Hernyóirtás farkasbéllel

Nem tudom, hogy egy elképzelt, 2003-ban összeállított országos „babonatérkép” mennyivel mutatna kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb képet XVII. században készült hipotetikus előzményénél. A különbség valószínűleg nem is abban állna, hogy manapság sokkal kevesebb tévképzet befolyásolja hétköznapjaink alakulását, hanem inkább az, hogy napjainkban kevésbé keverednek a hiedelmek a tudományosan megalapozott nézetekkel, mint háromszáz évvel korábban. A ritka kivételektől eltekintve szét tudjuk választani a kéményseprő okozta szerencse és a kovalens kötés realitását. A XVII. században csaknem kibogozhatatlanul keveredett össze a vajákosság a sok évszázados megfigyelésen alapuló bölcsességekkel.
Teljesen természetes, hogy Kestölcy István 1666. április 28-án Budán vásárolt prédikációgyűjteményébe egyaránt fontos dologként jegyzett fel kertészeti tudnivalókat a palántázásról, a káposztafejek hernyóveszedelméről, a „földi bolhák” leküzdésének lehetőségéről, és arról, hogyan űzzük el istállónk közeléből a tehenek tejét elapasztó varázslókat. Az ezerhatszázas évek sanyarú körülményei között tengődő emberek számára – a valóságtartalom szempontjából – nincs különbség mágusok praktikái és hernyók támadása között, mindkettő súlyos következményekkel járó veszedelem. E könyvnek, Lépes Bálint nyitrai püspök szentbeszédgyűjteményének első kideríthető tulajdonosa Zákonyi Mátyás jászárokszállási plébános volt, aki 1617-ben, a halála napján végrendeletileg hagyományozta Inotay Pálra értékes ingóságát. A későbbiekben még sok kézen ment keresztül Lépes prágai kiadású homíliagyűjteménye, a bejegyzésekből több érdekesség és egy keserű családi dráma is kiolvasható.
Kestölcy István tehát, az egyik tulajdonos a káposztaföldeket pusztító hernyók ellen egy napjainkban is elterjedt, korszerűnek mondható védekezési módnak, a csávázásnak a korai változatát tanácsolta. Manapság az eljárás során a vetőmagot különböző vegyszerekkel vonják be, s így teszik ellenállóvá. A XVII. századi könyvbejegyzés ehhez hasonló megoldást ajánl, méghozzá szigorúan „bio” módszerrel, kizárólag természetes anyagokat használva. Az azonban kérdéses, hogy a farkas belén áttuszkolt vagy a szalonnával megkenegetett káposztamagból kisarjadó növény csakugyan ellen tud-e állni a hernyók támadásának. Az ezerhatszázas években alkalmazott megoldás a következő: „Hogy az hernyók a káposztalevelet ne bántsák. Az káposzta magot a vetéskor szalonna zsírjával kend meg. Avagy minek előtte plánta magot akarsz vetni, farkas bélén bocsásd által, az is bizonyos remidium [oltalom] az hernyó ellen.”
A földi balha, mai nevén káposztabolha (Haltica oleracea L.) elhárítására javasolt megoldás viszont csakugyan hatásos lehet. A kicsi, 4 milliméter hosszú kékeszöld bogár elsősorban a káposzta- és karalábéveteményeket veszélyezteti – napjainkban éppúgy, mint sok száz évvel korábban. Kestölcy István hangyatelepítéssel gondolta megelőzendőnek a kártevést: „Az földi Balhák ellen való orvosság. Hordass nagy hangyákat a veteményes földekre avagy ágyakra, kik a földi balhákat mind megh eszik.” Talán csakugyan segítettek. Ki kell próbálni.
Mindezen orvosságok után következnek az elapasztott tejű tehenek. Az elátkozott marhák esetében nem egyszerű tüneti kezelést javasolt a módszer kiagyalója: gyökerénél akarta megragadni a problémát. Vagyis a tejelválasztás beindítása helyett a körülményesebb, de hosszú távon eredményes megoldást tanácsolta, melynek lényege az ártó varázslók hathatós távoltartása házunk tájáról. A nehezen kibetűzhető szöveg azonban némi kétséget támaszt a mai olvasóban afelől, hogy valóban komolyan gondolták-e az eljárás sikerét: „Az varáslók ellen kik az fejős marha tejét, hasznokat el szokták venni. Egy nehany szarlokot az tűzben tüzesség meg, kiket tejjel olcs meg, kénkövet és kormot is tégy bele, és az után öncs egy pervátában [árnyékszékbe], ki a varáslóknak elég fos leszen, és nem fognak az után el jőni.”
Ki tudja, mire gondolhatott a hódoltság kori gazdálkodó?