Átvállalják az utasok az állam terheit

Az állam a Volán-autóbusz-társaságok utasaival fizetteti meg a járműpark rekonstrukciójának költségeit, ennek megfelelően emelik folyamatosan a buszjegyek árát, csökkentik a központi költségvetésből e célra fordítható forrásokat – vélik a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésben illetékes szakemberek. Legutóbb hét százalékkal emelték a távolsági utazás díjait, jövő év elejétől ennél magasabb tarifanövekedésre lehet számítani.

Putsay Gábor
2003. 11. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén a központi költségvetésből 500 millió forintot biztosít az állam a távolsági autóbusz-közlekedést lebonyolító társaságok járműparkjának rekonstrukciójához, ebből a pénzből mindössze tizenkét új autóbuszt lehet vásárolni. Jövőre sem lesz bőkezű az állam a Volán-cégekkel, hiszen a 2004. évi költségvetési törvényjavaslatban 750 millió forint szerepel, amit új autóbuszok vásárlására lehet fordítani. Ismert ugyanakkor, hogy az idei esztendő volt az első, amikor állami szinten jelentős mértékben viszszafogták a fejlesztésre szánt kiadásokat, hiszen mindeddig évente 2,6–3,2 milliárd forint központi forráshoz juthattak a társaságok. Információink szerint ugyanakkor állami pénzből még nem vásároltak 2003-ban új autóbuszt, csak a tendereket bonyolították le, ugyanis a pénz kiutalása – az eddig megszokottakhoz képest – késik. Hasonlóképpen bizonytalan idén az ÁPV Rt. által kilátásba helyezett támogatás: a vagyonkezelő ugyanis az idei bevételektől tette függővé az ígért 1,5 milliárd forint rekonstrukciós összeg kifizetését, ám várhatóan nem tudják idén teljesíteni a 196 milliárdos tervet.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendelete szerint – mint arról beszámoltunk – múlt szombattól hét százalékkal emelkedtek a tarifák a helyközi, menetrend szerint közlekedő járatokon, jövő év elejétől pedig további tízszázalékos növekedésre lehet számítani. A tárca legutóbbi döntését azzal indokolta, hogy a bevételek kismértékben hozzájárulhatnak a járműpótláshoz. Szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek: a kormány az utasokra próbálja hárítani azokat a költségeket, amit eddig központi forrásból finanszíroztak azért, hogy megfelelő helyzetbe hozzák a közszolgáltatást biztosító, menetrend szerinti autóbusz-közlekedést. A Volán-társaságoknak évente hatszáz autóbuszt kellene lecserélniük vagy teljesen felújítaniuk, hogy a járműállomány ne öregedjen tovább, és legalább megközelítse az uniós átlagot. A járműállomány pótlására most azért is nagy szükség lenne, mert 2004 májusától nem lesz lehetőség a központi finanszírozásra.
A huszonnégy Volán-társaság jelenleg hatezer autóbuszt üzemeltet, amelyek átlagkora 11,2 év az elvárt 6-7 évvel szemben. A járművek több mint fele 12 évnél idősebb, de a menetrend szerinti forgalomban 21 éves járművek is közlekednek. Nincs kedvezőbb helyzetben a Volánbusz Rt. sem: a vállalat ezer autóbuszt üzemeltet, ezek közül ötszáz tekinthető műszaki értelemben túlkorosnak, 130 jármű folyamatos felújítására viszont indokolatlanul sok pénzt kell költeni.
Kétséges ugyanakkor, hogy a díjemelés miatti többletbevételt teljes egészében a járműpark felújítására tudnák fordítani a társaságok, hiszen a napi működés fenntartása is komoly problémákat okoz. Nem egy közülük folyamatosan éli fel tartalékait, így nemcsak a járműfejlesztések maradnak el, hanem a naponta közlekedő járatok számát is csökkentik. Ez pedig túlmutat a Volán-társaságok gazdasági problémáin, hiszen a közszolgáltatás színvonala romlik. Ahhoz ugyanis, hogy az üzleti tervben megszüntessék vagy legalább minimalizálják a veszteségeket, a kevésbé kihasznált járatok – amelyek nem rentábilisak, viszont a régiók lakosainak közlekedését biztosítják – számát csökkentik, bizonyos napszakokban megszüntetik. Ennek a folyamatnak pedig leginkább a kis-, illetve zsáktelepülések lakói látják kárát, akiknek nincs lehetőségük az alternatív közlekedésre. Mint azt korábban egy lapunknak nyilatkozó polgármester elmondta, a hatvanas évek óta nem volt arra példa, hogy hét végén például autóbusz nélkül maradjanak a lakosok.
A kormány részéről a költségek alapos visszafogása nem véletlen, hiszen a tervek között szerepel a társaságok privatizációja, ettől remélik a szükséges tőkejuttatást.
A privatizációt követően azonban az új tulajdonosnak a nyereség fenntartása lesz a legfontosabb, és ez hatással lesz a jelenleg még közszolgáltatási kategóriába tartozó szolgáltatás színvonalára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.