Meghalt a Netflix gyereksztárja

A Netflix sorozatából ismert tehetség halálát a szülei jelentették be – a TMZ szerint agydaganatot diagnosztizáltak nála.

2025. 05. 06. 19:36
Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tragikus hirtelenséggel, 11 éves korában elhunyt Millena Brandão brazil gyerekszínész – számolt be róla a TMZ. A kislány a Netflix népszerű „Kölykök az utcáról” (eredeti címén Sintonia) című sorozatában szerepelt, és már más produkciókban is feltűnt.

Millena halálát szülei, Thays és Luiz Brandão jelentették be a közösségi médiában. Elmondásuk szerint a kislány április 24-én kezdett rosszul lenni: fejfájással, lábfájdalommal, kimerültséggel és étvágytalansággal küzdött. Kezdetben dengue-lázra gyanakodtak az orvosok, azonban a későbbi vizsgálatok agydaganatot mutattak ki.

Állapota gyorsan romlott, és többször visszakerült a kórházba. Szülei beszámolója szerint a szíve összesen 13 alkalommal állt le, a légzése is többször leállt, majd végül az orvosok agyhalált állapítottak meg.

Millena édesanyja megható posztban búcsúzott lányától: „A közösen eltöltött emlékek örökké velem maradnak, és sosem felejtem el azt az örömöt, amit másoknak adtál.”

A fiatal színésznő legismertebb szerepe a „Kölykök az utcáról” című sorozatban volt, de játszott a The Childhood of Romeo and Juliet című brazil szappanoperában is. Halála a brazil és a nemzetközi filmvilágot is megrendítette.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.