Rarotonga szigetén (ez a legnagyobb földdarabja a Cook-szigeteknek) a világ legmulatságosabb autóbusza jár. Nem számozott viszonylat ez, hanem nevet adtak a gyereknek. Az egyik a Clockwise Bus. A másik az Anticlockwise Bus. Angolul tudó olvasóim jól sejtik: a szigeten körbefutó egyetlen főközlekedési úton az óramutató járásával megegyező, illetve ellentétes irányban halad a két járat. Az egyik órában az egyik, a következőben a másik indul el. Akármelyikre is szállunk fel, biztosan célba érünk, a kérdés csak az, mennyi idő alatt. Itt aztán nincs sietség, a buszvezető az üvöltő zenére a fejét rázza, az özönvíz előtti járművet meg az út rázza szét. Elég csak az ablak mellett helyet foglalni, azon kikönyökölni és nézni a szemed előtt feltáruló csodát. Az meg, hogy a lomha jármű húsz méterenként fékez és akkor is felszedi az embereket, ha azok nem a megállóban állnak? Kérem, senki se akadjon fent mindezen, még akkor sem, ha a budapesti tömegközlekedésen nevelkedett. A Cook-szigeteken senki sem siet, senki sem nézi az óráját, senkit sem érdekel, milyen nap van.

Fotó: Lantos Gábor
Cook-szigetek: kakasok és tyúkok a repülőtéren
Egy fekete tollú kakas, egy rozsdabarna tyúk és hat kiscsibe. Együtt a teljes család. Apuka és anyuka fontolva lépked II. Erzsébet árnyékában, a csibék azonban össze-vissza rohangálnak. Olykor centiméterek választják el őket a haláltól – a kerekeken guruló bőröndök életveszélyt jelentenek számukra.
Történik mindez kettővel a világ vége után egy olyan repülőtéren, ahová kedden indultam el, s hétfőn érkeztem meg.
Mögöttem van egy Budapest-London, egy London-Szingapúr, egy Szingapúr-Sydney, egy Sydney-Auckland és egy Auckland-Rarotonga repülés. Elindultam otthonról nyugatnak, később átfordultam keletnek, ha tovább mennék, lassan hazaérnék. Átrepültem a nemzetközi dátumválasztó vonal felett, így nyertem egy teljes napot, így változott a kedd hétfőre. Majd amikor hazafelé megyek, vissza kell adjam az ajándékba kapott 24 órát.

Fotó: Lantos Gábor
Igazából azt sem tudom, hány óra van, meg milyen nap. De a lényeg nem ez, hanem, hogy a talpam megérintette a Cook-szigeteket. Okosok írták, nem én találtam ki, hogy ennél messzebb nem lehet Magyarországról elutazni. (Biztos lehet, de nekem ennyi is elég volt.) Odakint a szél méltóságteljesen rezegteti a pálmafák leveleit, a Csendes-óceán ultramarin kékje és a hullámok fehér habja okoz valószínűtlen színorgiát. De az utazásnak még mindig nincs vége. Most jön az utolsó szakasz.