Hátramenetben az autópályától

Csillagászati összegbe kerül az M5-ös autópálya koncessziós jogának visszavásárlása. Nem mi állítjuk ezt, csupán a hét végi napilapokban szemezgettünk, s foglaltuk össze egy mondatban a legújabb kormányzati kommunikáció rezüméjét. Az alaphangot Csillag István gazdasági miniszter adta meg, amikor kijelentette: az adófizetők minden egyes forintjára vigyáznia kell a kormánynak, ezért, amikor megkezdik a tárgyalásokat az M5-ös autópálya visszavásárlásáról, ezt a szempontot messzemenően szem előtt tartják. Ez alapján bátran megkockáztatjuk az iménti sajtószemle rezüméjének átfogalmazását, emígy: a kormány még bele sem kezdett, máris kifarolna az M5-ös koncessziós jogának visszavásárlásából.
Közismert tény, hogy a kormány a még állami tulajdonban lévő, illetve volt cégek privatizációs bevételét kívánja útépítésre, valamint a koncessziós jog visszavásárlására fordítani. Ami édeskevés. Kevés a választási kampányban ígért nyolcszáz, majd később négyszáz kilométernyire kurtított autópálya megépítésére, és kevés a konceszsziós jog visszavételére. Tartunk tőle, ezért vált hirtelen érzékennyé a kormányzat a közpénzekre.
Mesés áron kelt el a Postabank – harsogták a lapok, amikor az Erste Bank Rt. több mint százmilliárd forintot kínált az utolsó, még magyar tulajdonban lévő pénzintézetért. Ekkor a kormány sietve leszögezte, hogy a százmilliárdos vételárat az M5-ös koncessziós jogának visszavásárlására fordítják, s máris elkezdődött az állami számvetés, hogy mire lesz elég ez a százmilliárd forint.
Kis túlzással: semmire.
Két okból nem lesz elég: mert a százmilliárd jó, ha hetven lesz, miután annak rendje és módja szerint leadózza azt a Magyar Posta Rt. vagy a bankeladás ügynöke, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., másrészt pedig nemhogy százmilliárdért, de előreláthatóan még a duplájáért sem adja majd át az autópálya üzemeltetői jogát a francia többségű multinacionális társaság. Közröhej tárgya lenne ugyanis a nemzetközi pénzvilágban a cég, ha kiderülne, hogy kiengedte a kezéből a világ legdrágább autópályáját. Mert nem elég, hogy szűk negyven kilométerért több mint kétezer forintot kér el a társaság a személygépjárművek tulajdonosaitól, de az állammal – a Horn-kormány szabad demokrata közlekedési miniszterének, Lotz Károlynak regnálása idején – megkötött szerződése értelmében amennyiben veszteséges lenne a társaság útüzemeltetői tevékenysége, azt az állam további tízmilliárdokkal kompenzálja.
És az állam azóta tejel. Évről évre tisztes summákat fizet ki – közpénzekből – a multinacionális társaságnak, amely hogy, hogy nem: roppant veszteséges. Ha a cég megválik szerzett jogától, előreláthatóan szalonképtelenné válna az üzleti életben, az ilyen ragyogó boltok elpuskázása ugyanis nem vet jó fényt a menedzserekre.
Mindezek fényében érthető, hogy a gazdasági miniszter azonnal sietett leszögezni aggályait a biznisszel kapcsolatban, mihelyt a kormány eldöntötte, hogy visszavásárolja az M5-ös üzemeltetésének koncessziós jogát.
A kormány tehát kényes a közpénzekre, a söjtöri események óta nyilvánvaló látszat ellenére is az. A közpénzeket több okból is óvni illik. Óvni kell, mert hiszen, ha multinacionális cégekhez kerülnek a tetemes összegek, akkor azokból már kevesebb jut a holdudvarhoz tartozó baráti vállalkozásoknak. Óvni kell, mert ha elapadnak, akkor valóban csak virsli és mustár jut a kihelyezett kormányülésekre. És nem utolsósorban pedig óvni kell azért is, mert előbb-utóbb újra választások lesznek Magyarországon, s akkor nem árt, ha innen–onnan elő lehet kaparni pár milliárdot – no nem pártkampányra, hanem csak és kizárólag – a kormányzati tevékenység kétségtelenül objektív, ám annál intenzívebb bemutatására.
Szóval a magunk részéről kíváncsian várjuk az M5-ös konceszsziós jogának visszavásárlásáról szóló tárgyalásokat. Bár nagyon drukkolunk a kormánynak, nincsenek illúzióink. Tartunk tőle, hogy a jövőben is Dabason, Örkényen, Táborfalván, Lajosmizsén át autózunk majd Ballószögre, merthogy az alig negyven kilométernyi autópálya egyszeri használata többe kerül, mint az oda-vissza útra fordítandó üzemanyag. Azért most az egyszer remélem, nem lesz igazunk.