A Forma–1-es Miami Nagydíj sprintfutamát megelőző órákban óriási eső árasztotta el a pályát, ennek is köszönhetően Charles Leclerc összetörte a Ferrariját a kivezető körén. A 19 körösre tervezett miniverseny rajtjára az eső elállt, így a pálya is fokozatosan száradt, ennek ellenére a biztonsági autó mögött rajtoltak el a pilóták a felvezető körre. Erre szükség is volt, ugyanis így is nagyon rosszak voltak a körülmények, és végül piros zászlóval meg is szakították a futamot.

Kaotikusan indult és zárult a Forma–1-es Miami Nagydíj sprintfutama
A két McLaren elől az élről az első sprintpole-ját szerző Andrea Kimi Antonelli, a mezőny legfiatalabb versenyzője indulhat a húsz perccel később esedékes újraindítás után. A biztonsági autó mögött gurult ki a mezőny a bokszutcából, és ezúttal már volt olyan állapotban a pálya, hogy az autók felállhattak a rajtrácsra, és (Leclerc nélkül) végül elindulhatott a 16 körösre rövidített sprintfutam.
A rajtnál Antonelli túlságosan is meg akarta őrizni az első helyét, de végül Piastri, Norris és Verstappen is elment mellette az első körben. Gyorsan száradt a pálya, de a mezőny maradt átmeneti esőgumikon. Verstappen tartotta a pozícióját a két McLaren mögött, ám közben kiderült, hogy a startnál szabálytalanul állt fel a rajtkockájába, ezért vizsgálat indult ellene. Végül ezért nem kapott büntetést, más miatt viszont főszereplővé vált.
A sprintfutam kétharmadánál egyre többen döntöttek kerékcsere mellett, ám Verstappen a saját bokszkiállásának befejezésénél összeütközött Antonellivel.
Az olasznak ekkor nem is tudott kereket cserélni a Mercedes, így a következő körben érkezett. Hátrébb eközben Carlos Sainz kapott defektet.
Verstappent megbüntették, így 4. helyett 17. lett
Az élmezőnyből utolsóként Norris érkezett a bokszba, és éppen kereket cseréltek az autóján, amikor Fernando Alonso olyan balesetet szenvedett, ami biztonsági autós fázist eredményezett. A sorrend ezután Norris, Piastri, Hamilton, Verstappen, Albon, Russell, Stroll és Lawson volt a pontszerző helyeken, ám Verstappen ekkor 10 másodperces büntetést kapott az Antonelli ellen elkövetett (csapat)hibáért.