Lángba borult az Ohotszki-tengeren csütörtökön a Pollux nevű orosz hűtőhajó. A minden bizonnyal rövidzárlat miatt keletkezett tüzet a legénység megpróbálta elfojtani, de amikor a lángok már valamennyi hajóablakon kicsaptak, kénytelenek voltak felhagyni az oltással – adta hírül az ITAR-TASZSZ.
A vlagyivosztoki tengeri mentőszolgálat helyi idő szerint csütörtökön este nyolc óra előtt kapta az első vészjelzést, majd a közelben tartózkodó Tropik–2 vontatóhajó felvette a legénység néhány tagját. A többség a Pollux fedélzetén maradt, és megkísérelt ellenállni a gyorsan terjedő tűzvésznek. Néhány órával később azonban nekik is el kellett hagyniuk a lángoló hajót, ők egy másik szállító fedélzetén távoztak.
A legénység minden tagja sértetlen maradt, ám a 110 méter hosszú hajó pusztulása elkerülhetetlennek látszik. Már több mint egy napja lángtengerrel borítva sodródik a nyílt vizeken, s könnyen bajba sodorhat más vízi járműveket is. A közelében legalább ötven halászhajóról tudnak, ezért most a Pollux legénységének megmentésére siető hűtőhajó kapitányára vár a a feladat, hogy a szemét rajta tartsa az égő bárkán.
Már úton van a katasztrófa helyszínére a Predannij tengeri mentőhajó, amelynek megfelelő felszerelése van a tűz megfékezéséhez. Ám vasárnap előtt aligha érhet célba, így nemigen lesz más dolga, mint hogy a kikötőbe vontassa azt, ami a Polluxból megmaradt.

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál