Az utóbbi napokban arról cikkezett a sajtó, hogy a megválasztásakor tett ígéretével szemben nem adta fel a háziorvosi praxisát, noha a kamara igen magas fizetést szavazott meg önnek az elnöki munkájáért.
– Az orvoshiányt most a saját bőrömön tapasztalom: nem találok helyettest aranyért sem. A praxisomat feladni semmiképpen nem akarom, a MOK elnöksége időleges megbízatás, ha lejár, nem maradhatok kenyér nélkül. Másrészt én gyógyító orvosnak szegődtem, úgy tartom, hogy akkor képviselem hitelesen a kollégáimat, ha a gyógyítást nem hagyom ott. Arról nem is beszélve, hogy ha nem dolgoznék orvosként, egy idő után elveszteném a jogosítványomat a betegek kezelésére. Így tehát most a szomszédos orvos helyettesít, aki nem fiatal ember, és nem is egészséges, még egy napot sem volt az idén szabadságon. Úgy egyezett meg velem, hogy heti egy nap – ez a nap a hétfő – jöjjek haza, és lássam el én a betegeimet, addig ő egy kicsit fellélegezhet. A praxis tehát az enyém, én üzemeltetem, én fizetek minden költséget, értelemszerűen bevételem nincs, mert kifizetem annak, aki helyettem dolgozik.
– A minisztérium szóvivője a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy a jövőben nem kívánnak reagálni az ön kijelentéseire.
– Sajnálom. Úgy érzem, a kamara jelenlegi vezetése a kommunikációs párbajt nagyon jól vívja, ezt bizonyítja az is, hogy a tárcának néhány hete szóvivőt kell alkalmaznia. De tényleg nem panaszkodhatom, olyan nagy érdeklődés nyilvánul meg a kamara és a személyem iránt, hogy bárhol bármilyen kijelentés hangzik el velünk kapcsolatban, azonnal kapok lehetőséget a reagálásra. De nem csak a médián keresztül igyekszem hallatni a hangomat, nézzen rá a térképre a falon: minden zászlócska egy-egy vidéki fórumot jelöl.
– Hadjáratnak is beillene. A kamara tagsága ön mellett áll?
– Minden szervezetben létezik olyan csoport, amely markánsan vitatkozik, egyes esetekben kellemetlenkedik. Úgy érzem, a kamarán belül a többség a jelenlegi vezetés mellett áll, és szurkol nekem, nekünk, saját magának. Az eddigi képviselő-testületi ülések egyhangúlag támogatták a döntéseinket, a fórumainkon is nagy a tömeg. De nem hadjárat az országjárás, hanem csapatépítés. A kamara tagsága még mindig nagyon apatikus.
– Hétfőn aláírásgyűjtést kezdett a Munkáspárt a kórháztörvény megsemmisítése céljából. A kamara kezdettől fogva ellenezte a kórház-privatizációt.
– Akkor most büszkén kihúzom magam, hogy én, akit beskatulyázott a média a jobboldal szálláscsinálójának szerepébe, mostantól teljes mellszélességgel támogatom a Munkáspárt népszavazási kezdeményezését. Nem a pártot, hanem az egészségügy helyzetének javítását támogatom. Arról, hogy ez minden kormány alatt ellenzéki magatartásnak számít, nem én tehetek. A kamara tehát egyetért a Munkáspárttal abban: ez a kórháztörvény nem jó, és az állam nem dobhatja le magáról azt az alkotmányos kötelezettségét, hogy az állampolgárok egészségügyi ellátásáról gondoskodni köteles.
– Találkozott már a Munkáspárt képviselőivel ebben az ügyben?
– Nem, de ha kapok aláírásgyűjtő ívet, a legnagyobb nyilvánosság mellett fogom ráírni a nevem.
– A jövő évi költségvetés 93 millió forintot von el a kamarától.
– Ezzel kapcsolatban a közeljövőben kell kérnem a miniszter úrtól egy személyes találkozót, ahol reményeim szerint megfelelő tájékoztatást kapok erről. Egy dolgot mindenekelőtt tisztázni szükséges: a Magyar Orvosi Kamara a magyar államtól soha egyetlen forint ajándékot, egyetlen forint támogatást nem kapott. A MOK a költségvetésből kizárólag a törvény által kötelességként ráruházott ügyviteli és államigazgatási feladatok végzésének a fedezetét kapja meg előzetesen benyújtott költségvetés mentén, és ezzel forint/fillérre elszámol. Vagyis a MOK fenntart egy országos ügyviteli hálózatot, ennek a működtetését szolgálja ez a pénz. Ebből a kamara nem fizet szórólapokat, sem betegtájékoztatási anyagokat, sem az elnökség tiszteletdíját. Ezeket a kiadásokat a tagdíjakból fedezzük, a kamara ugyanis jelentős tagdíjbevétellel rendelkezik. Magánügye, hogy ezt a pénzt a köztestületeinek döntése alapján mire költi el. A miniszter úr bejelentette, hogy a szakmai kollégiumok működtetésének a feladatkörét elvonja a Magyar Orvosi Kamarától az ezzel járó 43 millió forintos pénzeszközzel együtt. Ezenkívül jelentkezett még tizenvalahánymillió forintos elvonás, amit mi úgy értelmeztünk, hogy ez a közszférára kirótt költségcsökkentés ránk eső hányada. Így jutott volna a 2003-as költségvetésben 150 millió forint körüli összeg a kamarának. Ebben a formában ezt a békát lenyeltük volna. Ehhez képest az Országgyűlés egészségügyi bizottsági elnökének – aki maga is orvos – ellenjegyzésével jelent meg egy szocialista párti költségvetési módosító javaslat, amely szerint ezt az összeget további harmincmillióval csökkentik, és a pénzt a Csehák Judit vezette Betegjogi Közalapítványnak utalják. A kérdés tehát az, hogy a ránk rótt állami feladatokat ezentúl a tagdíjakból fizessük-e, vagy bocsássuk el az alkalmazottainkat.
– Soha még olyan kevés nem volt Magyarországon az egészségügyre fordítható pénz, mint amilyen jövőre lesz, béremelésről szó sincs. Ön szerint mi lesz ennek a következménye?
– A működésképtelenség akut veszélye. Ránk, egészségügyben dolgozókra évek óta az a jellemző, hogy a fogunkat összeszorítva küzdünk a túlélésért, mert belénk ivódott a hivatástudat. A dolgozóknak szükségük van a soványka kenyérre is, a kórházak menedzsmentje pedig meg akarja mutatni, hogy képes csodákat művelni. Az a kérdés, hogy ez meddig mehet még így, mikor omlik össze. Azt hiszem, most már valahol ennek a határán vagyunk. Tapasztalom a vidéki útjaimon, hogy a közkórházak jelentős része számottevő orvoshiánnyal küzd. Például Sopronban, Kalocsán és több más városi kórházban ismét felmerült a gyermekosztály bezárásának kérdése, de sorolhatnám az egyéb példákat is. Mindeközben a miniszter azt mondja, hogy nem probléma, szabad bért emelni, csak a kórház gazdálkodja ki a költségvetéséből. Mindeközben a gázáremeléstől a gyógyszeráfakulcsig minden az egészségügyi intézmények költségvetését terheli, mert ne felejtsük el, a gyógyításon kívül mindennek piaci ára van.
– Hol vannak azok az orvosok, akik hiányoznak a kórházi osztályokról?
– Orvos látogatók, tovább tanulnak, vagy ki tudja? Az utóbbi években jó, ha az orvosi egyetemen végzettek hetven százaléka elhelyezkedik a szakmában, és ez az arány egyre romlik. Szó van arról, hogy esetleg emelnék az orvosi egyetemeken a felveendők számát. Kellene az orvos, de még mennyire, hogy kellene, de ha nem teszik vonzóvá a pályát, felvehetnek bármennyi medikust, nem fognak többen gyógyítani! Gondolni kellene arra is, hogy a Ratkó-korszakban született nagyszámú orvosnemzedék három-négy év múlva eléri a nyugdíjkorhatárt! Ráadásul a statisztikák szerint az orvosok jóval rövidebb életűek, mint a többi ember. Egy tanulmányban kiszámolták, hogy negyven éven át végzett, átlagosan havi öt és fél ügyelet több mint hatvanévnyi igencsak stresszes munkának felel meg.
– Sztrájkolhatnak Magyarországon az orvosok?
– Mindenki sztrájkolhat, aki munkavállaló. Aki viszont vállalkozóként, szerződéses viszonyban áll, nem, mert ez utóbbi nem munkajogi kategória. Megteheti ugyan, hogy nem rendel aznap, de az nem sztrájk, hanem szerződésszegés. Így tehát a vállalkozó háziorvosok a sztrájk klasszikus formáival nem élhetnek, de a szolidaritásukat sokféle módon kimutathatják. A kórházi orvosoknak a sztrájk idején a sürgősségi betegellátást kell garantálni, vagyis olyan ellátást kell biztosítani, mint karácsonykor vagy vasárnap, azzal a különbséggel, hogy sztrájk idején mindenkinek a munkahelyén kell tartózkodnia, csupán az ellátást kell ügyeleti szintre szorítani. Európában alig van rajtunk kívül olyan ország, ahol már ne lett volna orvossztrájk.
– Mit gondol, mikor lesz orvossztrájk Magyarországon?
– Nem tudom, ez nem a kamara ügye, hanem szakszervezeti jogosítvány. Mi legfeljebb szolidárisak lehetünk.
– Van olyan kórház, amelyben lehet terjeszteni a kamara betegtájékoztató anyagát – amelyben az egészségügy tarthatatlan állapotát írják le –, máshol nem. Meg lehet ezt tiltani?
– Nem. A betegek tájékoztatáshoz való joga az 1997-es egészségügyi törvényben benne van, a többi betegalapjog közül az egyik. Az orvosetikai statútum 164. pontja így fogalmaz: „etikailag súlyosan kifogásolható, ha gazdasági döntéseket orvosszakmai érvekkel indokolnak. Az orvos nem keltheti annak látszatát, hogy gazdasági korlátok ellenére a beteg optimális ellátásban részesül”. Magyarul: akkor követnénk el súlyos etikai vétséget, ha a betegeinket nem tájékoztatnánk az egészségügy súlyos, válságos gazdasági állapotáról.
origo.hu
„Még 3,65 millió forint hiányzik” – kilométerek örökbefogadásával segíthetsz te is az agydaganatos Hannának
