Londonnak teher a Zakajev-ügy?

Nagy-Britanniában érdekesen értelmezik a jogállam intézményét – kommentálta Putyin elnök közeli tanácsadója egy londoni kerületi bíróság múlt heti döntését. A brit bíró ugyanis elutasította Oroszország azon kérését, hogy kiadják a terrorizmussal vádolt Ahmed Zakajev csecsen vezetőt Moszkvának. Az ítélet nyomán kialakuló konfliktus elsimításán még mindig dolgoznak a diplomaták.

Eszterházy Virág
2003. 11. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kettős mércét alkalmazott a brit igazságszolgáltatás, amikor nem járult hozzá az ismert csecsen vezető kiadatásához – nehezményezték az orosz elnök környezetében. A moszkvai hatóság szerint Zakajev ugyanolyan terrorista, mint „szeptember 11-e” bármelyik elkövetője, hiszen őt tartják felelősnek az egyik moszkvai színházban történt, több mint száz halálos áldozatot követelő túszdrámáért. Ebből kiindulva Putyin nem győzi hangoztatni, hogy a nemzetközi közösség is kettős mércét alkalmaz a világ egyes válsághelyzeteinek megítélésekor. Míg Irakban mindennapos az etnikai tisztogatás, addig Csecsenföld esetében erről nem lehet beszélni.
Zakajevet – az orosz hatóságok által kért Interpol-körözés alapján – tavaly decemberben tartóztatták le Londonban. A csecsen politikus azóta a híres Vanessa Redgrave filmszínésznő védelmét élvezi, és a szigetország fővárosából védi a csecsen érdekeket. Zakajev egyébként hazájában ismert színész volt, nem is akármilyen, tehetségét a brit sajtó az Oscar-díjas angol színészhez, Kenneth Branaghéhez hasonlította. A bírói döntés szemmel láthatólag némileg megnyugtatta a csecsen kormány száműzetésben lévő miniszterelnök-helyettesét, aki nyilatkozatában leszögezte, hogy csak akkor beszélhetünk végleges győzelemről, amikor megbukik Putyin elnök „bűnöző” rendszere.
A Zakajev-ügy csapás volt az Európai Unió és Oroszország viszonyára is. Az oroszok csecsenföldi emberjogi túlkapásai már régóta feszültséget jelentenek a Moszkva és Brüsszel közötti párbeszédben. Több tagállam külügyminisztere nemrég például élesen bírálta az EU soros elnöki tisztét betöltő Berlusconit, aki megvédte Putyin álláspontját. A Whitehallon azt hangoztatják, hogy Zakajev színész és nem terrorista. Az Egyesült Királyság pedig jogállam, amelyben a kormány nem kérdőjelezi meg a független bíróság döntését.
A brit–orosz kapcsolatok hivatalosan továbbra is erősek és megalapozottak, mindezt bizonyítja, hogy a jelenleg Londonban lévő Bush elnök előtt a királynő Putyint látta vendégül. Brit elemzők szerint nem szabad azt sem elfelejteni, a Blair-kormányzatnak kiemelt érdeke, hogy az olyan szigetországbeli vállalatok, mint a Shell és a British Petroleum részesedést szerezhessenek a szibériai olajmezők kiaknázásából. Persze amíg eddig a szerződésig egyáltalán eljuthatnak, Zakajev addig is győzedelmesen mosolyog a brit napilapok hasábjain. A történetnek azonban még koránt sincs vége, az orosz hatóságok ugyanis fellebbeznek az ítélet ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.