is, hogy saját maga mutathassa be a tervet a megjelent kétszáz váci polgárnak, mint ahogy azt két korábbi nyilvános tervismertetésen meg is tette. (Megjegyezte: nem tartja korrektnek, hogy szellemi termékét nyilvánosan, az engedélye nélkül használják fel – ez még akkor is sérelmes, ha a szándék közérdekű.)
Amint lapunk kérdésére elmondta: nem tiszte, hogy a városvezetés nevében szóljon, de tény, hogy a városfejlesztési bizottság szeptember 3-i ülésére, ahol a tervet tárgyalták, valamennyi, e területen érdekelt civil szervezet hivatalos volt, s a működő tizennégy szerveződésből csupán kettő emelt kifogásokat. Ugyancsak nyilvános fórumra került sor szeptember 9-én a váci városháza nagytermében is, ahol bárki elmondhatta véleményét az ügyben.

Időzavar, pályázati kényszer

Tehát az a vád, hogy a lakosság feje fölött döntöttek, nem helytálló; igaz viszont, hogy a sürgető pályázati kényszer miatt elképesztően kevés idő állt rendelkezésre: másfél hónap a szerződéskötéstől a munka befejezéséig. Közbevetésünkre, hogy e sietség miatt nem válik-e komolytalanná a vállalkozás, Sáros László úgy reagált: egy elvégzett munkát az eredmény, s nem a hozzá vezető út minősít. A meghívásos pályázat kiválasztottjainál eleve szempont volt, hogy képesek-e a bravúrra. A siker pillanatában úgy gondolta, igazán kihúzhatja magát, hogy csupa Kossuth- és Ybl-díjas kolléga közül nyerte el a rangos megbízást – s ezen a büszkeségen a fanyalgók sem változtatnak.
Tervével – illetve a fórumon elhangzottakkal – kapcsolatban az építész több hangsúlyos tényre is fel kívánta hívni a figyelmet. Így például arra, hogy alaptalan az a megállapítás, hogy a helyi építészeket negligálva született a megbízás. Noha Sáros László tizenhat éve elköltözött a városból, nyolc és fél éven át Vácott élt, s számos megvalósult terv fűződik a nevéhez – például közmegelégedésre ő tervezte a piaci csarnokot is. „Voltaképpen hazajöttem” – fogalmazott az építész, aki nem tartja magát kevésbé lokálpatriótának, mint a barokk főtérért aggódó civilek. Igyekezett eloszlatni azt a tévhitet is, hogy a főtér évszázadok óta változatlanul így áll: 1951-ben tervezte meg a most ismert módon Pogány Frigyes, s 1964 óta látható a mai formájában.

Históriai hitel

Nincs tehát komoly indok, ami a sérthetetlenségét támasztaná alá – főként, mert a megálmodott terv közelebb áll a históriai hitelhez. A mai háromszög alakú tér a középkori térképek tanúsága szerint két tér volt, a városházát jobbról-balról kerülte meg az út. A megindult ásatások alátámasztani látszanak a tervezői koncepciót. Mostani állapotában túlontúl üres, s ez különösen szembetűnik, ha felvidéki analógiákkal – Sátoraljaújhellyel, Kassával, Bártfával – vetjük össze. A jelzésszerű üvegpalota nemcsak a bántó űrt váltja ki, hanem a tükröződés szabályai szerint többletjelentést is ad a barokkos térfalnak. A víztiszta, átlátszó felület ellen pedig méltatlan érv, hogy úgyis megrongálják majd – egy tervezőnek nem dolga a közerkölcsök ellen hadakoznia. A tér fotózhatósága sincs veszélyben – ebben Sáros László szakértőnek számít, hiszen fotóalbumai jelennek meg, sőt a Kortárs Művészeti Lexikonban fotóművészként is szerepel. Amúgy a Louvre előtt álló üvegpiramis ellen is berzenkedtek a párizsiak – ma már büszkék rá. Sáros László bízik benne, hogy az ő műve is szerethető, csak idő kell hozzá, hogy a váciak a sajátjuknak tekintsék megvalósítandó tervét.
Hogy a váciak megszeretik-e régi-új főterüket, az a jövő titka. Az építész megtette a magáét, most a nemzetközi zsűrin a sor. Egy azonban bizonyos: a váci főtérprojektet nem a demokratikus várospolitika iskolapéldájaként fogják emlegetni…