KÖNYVESHÁZ

Világválogatott képek
Megjelent a National Geographic új gyűjteménye
Dévényi

Ha van általánosan irigyelt foglalatosság, akkor a National Geographic fotósának lenni egészen bizonyosan az: egzotikus tájak és emberek, kaland, felfedezés. Első olvasásra a földrajzi ismeretek gyarapítására és terjesztésére 1888-ban alakult, mára a világ legnagyobb közhasznú tudományos és oktatási szervezetévé vált National Geographic Society legújabb kiadványa, a Válogatott képek című kötet is erre bizonyosság, mert valamennyi földrészre, sőt a tengerek mélyére és a csillagok közé is elkalauzolja olvasóit.
Csakhogy a könyv sokkal több, mint remek képek gyűjteménye vagy amolyan egyszer átlapozandó „színes-szagos” almanach. A szerkesztők ugyanis arra vállalkoztak, hogy a fényképeken keresztül nemcsak az emberi létezés dimenzióit, hanem tudományos társaságuk történetét is bemutassák. Így a közreadott fotográfiák változatossága a kiadvány valódi kuriózuma: egymás mellett láthatjuk a legújabb digitális technikával készített, űrsétát megörökítő felvételt és a múlt század elejéről származó, népviseletbe öltözött nepáli lányokat ábrázoló képet, de a habtengerben lubickoló barcelonai kamaszok pillanatképe is fantasztikusan ellenpontozza az 1929-ből származó, facipőben trécselő holland gyermekek portréját. Az ehhez hasonló zseniális párosok között lapozgatva az olvasó olyan fotósok alkotásait veheti szemügyre, mint Villiam Albert Allard, James L. Stanfield, a sarkkutató Richard E. Byrd vagy a világcsavargó tábornok Billy Mitchell.
A könyv hat fejezetben mutatja be világunkat. Az első Európa tájait barangolja be, a XX. század kezdeteitől napjainkig követi a falusiak és a városlakók életét, miközben sok nép és nemzet portréját is felrajzolja. A második földünk legnépesebb kontinensével, a 3,8 milliárd embernek otthont adó Ázsiával foglalkozik, megmutatván az elmúlt évtizedekben bekövetkezett elképesztő változások s az örök hagyományok harmonikus egymásmellettiségét. A harmadik fejezet Afrikát és a Közel-Keletet mutatja be, talán ebben a részben találhatjuk a legszebb természetképeket, ugyanakkor (politikai okok miatt) a legmegrázóbb felvételeket is. A negyedik rész két óriási birodalom, a két Amerika keresztmetszetének felvázolására vállalkozik. A fejezet érdekessége, hogy földrajzi viszonyaiban mennyire hasonlít, kultúrájában mégis mennyire eltér egymástól a két világ: erre talán a brazil kayapo indián lányok s a hatalmas autója mellett büszkélkedő pittsburghi munkásember oldalpárosa a legékesebb bizonyíték. Az ötödik fejezet a tengermély rejtőző világába s az óceáni szigetekre kalauzol, míg a hatodik a levegőt meghódító embernek állít emléket.
Ez tehát a világ a National Geographic munkatársainak szemével, az elmúlt 113 esztendő során, a társaság archívumában összegyűlt tíz és fél millió fényképre alapozva. Ez a világ szép, színes, helyenként egzotikus, vagy szürkeségében egyedi, de mindenképpen elgondolkodtató.
(Válogatott képek. Geographia Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 8950 forint)

Vitézek oskolája
Várkönyv Száraz Miklós Györgytől
Kákonyi Péter

A hajdani, még Trianon előtti Kárpát-medence immár évszázadok óta porladó várait, azok legszebbjeit veszi górcső alá Száraz Miklós György és Tóth Zoltán albuma. Olyan rejtélyes, legendák övezte vagy épp hátborzongató rablóromantikájú erődítményeket, amelyek mára turistalátványossággá váltak, s kell hozzá némi vállalkozó kedv, többnyire útlevél is, hogy a kíváncsi halandó felkereshesse azokat.
A mai Magyarország területéről csak néhány vár, illetve annak maradéka – Eger, Diósgyőr, Sárospatak, Esztergom, Sümeg – kapott helyet a képes albumban. Erdélyből, illetve Kárpátaljáról és a Délvidékről is csak néhány – Kőhalom, Fogaras, Déva, Munkács, Pétervárad és Vajdahunyad. A vizsgált és képekkel bemutatott várak nagy része a Felvidék romantikus hegyei között, azok ormán magaslik. Dévénytől Árváig, Késmárktól Krasznahorkáig, Beckótól Zólyomig és Murányig hajdani erődítményeket vehetünk szemügyre, melyek mindegyikéhez tud társítani valami történelmi emléket, esetleg irodalmi kuriózumot az érdeklődő.
Ám ha csak a a legendák és a lovagi romantika jegyében állna a könyv, sok újat nem hozna. Esetleg kiegészíthetné ilyen-olyan adalékokkal mindazt, amit az érdeklődő amúgy is tud vagy sejt hajdanvolt várainkról. Száraz Miklós György és Tóth Zoltán könyve abban különbözik a hagyományos „váras könyvektől”, hogy nem annyira a mendemondákra helyezi a hangsúlyt, hanem azt a kort, azt a világot igyekszik megidézni, melyben a várak épültek, illetve azokról a régvolt emberekről – vitézekről és mesteremberekről – szól, kiknek élete összeforrott eme építményekkel.
A két szerző kalauzolásával bepillanthatunk a várépítés mindennapi rejtelmeibe, a várkertek és konyhák titkaiba. Megtudhatjuk, hogyan éltek a kémdeákok. Hogyan élt, gondolkodott és öltözködött egy középkori lovag. Milyen is volt a „vitézeknek ékes oskolája”, melyről Balassi Bálint versei nyomán tudhat ezt-azt az olvasó, esetleg Gárdonyi Géza híres regényéből, melyet hiteles történelmi dokumentumok felhasználásával írt az „egri remete”. Kiderül, ki volt Toldi Miklós, milyen pokoljárók, ördögök és boszorkányok, milyen kincskeresők és asztrológusok, javasasszonyok és vándor lantverők, titoklátók és egyéb mágusok tartoztak egy-egy hajdani vár – például Selmecbánya – holdudvarához. És a sötét, sokszor véres meg obskurus históriák mellett azt is megtudhatjuk, milyen szerelmek szövődtek a várfalak árnyékában, illetve azok virágoskertjében.
A szerzők végül – felidézve a hajdani hangulatokat – felsorolják, mi minden került elő egy-egy vár rejtett zugaiból, pincéjéből-padlásáról. Többek között sótörő ponyva, méheskosár, puskatok és medvebőr, ganajhordó saroglya, létrák, bolhákat „elijesztő” ürömseprű, cserzett borz- és kecskebőr, ónpalack és páncélingek. Rostás korsó, abrakmerő sisak, tűzoltócsáklya, sok-sok kutyalánc, patkótáska meg rézóra. A felsorolás nem teljes, mégis bepillantást enged várvédő eleink színes és kemény, álmokkal és tragédiákkal átszőtt valahai életébe.
(Száraz Miklós György és Tóth Zoltán: Várak [Emléklapok a régi Magyarországról]. Mérték Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 7990 forint)
A könyvből részlet olvasható a 37. oldalon

Az Angol Királynő lakója
Album Deák Ferencről
Fehér Béla

A rossz nyelvek szerint a magyar nép onnan értesült arról, hogy az idén Deák-év van (lassan volt), hogy tojással dobálták meg a söjtöri szülőházat, ahol ez a kiváló államférfi 1803. október 17-én világra jött. Tudja-e még valaki, hogy hívták Deák édesanyját (Sibrik Erzsébet), aki belehalt a szülésbe, s belegondolunk-e néha abba, hogy Deák apja 1808-ban utánahalt feleségének, ezért aztán az árvákat, Antalt, Jozefát, Klárát és Ferencet gyám vette gondozásba (Hertelendy György); s bár megélhetési gondjaik nem voltak, a család nemesi birtokai tisztes jövedelmet hoztak, a mindössze ötesztendős Ferencnek mégis ezzel a szomorú háttérrel kellett nekivágnia az életnek.
Hogy iskoláit hol járta, miképpen lett alügyész Zalában, ahol egy alkalommal bizonyos Babits József rablógyilkos védelmét látta el, s a vádlottat – korát messze megelőzve – a társadalom számkivetettjeként jellemezte, továbbá miként lett országgyűlési követ (bátyja helyébe lépve), ez ma már többmilliós kérdés lehetne valamelyik kvízműsorban. Miként az is, vajon miért hívják Deák Ferenc utcának a Deák Ferenc utcát? Bizony azért, mert a mai 1. szám alatti épület helyén állt valamikor az Angol Királynő Szálló (a második világháború döntötte romba), ahol Deák tizenöt esztendeig lakott a második emeleten, két szerényen berendezett szobában. A szállodát a kiegyezés szülőháza néven is emlegették, hiszen Deák rendszeresen itt tárgyalt a bécsi kormány megbízottaival. (A szálloda állandó lakója volt egyébként az erdélyi gróf Mikes János és Kemény Zsigmond is.)
Deák minden címet, rangot, kitüntetést viszszautasított, viszont következetesen képviselte a magyarságot, a magyar nyelv érdekeit, a vallás-, a lelkiismereti és a szólásszabadságot, a parasztságot a földesurakkal és az úrbéri munkával szemben, s mint gondolkodó az európai liberalizmust képviselte. Egyéniségét, pályáját illene nagyon alaposan ismernünk. Sajnos nincs így. Kossuthról vagy Széchenyiről talán többet tud az utókor átlagembere.
A Deák-év alkalmából igényes, korabeli képekkel gazdagon illusztrált albumot készített a Kossuth Kiadó a haza bölcséről. A kötet kiváló tanulmányait Basics Beatrix (Deák Ferenc alakja a képzőművészetben), Gerő András (A békés kiegyenlítés és politikusa), Körmöczi Katalin (Deák szellemi és tárgyi világa) és Molnár András (Deák Ferenc ifúkora) írta.
(Deák Ferenc-emlékalbum. Kossuth Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 3990 forint)

Üzenet a XII. századból
Metalogicon: a nyelvtan védelmében
A. Jászó Anna

„… a nyelvtan nem egy témával foglalkozik, hanem az egész szellemet alkalmassá teszi arra, hogy mindazt felfoghassa, amit szóval közölni lehet. Ebből ki-ki beláthatja, hogy menynyire rá van utalva a többi tudomány. Némelyek nálunk úgy vélik: dicsőségükre szolgál, ha a nyelvtan ismerete nélkül fecsegnek, és nyíltan haszontalannak mondják, hibáztatják, s még büszkék is rá, hogy sosem foglalkoztak vele” – vetette papírra John of Salisbury, latinosan Joannes Saresberiensis, magyarosan Salisburyi János Metalogicon című művében, amelyet az Úr 1159. esztendejében fejezett be, s melyet pártfogójának és barátjának, Thomas Becketnek ajánlott. Annak a Becketnek, akit néhány évre rá – a hűséges barát szeme láttára – gyilkoltak meg a canterburyi katedrálisban.
A Metalogicon a középkor egyik legnagyobb műve, retorika és logika, kétharmad részben Arisztotelész-kommentár. Ma is élvezetes és nélkülözhetetlen olvasmány. Erőt meríthet belőle a grammatika és nyelvhelyesség mai tudósa. Megtudhatja ugyanis, hogy akkor is akadtak olyanok, akik nem tekintették tudománynak a grammatikát és a nyelvművelést, s azt terjesztették, hogy a grammatika és a nyelvhelyesség ismerete nélkül is tudóssá, filozófussá lehet válni. Ellenük sorakoztatja fel érveit Salisburyi János, idézve a régi mestereket, a sort Quintilianusszal zárja: „Azok, akik tegnap még kisfiúk voltak, s ma már tanárok, tegnap még fenekest kaptak, ma pedig már stólába öltözve katedrán oktatnak, azt bizonygatják, hogy a nyelvtan művelői azért dicsérik a nyelvtant, mert a többi tudományhoz nem értenek. Hát hallgassák meg türelmes lélekkel, hogyan magasztalja Quintilianus a nyelvtant a Szónoklattan című könyvében, s ha szavai megnyerik tetszésüket, irgalmazzanak az ártatlan nyelvészeknek: »Ne vesse meg senki a nyelvtan elemeit, mint valami jelentéktelen apróságokat. Nem azért, mintha oly nagy munkába kerülne megkülönböztetni a magánhangzókat a mássalhangzóktól … hanem mert azok előtt, akik úgy közelítik meg, mintha szentélybe lépnének, a valóság oly sok finomsága tárul fel, mely nemcsak a gyermeki elméket élesíti, hanem a legmagasabb képzettség és tudomány tárgya is lehet. Annál kevésbé lehet megbocsátani azoknak, akik e tudományt jelentéktelennek és terméketlennek csúfolják. Ha ez nem rak erős alapot a jövendő szónok alá, mindaz, amit ráépítesz, összeomlik. Éppen ezért ez a legfontosabb a szabad művészetek közül: nélkülözhetetlen a fiataloknak, kellemes az öregeknek, édes kísérője a magánosoknak, és egyetlen az összes stúdium között, mely több munkát igényel, mint magamutogatást.«”
Figyelmébe ajánlom Salisburyi János és Quintilianus üzenetét mindazoknak, akik azt tanítják, hogy a nyelvtan és a nyelvművelés fölösleges, hogy nyelvet tanítunk és nem nyelvtant, kommunikációt iktatnak a nyelvtan helyére, s azt állítják, hogy a nyelvtan és a nyelvművelés nem tudomány. Olvashatjuk mindezt az 1159-ben írt Metalogiconban, Adamik Tamás fordításában.
(Joannes Saresberiensis [Salisburyi János]: Metalogicon. Latin eredetiből fordította, a bevezetőt és a jegyzeteket írta: Adamik Tamás. Szent István Társulat, 2003. Ára: 2600 forint)