Lehetetlen gyermekek

Professzor úr, hol a klónbébi? Ön 2003 telére ígérte az első klónozott emberfiókát, és lám, nemcsak a tél, hanem immár a nyár is lepergett, a világ pedig még mindig nem csodálhatta meg az Antinori-féle emberpalántát.
– Megígértem, igen, de hát azóta annyi minden történt; itt, Olaszországban például olyanynyira megromlott a köz- és tudományos élet légköre, oly sokan serénykednek azon, hogy tönkretegyenek engem, hogy az eredmények nyilvánosságra hozatala veszélyeztetné a klónozással született gyermekek, családjuk és a tudományos kísérletben részt vevő tudósok egészségét is – magyarázza Severino Antinori professzor, a hírhedt olasz nőgyógyász.
Antinori mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó neves orvosprofesszor. Keresett és híres ember. Világhírnévre 1994-ben tett szert, midőn a hatvanhárom esztendős nagymama, Rosanna Giorgi Della Corte az ő áldásos ténykedésének köszönhetően áldott állapotba került, s férje ivarsejtjeiből, illetve egy másik nőtől kölcsönkapott petesejtből megszülte egészséges gyermekét. Akkor ezt a Guinness-rekordok könyvébe jegyezték fel; azóta azonban már állítólag szerte a világban ötvenezer őszülő hajú nagymama neveli újszülött babáját… S azóta Antinori professzor is új vizekre evezett – a szó legszorosabb értelmében. Tavaly ugyanis azzal képesztette el a világot, hogy több ízben bejelentette: ezután klónozással (is) világra segít emberfiókákat, az elsőt egyenesen Olaszország határain kívül, egy hajón, nemzetközi vizeken.
Most itt ülök római laboratóriumában, a Vatikán szigorú falai tövében. A laboratórium tulajdonképpen kutatóközpont, Raprui-nak nevezik (a szó az emberi reprodukció és a meddőség elleni kutatások központjának fordítható), de nemcsak kutatások folynak itt, hanem ez afféle rendelőintézet is. A nyolcvanas évek vége óta működik – Antinori és ugyancsak orvos hitvese irányításával –, s azóta házaspárok tízezrei fordultak meg náluk Itáliából, Franciaországból, Kuvaitból vagy éppenséggel Szaúd-Arábiából. Antinori adatai szerint huszonöt százalékuk rálelt a boldogságra: ilyen arányban születtek ugyanis egészséges babák az Antinori-féle mesterséges megtermékenyítési módszerrel.
Egyszóval ülünk a római rendelőben, és Severino Antinori hevesen magyaráz. Merthogy a megígért klónbébi – nincs sehol. A professzor legyint, azt mondja, a klónozás egyébként sem az, amit a laikus ért rajta, meg különben is, nem más ez, mint speciális formában történő mesterséges megtermékenyítés. De mindenképpen lesz klónbébi, somolyog a bajsza alatt Antinori, és mindenképpen ő nyitja meg majd az élet könyvének ezt az oldalát is. Erre akár mérget vehetünk, csettint hozzá.
Severino Antinori tavaly télen – miután az obskurus amerikai raeliánus szekta bejelentette, hogy megszületett az első klónozott ember – kürtölte világgá nagy garral, hogy az amerikaiak közlése csak humbug, majd ő „szállítja” az első klónozott embert.
Nem szállította.
– Szóval: hol a klónbébi?
– Nem akarok erről beszélni. A kérdésre újabban már egyáltalán nem felelek. De bizton állítom: azok a tudományos eredmények, amelyekről korábban szóltam, így a klónozás is, léteznek, valóságosak, csak most nem akarok a nyilvánosság elé állni velük. Mert egyszerűen nem mondhatok többet.
– Titok?
– Az.
– És hol születik meg ez a klónozott bébi? Netán már meg is született? Ön azt mondta: mivel olasz földön erőteljesen támadják, ezért Itália felségterületén kívül akarja világra segíteni a különös csecsemőt, ha kell, akár egy nemzetközi vizeken úszkáló hajón! Megtette már? Vagy csupán tervezi?
– Butaság. Az első klónozott ember szárazföldön születik meg.
– Hol?
– Ezt megint csak nem mondhatom meg. Majd amikor már olyan lesz a közvélemény, hogy erre lehetőséget teremt, s Olaszországban is örvendhetünk a kutatás teljes szabadságának – amely jelenleg sajnos még mindig hibádzik –, nos, akkor majd megszólalok, és mindent elmondok. Ám ígérem, hogy tudományos fórumokon számolok majd be róla; például most novemberben, a nőgyógyászok nemzetközi szervezetének chilei világkongresszusán.
– Igaz, hogy korábban is próbálkozott klónozással?
– Erre a kérdésre szintén nem kívánok válaszolni. Majd megtudja a novemberi kongresszus után! De tény: a kollégáimmal tudományos eredményeket hozunk majd nyilvánosságra, s nem olyan zagyva bohóckodásokkal állunk elő, mint az amerikai Clonaid tette tavaly.
– Ön szerint az amerikaiak tényleg hazudtak?
– Persze. Ők, pontosabban a Clonaid munkatársai nem is konyítanak a tudományhoz! Ez annyira igaz, hogy tavaly ősszel Brigitte Boisselier asszony, a Clonaid igazgatója még tőlem tudakolta, hogy mit és hogyan is kell csinálni a klónozással! Aztán két hónapra rá előrukkolt azzal, hogy megvan a klónbébijük! Ugyan kérem! Ő jelenti be a „tudományos szenzációt”, miközben előtte tőlem kérdezte, hogyan is kell csinálni?
– Hogyan kell csinálni? A teremtett ember valóban másolható?
– Fogalmazzunk pontosan: az ember – regenerálható. A másolás, azaz a klónozás kifejezés téves, hibás, félrevezető.
– Professzor úr, ön mismásol! Hiszen mostanáig – másokkal együtt – ön is folyvást klónozásról beszélt. Már 2001 márciusában azt mondotta, hogy emberi embriót akar klónozni.
– Ismétlem: a klónozás kifejezés téves, s meglehet, engem is rosszul értelmeztek, és tévesen magyaráztak annak idején. Én celluláris regenerálásról beszélek, ami azt jelenti, hogy a férfi ivarsejtjét a női petesejtbe helyezzük, majd visszaültetjük az anyaméhbe, s ebből születik meg az új emberke, aki nyolcvanöt százalékban az apára, tizenöt százalékban pedig az anyára hasonlít. Ez nem „embermásolás”, vagyis nem klónozás, hanem – ahogyan én nevezem – genetikai újraprogramozás. S ez nagy különbség!
– A tudósok mégis klónozásról beszélnek. Azt mondják, hogy amikor az egyik szülő génjét, mondjuk a női gént elkülönítik, ezt steril körülmények között reprodukálják, az ily módon reprodukált utód már csakis a nő, az anya génjeit tartalmazza, vagyis mintegy másolata az anyának.
– Csakhogy én férfiak génjeivel dolgozom. Azokat ültetem be, s egyesítem a női génekkel. Az utód a férfi spermáiból reprodukálódik.
– De hát ez nem más, mint az eddig is ismert mesterséges megtermékenyítés, nem?!
– Én a klónozás kifejezést akkor használom, ha egy férfi képtelen az utódnemzésre, és mesterséges beavatkozással kell utódokat reprodukálni. Pontosítok: ennek nem szükségszerűen spermával kell megtörténnie. Ha ugyanis például a férfinek nincs heréje, akkor testének egy másik részéből különítek el sejtet, s ezt ültetem be a női petesejtbe, majd helyezem viszsza az anyaméhbe.
– Akkor végső soron ön szerint mi a klónozás?
– Nem más, mint a sejtek genetikai újra-előállítása. De ezt nem kell klónozásnak nevezni, mert félrevezető!
– Ezzel azt akarja mondani, hogy magát a klónozás kifejezést is törölni kellene?
– Igen, mert megfélemlíti az embereket, rémületet kelt a közvéleményben. Egy emberi lénynek soha nem lehet másolata, nagyon hasonló egyed létrejöhet, de azonos – soha.
– Akkor az ön elmélete radikálisan megváltozott.
– Nem, nem, nem. Én mindig is ezt mondtam, csak másképpen interpretálták, másként jelentették meg a tömegtájékoztatásban, mint ahogyan megfogalmaztam. Engem – elsősorban szakmai féltékenységből – sokszor és sokan akartak már tönkretenni, s az ártók úgy vélték, ha a nevemet a klónozással kapcsolják össze, akkor sikerrel járnak. Mindig azt adták a számba, hogy én élőlények másolatait akarom előállítani! De erről szó sincsen! Én házaspárokon segítek.
– S ha bekopogtatna önhöz egy asszony, és azt mondaná, nem akarja, hogy férfigéneket ültessenek a petesejtjébe, hanem önmagát akarná egy az egyben reprodukálni, mit mondana neki?
– Nemet mondanék, természetesen, hiszen ez nagy marhaság.
– Annyira mégsem butaság, hiszen 1997-ben Skóciában megszületett már az első testi sejtből klónozott emlős, Dolly, a bárány, egy évvel később egy amerikai biotechnológiai cég létrehozta az első klónozott szarvasmarhákat, 2001-ben pedig, szintén az Amerikai Egyesült Államokban világra jött az első klónozott cica is. S mindegyik a fent említett módszerrel született, vagyis elektromos ingerekkel késztették a sejteket osztódásra.
– Valóban, csakhogy Dolly világra jötte óta nagyot változott a világ! Változott a technika, a reprodukció módja.
– Csupán a módszer változásáról volna szó?
– Igen.
– S mi ennek a lényege?
– Ma az eljárást nem elektromos „hasítással” folytatjuk, hanem egyszerűen a petesejtbe történő beültetéssel.
– Az állatok esetében alkalmazott klónozási módszerek használhatók az embereknél?
– Igen is meg nem is. Ami az elvet illeti, az természetesen azonos. Ám a gyakorlatban teljesen más módszer kívánatos az állatok, mint az emberek esetében.
– Melyik ez a módszer?
– Csak annyit mondhatok, hogy más, alapvetően eltérő a Dolly bárány esetében alkalmazott módszertől.
– Ha már itt tartunk, felmerül a bioetikai kérdés is: vajon hol a határ, meddig avatkozhat be az ember a természet rendjébe és törvényeibe?
– Szerintem az jelöli ki a beavatkozás határait, hogy meddig segíti az embert. Ha a természet rendjébe való beavatkozás még javára, hasznára válik az embernek, akkor minden eszközt fel kell használni a legvégső határokig! Ellenkező esetben viszont el kell vetni, el kell utasítani a beavatkozást, mert ártó, és egyenesen megbosszulja magát az emberen, az egész emberiségen. De elgondolkodtató, hogy néhány esztendővel ezelőtt még egyetlen tudós sem gondolta: egy hatvanas éveiben járó asszony – aki már nem fogamzóképes – egészséges gyermeknek adhat életet. S amikor Della Corte asszony hatvanhárom évesen megszülte nálam a gyermekét, voltak, akik mérgesen és elutasítóan azt mondták: beavatkozom a természet rendjébe és törvényeibe. Ez így is volt. Csakhogy ez az ember javára vált. Egyszóval: lehetséges és megengedett a beavatkozás a természet rendjébe, de csakis akkor, ha jót hoz.
– Ma már tudjuk, hogy a biotechnológiával megváltoztatható az egész emberiség élete, fejlődése, jövője. Kérdés azonban, hogy akarja-e az emberiség ezeket a változásokat. Érdemes-e továbbhaladni a kutatásokkal és a kísérletekkel, ha nem tudjuk, hogy hová vezetnek? S érdemes-e az etikával bíbelődni?
– Felméréseket kell készíteni, vajon szükségesek-e, hasznosak-e ezek a kutatások. Milyen mértékben segítenek? Ha a klónozás százmillió embernek a hasznára válik, százmillió embert meggyógyít, akkor élnünk kell e módszerrel. Ha nem így van, magát a kutatást sem szabad folytatni. Az ember az egyetlen lény a világon, amely képes megkülönböztetni önmagát. Ez azt jelenti, hogy az emberi nemet soha nem fenyegeti a kihalás veszélye, éppen, mert immár ismeri a reprodukció módszereit és technikáit. A klónozás pedig – nevezzük most így, bár változatlanul állítom, hogy a kifejezés megtévesztő! – a reprodukció egyik módszere. S én azt kérdezem: ha az embernek módja van rá, hogy reprodukálja önmagát, miért kellene ezt megakadályoznunk?
– Tehát minden megengedett a tudomány nevében?
– Az élet nevében megengedett minden! Ismétlem: minden megengedett, ha javára válik az embernek, ha az emberiséget szolgálja. De csakis akkor!
Antinori professzor valamelyest megváltoztatta a véleményét. De amikor eljövök tőle, barátságosan hátba vág, és utánam szól: csinálok magának is egy ilyen reprodukciós babát, ha akarja, s ráadásul nem is számítok fel érte sokat.
Amint kilépek az Antinori-laboratóriumból, eszembe jut a professzor könyve, az 1994-ben írt Lehetetlen gyermekeim című munka. Ebben a mesterséges megtermékenyítésről, életekről, sorsokról írt. Vajon tíz év múlva milyen könyvet ad ki? Milyen emberi életekről, sorsokról ad majd számot? Netán olyanokról, amilyenekről a minap lehetett olvasni az angolszász sajtóban?
A cikk az Úr 2025. esztendejét idézte meg. Képzeljük magunkat egy kellemes partira – szól a mese –, ahol közlik velünk, hogy a felszolgált paradicsom csökkentett koleszterintartalmú, de minden más étel is organikus. Falatozás közben szomszédunk, egy homoszexuális férfi elmeséli, hogy klónja – vajon fia, avagy testvére? – mit csinál az iskolában, aztán a másik asztalszomszéd is bekapcsolódik. Ő azt tudatja velünk, hogy párjával már előre megrendelték és kifizették, hogy következő leányuk szeme búzavirágkék színű legyen. A kompánia felvidul, élcelődni kezd: valaki bedobja, hogy az egyik ismerős házaspárnak akár Margaret Thatcher-klónja is lehetett volna, de végül mégis Bill Clinton mellett döntöttek…
A rémes történet nem prófécia, mindazonáltal egy sor olyan lehetőséget vázol fel, amely a genetika forradalmával akár meg is valósulhat(na). S az emberfiának rögvest eszébe ötlik a több mint három évtizeddel ezelőtt (nálunk is) megjelent könyv, a Biológiai pokolgép című munka is, amelynek szerzője, a BBC tudományos újságírója akkoriban utópiáknak tartott elképzeléseket, egyedül a kutatók agyában megforduló terveket, lehetőségeket írt le. Lombikbébiről, géntechnológiáról szólt a meghökkentő könyv. S lám, a három évtizeddel ezelőtti borzadály mára szép új világgá lett. Az ember, a teremtett ember legmélyebb misztériumai vannak feltárulóban.
Mi lesz, ha egy napon tényleg megszületik a klónozott ember? Ember lesz?