Folytatódó vita a bíróságokról

A bíróságok és a független intézmények elleni támadások leállítására szólította fel a kormányt Áder János, a Fidesz frakcióvezetője. Kovács László MSZP-elnök szerint senki nem emelt kezet a bíróságokra. Tegnap a bírói kart ért „igaztalanul általánosító támadásoktól” elhatárolta magát a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke.

MTI
2003. 11. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt üzenjük a szocialistáknak és Medgyessy Péternek, hogy el a kezekkel a bíróságtól és más független intézményektől – jelentette ki Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szombaton. Úgy vélte, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke jogosan kifogásolta, hogy egyes politikusok elvárásokat fogalmaznak meg konkrét bírósági ügyek kapcsán. Ő is úgy látja, hogy az utóbbi időszak jelenségeinek burkolt célja a bírák megfélemlítése, az ítélkezési gyakorlat befolyásolása lehet. A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor hangsúlyozta: még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy ifjabb Hegedűs Loránt véleményének védelmében emeli fel szavát, mert nem ért egyet a református lelkész írásában megfogalmazottakkal. Kifogásolta, hogy Lomnici Zoltán – a legfőbb közjogi méltóságokhoz címzett – felhívására az Országgyűlés elnökének „zagyvaságai”, a kormányfő kétértelmű szavai és az igazságügy-miniszter mellébeszélése volt a válasz. – Csupán Mádl Ferenc köztársasági elnök fogalmazott világosan – tette hozzá Áder János.
Szerinte a jelenlegi kormányoldal korábban másként gondolkodott a bíróságok függetlenségéről. Mint mondta, a Demokratikus Charta megalakulása idején arról beszéltek, hogy minden politikai erőnek tartózkodnia kell a független bíróságok befolyásolásától.
– Azt üzenem Áder Jánosnak és a Fidesznek, hogy a kormány részéről senki nem emelt kezet a független bíróságokra – reagált minderre Kovács László, az MSZP elnöke. – A kabinet egy tagja sem minősítette a bíróság vitatott ítéleteit, aki véleményt mondott, az arra gondolt, amit ifjabb Hegedűs Loránt és a magukról megfeledkezett szurkolók követtek el, amikor antiszemita jelszavakat skandáltak – mutatott rá.
Medgyessy Péter miniszterelnök szerint nem fér meg egymás mellett a kirekesztés és a demokrácia. A kormányfő az Európai Újságírók Szövetségének konferenciáján hangsúlyozta: a közélet szereplőinek tiszteletben kell tartaniuk az igazságszolgáltatás függetlenségét, de fel kell emelniük a szavukat a kirekesztés ellen.
– A bírói kart ért igaztalanul általánosító támadásoktól a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökeként elhatárolom magam – mondta tegnap Bánáti János. Az utóbbi időben megjelent – köztük ügyvédektől is származó – nyilatkozatokra utalva leszögezte: a jogerős bírói ítéletekről alkotott szabad véleménynyilvánítás egyrészt csak a tények, az ügy minden részletének alapos ismeretén alapulhat, másrészt sohasem csaphat át igaztalan általánosításba, a döntést hozó bíró, bírák személyiségi jogainak megsértésébe.
A Professzorok Batthyány Köre szerint konkrét bírósági eljárásokkal kapcsolatos állásfoglalás vagy az ítélkezés általános irányának politikai szempontból történő értékelése – a közhatalom gyakorlói részéről – súlyosan sérti a magyar jogállamiság alapjait és veszélyezteti a társadalom békéjét. Ez ellen fellépni minden magyar állampolgárnak kötelessége – áll a közleményben.

Háttér az 5. oldalon

Üzengetés után egyeztetés
Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman várhatóan napokon belül találkozik Holló András alkotmánybírósági elnök közvetítésével. Az ombudsman szerint a tervezett találkozó célja, hogy a szakmai kérdéseket a sajtóban történő üzengetés helyett nyugodt körülmények között beszélhessék meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.