Szóval ülök és olvasok. A Nyugati pályaudvar következik – mondja egy hang, ismerősnek tűnik, de honnan is? Mindegy. Lekászálódok a szerelvényről, egy kiszuperált mozdonyvezető irányítja, kicsit túlcsúszunk a peronon. Visszatolat. Ismerős a vezető, csak nem Kovács Lajos, az örök lepattant, lúzer – színész – csávó az? De. Lépek tovább, egy újabb ismerős figura, Pepe, itt Professzor – Mucsi Zoltán – kéri a jegyem, bérletem. Azt hiszem, vége, de nem, ellenőrzi cimboráival a megfelelő számot, a hónap érvényességét. Igaz, hogy havibérletem vanés erősen a november közepén járunk, de tegye. Állítólag hibádzik a dokument. Lassan rájön, hogy mégsem, már mintha köszönne. De nem így tesz, nézegeti, filózgat, miközben hatszáz lógós szökik el. Ő engem szúrt ki, a tökéletes bérlettel. Tíz perc múlva léphetek is. Elkéstem.
Kényes témával kezdett Antal Nimród elsőfilmesként. Kontroll. Persze kallerek, azaz ellenőrök, az adófizetők közellenségei, még a tisztességeseké is. Ha felbukkan a karszalag, para van. És mintha élveznék is, pedig dehogy, csak a munkájukat végzik, mint most én is. Írok. Sőt, nyomok egy controll s-t is a biztonság kedvéért. Egy filmben vagyok, amely elején megtudom: „A most következő filmalkotás fiatal művész munkája, akit szeretnék barátomnak tudni, bár nem régen ismerjük egymást. Mint azt hosszú beszélgetésünk alkalmával elmondta, őt a jó és a rossz küzdelme foglalkozatja. Amit játékfilmjében ábrázol, az fikció, fiktív föld alatti világ. Sem maga a helyszín, sem az ott történő események szereplői nem köthetők a BKV-hoz, mert univerzális gondolatokat tükröznek” – vallja Aba Botond, a BKV vezetője. Hát ennél jobban be se éghetett volna. A film előtt látható „felvezető” a legroszszabb komcsi időket idézi, nem mintha – szerencsére – megélhettem volna. Csak kisdobosként, a rajértekezleten tapsolva. De folytatja, ez még csak a kezdet, s nem a vég. „Meggyőződésem, hogy a nézők el tudnak vonatkoztatni a konkrét helyszínektől, és a szereplőket sem azonosítják a BKV ellenőreivel, hiszen a világ, amelyben a cselekmény lejátszódik, nyilvánvalóan szimbolikus” – mondja a vezető. Nyilván szimbolikus.
És jön a film, amely már régóta pereg. Erősen Antal Nimród első videoklipjének, a Warpigs (kisebb változásokkal most már YelloJack) Szandál című számának hangulatára emlékeztet, persze kiterjesztve eszmei mondanivalóval, a jó és rossz harcára kihegyezve. Sínfutás, underground buli, egymással rivalizáló „kontrollcsoportok”. Sok tuti karakter, a kallerek mellett például Gyalogkakukk, az ellenőrök rémálma, Árnyék, az ősgonosz, aki kíméletlenül löki az utasokat a sínekre, és sok más arc. Olykor egy-egy poén rosszul sül el, túl nagyot akar szólni, de csak kicsit pukkan. S habár néha elveszik a részletekben a rendező, forgatókönyvíró, s a film ritmusa is erősen változó – egyszer a klipekre emlékeztető vágások, máskor hosszú, filozofikus elmélázások (szerelem, honnan jövök, hová megyek), megy a film. Kicsit megáll, mint a metró, de ismét felpörög, s kiteljesül a szerelem. Bulcsú (Csányi Sándor) megtalálja élete maciját, Szofit (Balla Eszter), s a bagoly megmutatja a fény felé az utat. Jó első film – a Biztosítás című kisjátékfilm, számtalan klip és reklámfilm után –, de van még.
(Kontroll, 105 perc. Írta és rendezte: Antal Nimród. Forgalmazza a Budapest Film.)
origo.hu
Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő
