Juszt László stigmái

Juszt László, az ismert televíziós újságíró pácban van. A negyven balliberális értelmiségi – a dolgok szokásos menetét ismerve – lehet, hogy már javában fontolgatja, aláírásgyűjtést indít ellene, megkondítva a vészharangot az ordas eszmék újabb hazai térnyerése miatt. Kimutatja „a foga fehérjét” mindenki – tartja a mondás –, ha sarokba szorítják. Sokkal többet árul el valakiről, hogy miként védekezik, mint az, hogy miként támad. (Utóbbiban az elkötelezett újságírónak igen nagy gyakorlata van.) Juszt László a minap a bíróság előtt kényszerült védekezésre, és vesztett, jogerősen. De ezúttal nem csak egy sajtópert. És a vesztes nem csak Juszt.
Ezt írta a Népszavában tavaly októberben: „… az, hogy Orbán és Kövér zsidózik egy-egy kiadósat, hogy még mindig nem látták be: nem az utca a politika tere, nem lep meg.”
Hogy Juszt ezt így látta, szintén senkit sem lepett meg, aki magyar földön töltötte az elmúlt néhány évtizedet, s így akarva-akaratlanul megismerkedett eddigi munkásságával. Azokban az időkben, amikor a vízcsapból is ő folyt, amikor a sajtószabadság mártírja lett, majd a névtelen kereskedelmi orgánumokba való száműzetésének idején, s most, a diadalmas, verejtékesen megszolgált visszatérésekor.
Juszt az eredendő erkölcsi fölény magaslatáról köpte a szikraesőt a mindenkori jobboldalra, antiszemitizmust, kirekesztést vagy éppen úri gőgöt vizionálva minden kapcsán, ami éppen nem a szocialisták vagy a szabad demokraták nevéhez, céljaihoz, szándékaihoz, érdekeihez volt köthető. Mindezt az ideológiailag elkötelezettek rendíthetetlen buldogkitartásával végezte, esetében fel sem merülhetett, hogy egyszer, valami csoda folytán, fogékonnyá válik az észérvekre, a józan gondolkodásra is.
Leírta, amit írt, lelke rajta, ez a véleménye. Az elsőfokú bíróság pedig megállapította: a „zsidózik” pejoratív jelentésű szó, amely burkoltan magában foglalja, hogy aki zsidózik, az antiszemita, és ezzel alaptalanul megsértette a volt miniszterelnök jogait.
Tegyük a szívünkre a kezünket: sosem gondoltuk volna, hogy Juszt László másképp gondolta. Hogy a bíróság döntése, megállapítása ellen éppen ő tiltakozik majd kézzel-lábbal. És láss csodát, éppen Juszt az élő példája, hogy milyen bűnös dolog az elfogultság. Fellebbezéséből ugyanis kiderül, hogy szerinte a bíróság teljesen tévesen értelmezte szavait, következésképpen az olvasói, cimborái, üzlettársai is mindvégig rossz nyomon jártak. Ki tudja, mennyi ideje értjük félre őt… Szerinte Orbán Viktor keresetét el kellene utasítani, mivel a zsidózik ige nem pejoratív. Hiszen akkor a reformátusozik, katolikusozik igék is azok lennének – érvelt fellebbezésében a köztelevízió furfangos „ügyvédje”. Az ember meg csak bámul, és már végképp nem érti: akkor meg mi a baja Grespikkel?
A szálak pedig akkor kuszálódnak össze teljesen, amikor kiderül, hogy az eljárás során Juszt azt is nyomatékosította: fő életcéljának tartja a magyar közéletben jelen lévő antiszemitizmus elleni harcot. Ezen törekvéséért a bírónő meg is dicsérte. Ám ő sem igazán értette, hogy a rettenthetetlen oknyomozó, a sajtószabadság hős mártírja ezúttal miért nem nyitotta ki a száját, és állt elő a farbával, ugyanis az eljárás során Juszt – igazolandó a cikkében leírtakat – Orbán Viktor semmilyen kijelentését nem idézte. Pedig ez elvárható lett volna. Annál is inkább, mivel még tavaly novemberben a Bálint Zsidó Közösségi Házban szó szerint „kötetnyi citátumot” ígért szájtátva hallgató közönségének, amelyek – állítólag – mind-mind Orbán és Kövér antiszemitizmusának cáfolhatatlan bizonyítékai, és amelyek – állítólag – igazságot szolgáltatnak majd neki a független bíróságon. Azon az estén egyébként részletekbe menően feltárta azt is, hogy a választások előtt hol és miként lépte át a magyar határt az a tíz kamion, amelyben a Fidesz által megrendelt álszocialista röplapokat hozták az országba, s amelyek a szocialisták választási csalását lettek volna hivatottak igazolni. Ám Juszt László azon a napon teljesen véletlenül éppen a „vámosoknál volt látogatóban”, így kiderült a turpisság. Akkor már csak két dokumentum hiányzott a nagy ármány leleplezéséhez – állította.
„Nálam a médiatörvény egy mondatból áll, vagyis, hogy hazudni nem szabad” – nyilvánította ki hitvallását az egyik kormánybarát napilapnak adott interjújában tavaly januárban. Ennek fényében csak arra gondolhatunk, hogy talán úgy járt az értékes Orbán–Kövér szöveggyűjteménnyel meg a kamionos papírokkal, mint Kun Béla az illegális kommunista párt névsorával. Elvesztette valahol, és azóta sem találja. És ez nagy baj.
Mert a negyven balliberális értelmiségi talán már a juszti arcátlan cinizmus elleni tiltakozó aláírásgyűjtésre felhívó körlevelet fogalmazza, mivel egyenlőségjelet tesz a zsidózás, a katolikusozás és a reformátusozás közé, holott – mint a történelemből már ismert – ez a két fogalom korántsem ugyanaz. A negyven balliberális értelmiségi pedig adandó alkalommal – különféle összefüggésekben – rendre felhívja a közfigyelmet itthon és külföldön egyaránt. Szegény Juszt ráadásul – a beígért antiszemita citátum helyett – nyelvészeket vetett volna be tézisének igazolására, ha bíróság hagyja. De nem hagyta.
Szerintük még az átlagos műveltségű olvasók számára is világos, mit akart kifejezni Juszt a „zsidózás” kifejezéssel Orbán Viktorral és Kövér Lászlóval kapcsolatban. A „reformátusozik”, „katolikusozik” igék nem létező, nem használatos igék – állapítja meg a bíróság –, viszont a „zsidózik” az értelmező kéziszótár szerint azt jelenti: becsmérlő kifejezéseket tesz zsidókra, ellenük gyűlöletre uszít. Értelmező kéziszótára vélhetően az egykori szófiai egyetemistának is van, még ha régi kiadású is. Ez a szócikk a rendszerváltozás előtt is ugyanezt jelentette. Bár lehet, hogy azt is elvesztette, saját írásaival együtt, amelyekben többször, világos összefüggésben használja a zsidózik és az antiszemita szót is. Orbán, no meg Kövér vonatkozásában is. Tán körbe kéne nézni a közeli vadászleseken, hátha ott maradtak…
Szebb korokban a férfiak – katonák, tudósok, írók, politikusok – még a vérpadot is vállalták, nemhogy egy bírósági elmarasztalást, ha a meggyőződésükről volt szó. Juszt viszont azt furcsállja, hogy zsidózásért még senkit nem ítéltek el, ám őt, aki azt állította valakiről, hogy zsidózott – pedig szerinte ez a szó nem is pejoratív – elítélték. Ki érti ezt? Firkász, sajtómunkás – így emlegetik mostanában az újságírókat, s ezt a gerinctelen orvvadász-mentalitást látva, valljuk be, joggal. Az pedig különösen arcpirító, hogy éppen egy adóforintokból fizetett állami-közszolgálati jogi tévéműsor vezetője nyelvészkedik a bírósággal. Rezzenéstelen arccal.