Mutasson rá valamelyik pirossal bekarikázott településre, és odamegyünk segélyt osztani – mondja Szenczi Sándor a Magyar Baptista Szeretetszolgálat budapesti irodájában, ahol az egyik falat belepik a teleírt megyetérképek.
– A piros körök azt jelentik, hogy ott élnek érintett romák, a félig befestett kör azt a települést jelzi, ahol egyszer kaptak csomagot, a piros folt pedig azt, ahol befejeződött a program, mert kétszer osztottunk.
A Nógrád megyei Sóshartyánt választom. Az adatbázisból hamar kiderül, hogy negyvenegy csomagot kell felpakolnunk a furgonba, és indulhatunk a fővárostól nyolcvan kilométerre fekvő településre. A majd húszkilós dobozokban liszt és cukor, olaj, kávé, tészta, húskonzerv, ágynemű, sampon, négy szappan, öt kiló mosópor és multivitamin lapul, dobozonként összesen több mint tizenötezer forint értékben.
A segélyszervezet két munkatársával indulunk útnak, az autópályán van idő az eddig közel húszezer látogatás tapasztalatairól beszélgetni. Nyolc megye és Budapest környéke tartozik hozzájuk, a két autóval eddig több mint százezer kilométert tettek meg a tizennégyezer ember felkeresése során. Négy megyében már befejeződött a program, az érintettek megkapták a tavaszi és az őszi csomagot is. Egyetlenegyszer fogadták őket ásóval, de mint alkalmi sofőröm, Révész Balázs mondja, kellő higgadtsággal kezelni lehetett ezt a helyzetet is. Van gyakorlata az ilyesmiben, hiszen korábban Koszovóban osztott élelmet a rászorultaknak.
Megérkezünk a nógrádi településre, kollégáim előveszik a jó előre kinyomtatott falutérképet, és keresni kezdjük a Dankó utcát. Igazi cigánytelepre érünk, pillanatok alatt tucatnyi kisgyerek és kutya sereglik az autó köré. Nem kell megijedni, errefele barátságból ütögetik az autó oldalát, mondja Balázs, miközben a konzervatóriumot végzett Borbély Péter kiszáll, és Bada Anna felől érdeklődik. Hamar előkerül az idős asszony, s miután három keresztet rajzol az átvételi elismervényre, a csomag láttán örömében tapsolni és ugrálni kezd.
Mivel a sofőrnek az autóban kell maradnia, hamar beletanulok a csomagosztó feladatba. Péter a mindentudó listával elviszi az autó mellől a tömeget, s mihelyt egy jogosult aláírta a papírt, én kinyitom az ajtót, kiveszek egy csomagot, és visszazárok. Arra is oda kell figyelni, hogy csakis a jogosult kezébe adjuk az adományt, vagy – ha nem bírja el – mellé tegyük le.
Egy tucat csomag kiosztása után számomra is kiderül, hogy nemcsak a szociológiával, hanem az alkalmazott pszichológiával is tisztában kell lennie annak, aki ilyesféle segélymunkára vállalkozik. Mivel gyakoriak az el- és összeköltözések, és a segélymunkások nem kérhetik el az érintett személyijét, villámgyors keresztkérdésekre és más trükkökre van szükség, hogy kiderüljön a jogosultság. Hiába érdeklődünk ugyanis a listán szereplők felől, első kérdésre az „ő rég nincs otthon”-t halljuk, mindenki a jogosulttal egy háztartásban lakik, és „meg van bízva” a csomag felvételével. A segélymunkások ragaszkodnak a személyes jelenléthez, de nem könnyű a dolguk: a hatvan év fölötti romák sok esetben kórházban vannak vagy más településen a rokonoknál.
Angyali türelemre van szükség naponta több százszor elmagyarázni, hogy most csak az idősek kapnak csomagot, és pénzt nem osztunk. A romák ugyanis – de gyakran a magyar sajtó is – összekeverik ezt a segélyprogramot a kárpótlással, így aztán pillanatok alatt felforrósodhat a helyzet, ha egy nagyhangú elégedetlenkedő kerül a csomagra várók közé.
Nagy a félreértés a kérdésben – erősíti meg tapasztalatunkat Dóra Bálint, a Nemzetközi Migrációs Szervezet magyarországi irodájának programfelelőse. A nácizmus idején rabszolga- vagy kényszermunkára hurcoltakat (ha megfelelnek a német kárpótlási törvény szabta feltételeknek) az Emlékezés, Felelősség és Jövő nevű alapítvány kárpótolja, miután a közel háromszázezer igénylő jogosultságát elbírálják. A 2000-ben létrehozott alapot a német állam és ottani vállalatok töltötték fel kétszázmillió márkával. A koncentrációs táborokban dolgozó rabszolgamunkások legfeljebb tizenötezer, a német megszállás alatti területekre hurcolt kényszermunkások pedig ötezer márkára tarthatnak igényt. Kártérítésre jogosultak azok is, akik a nácizmus idején német vállalatok közreműködésével anyagi veszteséget szenvedtek el, és nem vehettek részt korábbi kárpótlási kezdeményezésekben.
Emellett külön program indult a holokauszt túlélői, illetve olyan személyek kárpótlására, akik vélt vagy valós roma származásuk, homoszexualitásuk, Jehova tanúihoz való tartozásuk vagy testi-szellemi fogyatékosságuk miatt voltak üldöztetésnek kitéve. Az Egyesült Államok Kelet-New York-i kerületi bírósága a Nemzetközi Migrációs Szervezetet jelölte ki a holokauszttúlélők és a svájci bankok perének ügyében született megállapodás egyik kivitelezőjének. A döntés értelmében kárpótlás azokat illeti, akik 1999. február 15-én életben voltak, és jogosultságukat tudják igazolni. A több mint egymilliárd dolláros alap jelentős része azokat kompenzálja, akik a svájci bankokban letétbe helyezett értékeiket nem kapták vissza, de jelentős összeg jut a nemzetiségük, vallásuk vagy szexuális beállítottságuk miatt szenvedők jóvátételére is.
Magyarországon nem jelentkezett kártérítésre homoszexuális áldozat. Az üldöztetést elszenvedő Jehova tanúit a vallási szervezet nemzetközi alapja képviseli, a roma igénylők jogosultságának megállapítása most folyik. A munkát nehezíti, hogy az érintettek jelentős része analfabéta volt, így nem tudja a koncentrációs táborból írt levéllel vagy más dokumentummal igazolni, hogy őt is elhurcolták. Az elbírálási folyamat várhatóan a jövő év végéig fejeződik be.
Az 1945 előtt született romák megsegítése független a kárpótlástól, ez a svájciak több százmillió forintos gesztusa a roma közösség felé. Nem egyéni sérelem alapján osztják, és nem kell igényelni – mindenki jogosult, aki a kitűzött dátum előtt született. Mégsem kap mindeki a támogatásból: bár a roma szervezetek évekkel ezelőtt öszszeírták az igénylők listáját, csak azok jutnak hozzá a segélyhez, akiknek lakókörzetében akadt olyan civil szervezet, amely jelentkezett a program végrehajtására. Több helyütt nem csomagot osztanak, hanem más módon segítenek: a bagaméri roma vezetők szakmai egyesülete például negyvennégy idős romának biztosít különféle szolgáltatásokat ebből a pénzből, például ápolást, téli tüzelőt és ruhacsomagot adva. A Szex Edukációs Alpítvány egészségügyi programot szervezett Tolna, Zala és Somogy megyékben, melynek során feltérképezik a romákat leginkább sújtó egészségügyi problémákat, és tanácsadással, kezeléssel próbálják őket orvosolni.
Már sötétedik Sóshartyánon, indulnánk haza, de Bangó Évát nem sikerül megtalálni. Testvére erősködik, hogy vele lakik, de a lakásba nem tud bemenni, és a pontos születési dátumot sem tudja megmondani. Már indulnánk a furgonnal, amikor megérkezik valaki, aki Bangó Évának mondja magát. Péter megkérdezi, mikor született, mire három tipp érkezik a kérdésre. Összenézünk, és indulnánk, mikor előkerül a személyi, és kiderül, tényleg a jogosult áll előttünk, csak nem emlékezik a dátumra. Bevisszük a csomagot, majd elindulunk Budapest felé.
Visszafelé arról beszélgetünk, miért éri meg ezt csinálni. Mindketten azt állítják, azért az örömért, amelyet a segélyezettek szemében látnak. Más elégtétel kevés van: húszezer látogatás után egyetlen köszönőlevelet hozott a posta.
origo.hu
Hatalmas légibomba került elő Debrecenben – fotó
