Leárazott ország

Oroszország az elmúlt évtizedben a nemzetek felett álló holdingok érdekeinek rendelődött alá. Más szóval: kormányai aktív közreműködésével bekebelezi a globalizáció. Szergej Andrejev szentpétervári közgazdász, a városi közgyűlés tagja szerint az orosz gazdaság szisztematikus lerombolása rövidesen újabb válsághoz vezet.
A 48 éves közgazdász-politikus immár tizedik könyvét publikálja e témában. Szentpétervári képviselői irodájában kötetszám sorakoznak az orosz kormány liberális gazdaságpolitikáját cáfoló érvek. Már lapozza is a külpolitikai elképzeléseket taglaló legfrissebb dokumentumot, amelyben ilyesmik állnak: „Oroszország érdekei kapcsolódnak a világgazdaság globalizációs tendenciáihoz, amelyek azonban megnövelik a nagy pénzügyi-gazdasági válságok valószínűségét, egyúttal új veszélyeket is szülve, különösen a gazdasági tekintetben gyenge államok számára. Nő annak veszélye, hogy a gazdasági rendszer függővé válik a külső hatásoktól. A világ politikai és gazdasági életében megerősödik az olyan nemzetközi intézmények szerepe, mint a G–8 csoport, az IMF vagy a Világbank.”
A közgazdász szerint mindez némi korrekcióval ugyan, de lényegében annak a szűk látókörű politikának a folytatása, amely a Jegor Gajdarhoz fűződő pénzügyi reformmal kezdődött, az Anatolij Csubajsz nevével fémjelzett privatizációval folytatódott, majd a Szergej Kirijenko miniszterelnöksége idején bekövetkezett pénzügyi összeomlásban teljesedett ki. Mert Andrejev szerint a transznacionális korporációk csak a saját érdekeiket érvényesítik Oroszország esetében is a nemzetközi szervezeteken keresztül. Ezek a holdingok felügyelik a világpiac termelésének felét, a tartós fogyasztási cikkeket gyártó húsz legfontosabb ágazatban pedig a piac hét százalékát. Így aztán úgy irányítják a fogyasztói szokásokat, ahogy akarják, ott avatkoznak be a gazdasági életbe, ahol kedvük tartja, s ha szükséges, az államokat is térdre kényszerítik. Erejüket jelzi, hogy a kezükön átfutó pénzmennyiség 2000-ben napi 1,2 trillió dollár volt, több mint kétszer annyi, mint amekkorára az orosz állótőkét becsülik. Figyelemre méltó, ahogy ezek a szupermonopóliumok a verseny modern „fegyvereivel” leigázzák az egykori vetélytársakat is.
– Az orosz gazdaságot függővé teszi az ebben érdekelt amerikai és európai tőke, ráadásul a kormány aktív közreműködésével – állapítja meg keserűen Szergej Andrejev. – Olyan törvényeket hozunk, amelyek nem a mi pozícióinkat erősítik. Így az importvámtarifákat úgy állapítjuk meg, hogy a külföldről hozzánk beáramló áruk versenyképesebbek a hazaiaknál.
Jó példa a fentiek alátámasztására a versenyben látványosan alulmaradó és tönkremenő orosz autó- vagy a textilipar, amelyet aztán felvásárolnak a külföldiek. Feltűnést keltett, hogy ez a „befektetési” hullám már a stratégiai hadiipart sem kíméli, hiszen a törvényhozás már ennek kiárusítása elé sem állít akadályt. Az Oroszország számára stratégiai jelentőségű olajipar sem a nemzeti érdekeknek megfelelően működik. Itt az a rendszer alakult ki, hogy a cégek leányvállalatokat alapítottak külföldön, s az olcsón „vett” olajat ők adják tovább drágán. Az adó és a nyereség nagyobbik része is külföldön marad. Az orosz oligarchák szintén belesimultak a tőke nemzetek felett összefonódó üzleti rendszerébe. Az ipar nagy része közvetlenül vagy off-shore cégeken keresztül külföldi tulajdonban van, még ha a közvélemény előtt megjelenő frontemberek oroszok is.
Putyin célja ugyanakkor szemmel láthatóan az – s ennek a külpolitikát is alárendeli –, hogy az ország modernizációs szükségleteit követve az utolsó pillanatban felkapaszkodjon a globalizáció szerelvényének utolsó kocsijára, ismét bekapcsolva Oroszországot a világgazdaság vérkeringésébe. Ha ez a próbálkozás nem sikerül, Oroszország sokak szerint a harmadik világ szintjére süllyed. E perspektívából nézve a dolgokat, irreálisnak tűnnek az orosz antiglobalisták, így Andrejev elképzelései is.
– A mi problémáinkat nem oldja meg, ha a most kirajzolódó feltételekkel lesz Oroszország a Kereskedelmi Világszervezet, a WTO tagja – mondja Andrejev.
– Ezek a feltételek az érdekeink ellen hatnak. Vegyük például a mezőgazdaságot, amely az állam támogatása nélkül versenyképtelen. Különösen olyan országban, mint Oroszország, amelynek nagy része a gazdálkodás számára kedvezőtlen éghajlati övezethez tartozik. De a repülőgépgyártást is tönkreteheti a piac korlátlan megnyitása. Ugyanilyen veszély leselkedik az autóiparra is. Lényegében a hazai gyártás lehúzhatja a rolót, ennek következtében nő a munkanélküliség, s a veszteségek mellett eltörpül az a 15 milliárd dollár, amennyit a tagság a következő tíz évben állítólag hoz az országnak – érvel a közgazdász.
Az ország tartalékait figyelembe véve Andrejev szerint az államirányítás hatékonyabbá tételével a jelenlegi technikai színvonal mellett is számottevő eredményt lehet elérni hét–tíz év alatt. Igaz, ennek azért némiképp ellentmond a kiindulási pont, hiszen a GDP nagysága jelenleg a hollandnak felel meg. A közgazdász viszont felhívja a figyelmet, hogy a nemzeti össztermék nagysága a jelenlegi növekedési ráta mellett néhány év alatt megduplázódik, s ha ehhez hozzávesszük a technológia fejlesztését, 15 év alatt tízszeresére növekedhet a hatékonyság. S akkor még nem beszéltünk arról, mi lenne, ha az oligarchákat megregulázva, a törvényt rajtuk is számon kérve az energiahordozók exportjából származó jövedelmük valóban az orosz államot gazdagítaná, hiszen jelenleg e bevételek töredéke is kiegyensúlyozottá teszi a költségvetést. Mindezek eredményeként elméletileg a mostaninál lényegesen versenyképesebb gazdaság állna előttünk.
– No, de kinek áll ez érdekében? – teszi fel a kérdést sokatmondón Andrejev.
Oroszország azonban nem csupán szenved a nemzetközi tőkétől, hanem tanul is tőle. Igyekszik átvenni technikáit. A csúcstechnológiával szemben versenyképtelen, ám viszonylag olcsó, és az ezen a piacon megfelelő minőségű termékeit például a fejlődő országokban értékesítheti. De az energetikai ágazatok nagyvállalatai már a tőkeexportra is képesek, s mint azt mi is tapasztalhattuk, a nyugati cégekhez hasonlóan ők sem szégyellősek. Amikor ezt felvetem, Szergej Andrejev hamiskás mosollyal megjegyzi, hogy ő az orosz érdekek szempontjából vizsgálja a folyamatokat.