Hamvas Televízió

Talán mi sem léteznénk, ha Hamvas Béla nem volna. Sokan érzik ezt így, s nem csak olyanok, akik – félreértve a gondolkodás nemes öncélúságát – A bor filozófiáját pincesori bedekkerként, puszta gasztronómiai iránymutatásként olvassák. Végül is Hamvas félelmetes koponya: a szépség és a szörnyeteg egy személyben. Nekem a bölcselkedő szörny közelebb áll a szívemhez, mint az esztétizáló szépség – mások épp fordítva vannak ezzel. Hamvasban az a jó, hogy minden benne van; mégis hiányérzettel teszi le könyvét az ember. Ha valaki mélyen beleásta magát e perfekt tökéletlenségbe, az Miklóssy Endre. Forma szerint építész, regionális tervező – de mi tudjuk, hogy polihisztor. Ne zavarjon bennünket, hogy túlspecializált korunkban ez a szerzet állítólag kihalt – figyeljünk inkább a ritka szellemi teljesítményre. Mértéktartó filosz olyat meg sem kísérel, hogy egyazon könyvben vizsgálja Fülep Lajos, Hamvas Béla, Karácsony Sándor, Kerényi Károly, Szabó Lajos és Várkonyi Nándor életművét, mint Miklóssy a Túl a tornyon, melyet porbul rakott a szél című munkájában. Említett urak külön-külön is kikövetelnének egy fél életet, így együttesen pedig beszédes tagadását képezik a sekélyes állampárti kánonnak: igazából alig marad valami, ami az adott kor bölcseletiparában rajtuk kívül számottevőnek mondható. (No jó, van azért egy és más Márai Sándortól Bibó Istvánon át Határ Győzőig; de ez mit sem ront Miklóssy filozófiai ízlésén.)
Mindezt Hamvas kedvéért hordtam össze – akárhogy is fáj, ő köztük a sztár. Ettől lehetne gyanús is, vulgarizált kedvenc – de nem az. Miklóssy Endre optikájával (aki okos szemelvényeket adott közre a Szilveszter, a Bizonyos tekintetben, illetve az Ugyanis című Hamvas-kisregényekből, a hatvanas évek elejéről) pedig arról is meggyőződhetünk, hogy Hamvas futurológusnak sem utolsó. Nemcsak a televíziózás jövőjét, az „új televíziót” jósolta meg borzongató pontossággal: a posztszocializmus természetrajzát is felvázolta. A továbbiakban Hamvas-mondatok olvashatók, zárójelben a saját megjegyzéseimmel.
A televíziót tökéletesíteni kívánom. Helyszíni felvételeket akarok közölni, leginkább háborús jelenetekről és bűntényekről és kivégzésekről és kínzásokról. (Híradó, valóságshow, CNN.) Gyermekeknek például bemutatni a python és az alligátor harcát. Természethű ábrázolás, az összes hangokkal, a csontok ropogásával és a nyögésekkel és sziszegéssel. (National Geographic, Spektrum.) Vagy például az államfők beszélgetése, ahogyan ezt a szerkesztőségben megbeszélik, jó cinikusan. (Friderikuszi iskola, bármely politikai háttérműsor.) Helyszíni felvétel a bányaszerencsétlenségről. (Kötelező kűr.) Bombázások. (Kipipálva.) Asszonyok és gyerekek üvöltözése és halálsikoltozása. (Dokumentarista megközelítés, vágás és kommentár nélkül.) Tábornokok kivégzése. (A félisten Ceausescu, elvérezve a puszta földön.) Azt akarom, hogy az emberek eszeveszett sóvárgással tapadjanak arra, ami az úgynevezett életből számukra még megmaradt: a csokikrémre, a franciasalátára, a habra, főként a habra, nyalakodni, a pálinkát szopogatni és az ürmöst, hahaha. (Reklám, reklám, reklám. S hol van még a mosópor és az intimbetét hegemóniája!) Kínzásokat szeretnék bemutatni, persze úgy, mintha ellenséges államban csinálnák, hogy milyen szörnyűség, és milyen borzalom. (Afganisztán, Irak.) Nemi aktusokat akarok bemutatni, lassított felvételekkel, mit szól hozzá, hahaha. (Renato élő egyenesben magáévá teszi Évit; Anettka, a potenciális magyar Tyereskova kisorsolja leszbikus barátnőjét, a szerencsés nyertes a szilveszteri műsorban veheti el a hölgy szüzességét.) Koituszversenyt rendeznék, a nők hogy tódulnának, milyen tolakodás lenne, hogy csődülnének, ki hányat bír ki, koituszkirályné, hahaha. (A nagy Ő és variációi.)
(S ennyi bemelegítés – a Hamvas Televízió – után következzék a megvalósult utópia, a best of Hamvas-posztszocializmus.) A posztszocializmus a szocializmus álmáért való bűnhődés korszaka. Az első szocialista tudvalevőleg IV. Henrik volt, aki azt javasolta, hogy minden polgár fazekában vasárnap tyúkot főzzenek. A szocializmus eredetileg a javak igazságos és egyenlő elosztása volt. A többség kétségbeesett optimizmussal hitt benne. Az elméletírók nagy része azonban azt tartotta, hogy halva született, és még csak meg se lehet ölni. Olyan döglött álom. Háborújuk csak a sokmilliós népeknek volt és van. Kisebb népek megelégszenek a belpolitikával, vagyis a polgári torzsalkodással. Ezek szerint a fontos számukra nem a hadsereg, hanem a rendőrség. Az ellenség itt bent van. A szocializmus maga kizsákmányolási rendszerré alakul át, és az emberiség ott van, ahol volt. A buktatási kísérlet nem sikerült, és nem a pénz bukott meg, hanem a szocializmus. Ezért visszasüllyedt a polgárságba, amelynek jellemzője éppen a pénz. Minden eladó és megvásárolható. Főképpen a meggyőződés. A zsiványság terrorizmusa, összekeveredve a pénzgazdálkodás polgári hitványságával, teszi ki a posztszocializmust. A teoretikusok irtózatos csávában vannak. A leghelyesebb lett volna a csődöt beismerni, ehhez azonban senkiben nem volt sem elég bátorság, sem elég értelem. A posztszocializmus kénytelen a szocializmus ideológiáját használni, egyrészt mert értelmi restségből újabb és alkalmasabb ideológiát nem volt képes kieszelni, részben azért, mert az idő természetét nem ismerte fel, és maga is abban a hiszemben volt és van, hogy még mindig szocializmus, csak éppen sejtelme sincs arról, hogy a döglött álom elviselhetetlen bűze honnan árad. A pénz tudvalevőleg a korrupció egyetlen forrása. A szocialisták azonban polgárok voltak. És ezt nem tudták. A lemaradt államelmélet azt jelenti, hogy az uralmon levők általában, mihelyt a gépkocsiba szállnak, meg szoktak butulni. A hatalom jellegzetes magatartása, hogy fél. Nincs kényelmetlenebb, mint meghaladott államelmélet alatt élni. Mint mondják, gyalázatból lesz az arany. Utolérni a tényeket érvénytelen elméletekkel nem lehet.
(Mit is lehet ehhez hozzáfűzni? Hamvas élt, Hamvas él, Hamvas élni fog.)