Míg Romániában a közelmúltban lezajlott népszavazás eredményeképpen a módosított alkotmány ezentúl többletjogokat biztosít kisebbségeinek, addig Ukrajnában éppen ennek az ellenkezőjét szeretnék elérni. Az ukrajnai miniszteri kabinet módosítani szeretné a nemzetiségi törvényt. A változtatás tervezetén jelenleg a miniszteri kabinet illetékesei dolgoznak. Mint Kovács Miklóstól, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökétől megtudtuk: az elképzelések szerint a jogszabály eredeti formája megmaradna ugyan, ám több, lényeget érintő módosításon esne át. A törvény általános céljai közül kikerülne például a nemzetiségi jogok deklarációjára és az egyéb nemzetközi kötelezettségekre történő hivatkozás. Egyben kiterjesztenék hatályát a hontalanokra, az ideiglenesen Ukrajnában tartózkodó külföldiekre, amelynek a következménye a történelmi nemzeti kisebbségek – ezen belül a kárpátaljai magyarok – jogainak relativizálása lenne.
A javaslat a kisebbségek kollektív érdekérvényesítő lehetőségeinek megszüntetését eredményezné. Ily módon a dokumentum teljesen üressé tenné a kulturális autonómia fogalmát, és néhány, személyekhez köthető jogosítvány felsorolásával intézné el, kihagyva még a törvény által nem tiltott tevékenység kategóriáját is. A tervezet előkészítői szeretnék elérni, hogy az állam felelőssége és támogatási kötelezettsége a nemzetiségi ügyekben alacsonyabb szintre kerüljön, s azzal a továbbiakban csupán az önkormányzatok és a végrehajtó hatalom foglalkozhatna. Ennek folyománya az is, hogy a nemzeti kisebbségek minisztériumáról már nem esik szó, csupán valamilyen központi végrehajtó szervről. A javaslat megszüntetné a nemzetiségi nyelv használatának jogát az állami szervezeteknél, azt kizárólag helyhatósági szinten engedélyezné.
Kikerülne a törvényből a nemzetiségek joga a választásokon történő jelöltállításra, valamint megszűnne a társadalmi szervezetek külföldről történő támogathatósága, így például a KMKSZ-é is. A javaslat már nem ismeri el azt, hogy a nemzetiséghez tartozó személyek jogai az általános emberi jogok részét képezik, s kikerülne a nemzetiségi jogok csorbításának tilalma is. – Mindent egybevetve, a tervezet jelentős visszalépés a kisebbségi jogalkotás területén, szűkíti a nemzetiségek érdekérvényesítő lehetőségeit, pedig ez ellentétes Ukrajna alkotmányával, ráadásul nincs összhangban az európai kisebbségvédelmi hagyományok gyakorlatával és szellemével sem – közölte Kovács Miklós, majd hozzátette, hogy a KMKSZ nem támogatja a törvénymódosítási javaslatot.
– A kárpátaljai magyarok nevében felháborítónak tartom a nemzetiségi törvény módosításának elképzelését, ám azt elmondhatom, hogy az ukrajnai kisebbségek jogainak csorbítása terén már hónapokkal ezelőtt megtörtént az első, de talán a „leglátványosabb” lépés – fogalmazott Kovács. Mint mondta: érthetetlennek tartja, hogy a nemzetközi közvélemény nem figyelt fel arra a tényre, miszerint az ukrán parlament a közelmúltban újra ratifikálta a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartáját. A ratifikációs törvény eredetileg elfogadott, a nemzetiségek számára kedvező változatát az alkotmánybíróság megsemmisítette. A charta módosítása is szűkítette a nemzetiségek nyelvhasználati jogait. Teljesen kikerült a törvényből a kisebbségi nyelvek használati lehetősége az állami adminisztrációban, minden téren szűkült a nemzetiségi nyelvhasználat biztosítására vállalt garanciák köre, kikerült a nemzetiségi intézményhálózat szűkítésének tilalma. A KMKSZ vezetője szerint az új törvény, valamint a nemzetiségi jogszabály módosításának ötlete jelentős visszalépés az előző változathoz képest, amely nem szolgálja az ország nemzetközi megítélésének javulását.
***
Nyelvoktatás. A magyar nyelv oktatásának beindítását tervezik a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk legjelentősebb felsőoktatási intézményében, a Vaszil Sztefanik Kárpátmelléki Egyetemen. Az ügyben Szabó Ottó ungvári magyar főkonzul és Mihajlo Visivanyuk, Ivano-Frankivszk megye kormányzója állapodtak meg a napokban. A magyar diplomata kijelentette: örül a kezdeményezésnek, hiszen a jövőben a magyar nyelvre még nagyobb szükség lesz az üzleti kapcsolatokban. (MTI)

Ennyibe kerül a Velencei-tó az idén