Feltámadt katonák

Kovács István, volt krakkói főkonzul a kísérőnk a gorlicei csata színhelyén. A kép magyarázataként idézek a jeles történész írásából, amely a galíciai magyar katonasírokról szól: „Az első világháború kirobbanásától kezdve a francia és angol hadvezetés óriási reményeket fűzött az orosz katonai gőzhengerhez. Hónapokon át úgy tetszett, hogy joggal, hiszen II. Miklós cár Galíciába betört hadserege feltartóztathatatlanul nyomult előre, s 1914 decemberének elején megközelítette Krakkót. A központi hatalmak csapatainak a december 3. és 14. közötti, Limanowa térségében összpontosított támadással az ellenséget mintegy 40 kilométerrel sikerült visszavetniük. 1915 elején a Szczucin–Tarnów–Gorlice–Konieczna vonalon megmerevedett a front. A tavasz folyamán a jelentősen megerősített és a nyugati frontról átdobott XI. német hadsereggel támogatott osztrák–magyar csapatok 1915. május 2-án és az azt követő napokban Gorlicénél és a tőle északra húzódó vonalon áttörték a frontot.
A galíciai harcokban a német és az osztrák–magyar seregek is több százezer halottat és sebesültet veszítettek. A halottakat a csatatéren vagy a csatatér közelében hantolták el… A sírkertek tervezői az Osztrák–Magyar Monarchia és Németország legkiválóbb építészei és képzőművészei voltak. Az építészek nagy körültekintéssel választották meg a sírkertek helyét, amelyet rendszerint a hegygerincekkel, dombhátakkal, folyó- és patakvölgyekkel rendkívül tagolt galíciai tájban általában a csatatérhez legközelebb eső magaslaton, dombháton, hegycsúcson jelöltek ki. A látogatónak felfelé, szinte az égbe kell kapaszkodnia a temetőbe menet, míg a holtak szinte a mennyországból néznek szét a világon. A sírkertből valóságosan is a hősök hazája felé vezet az út.”
E temetőkertek 1918 után, mint „idegen testek” pusztulásnak indultak: benőtték a fák, bokrok, bozótos cserjék, kerítés sem védte őket. Rendbetételük csak az 1980-as évek második felében kezdődhetett el. A galíciai katonatemetők közül a Luzna mellett emelkedő 400 méter magas Pustki-hegyen alakították ki az egyik legnagyobb sírkertet, ahol 1200 (többségében lengyel) katona, köztük közel 130 magyar honvéd nyugszik – mindnek ismerjük a nevét. A temető magyar parcelláinak teljes rekonstrukciójára 2002. tavaszán került sor. „Május 1-jére, a gorlicei csata előestéjére a magyar parcella sírjai megközelítően úgy festettek, mint nyolcvanegynéhány évvel azelőtt – írja Kovács István. – Elvonulhattunk a sírkeresztek előtt. A névtáblák révén mintha feltámadtak volna az elfelejtett katonák.”
Minden útikönyv szól arról, milyen szép kilátás nyílik innen a Tátrára. De ide magyar utazó elsősorban azért jön, hogy egy-egy gyertyát, mécsest gyújtson, és a pislákoló fényeknél befogadja e sírok intelmeit.