Mózes a kosárban

Anya, ugye, én nem a te hasadból bújtam ki? –kérdezi pótmamáját a hatéves Máté. Magyarországon csaknem kétezer örökbe adható gyermek él állami intézetben, és ugyanennyi fogadásra alkalmas szülő szerepel a várakozólistán. A két tábort azonban nem lehet összeereszteni.

Az örökbefogadásnak két formája létezik. Az általánosan elterjedt, megszokott változat a titkos örökbefogadás, amikor a szülő és az örökbefogadó nem tud egymásról: a magára maradt gyermek állami gondozásba kerül, majd – örökbe adhatóvá nyilvánítása esetén – a Területi Gyermekjóléti Szolgálat (Tegyesz) továbbíthatja gyermekre vágyó felnőtteknek. A nyílt örökbefogadásnál viszont a lemondó és az örökbefogadó megismeri egymást, a gyerek családból családba kerül. Ebben Magyarországon civil szervezetek működnek közre. Mindössze két ilyen szervezet létezik: az Alfa Szövetség és a Gólyahír Egyesület.
Téglásy Imre, az Alfa Szövetség főtitkára elmondta: a kiemelten közhasznú szervezet a várandós állapottól követi a válságban élő anyák életútját, és huszonnégy órán át hívható, ingyenes krízisvonalat tart fenn számukra. Első lépésként – amennyiben úgy látják, hogy a probléma még kezelhető – megpróbálnak segíteni a szülőnek, hogy tartsa meg és nevelje fel a gyermekét. Ha erre lehetőség nyílik, az úgynevezett kelengyeprogram keretében alapvető gyógyszerekkel, magzatvédő vitaminnal, babaápolási szerekkel (babakocsival, pelenkával stb.) és olykor némi segéllyel támogatják. Ha pedig mindenképp le akar mondani a gyermekről, előkészítik az örökbefogadást.
Varnyú Ildikó, a szövetség elnöke úgy véli: egy elutasított gyermek mentális sérülése csak nagy odaadással és szerető figyelemmel gyógyítható – meglehet, hogy a sérülés mégis életre szóló marad. A civil szervezetek szerint többnyire fölöslegesen hosszú és bürokratikus az a procedúra, amíg a „hivatalos” gyermekvédelmi intézmények közvetítésével családba kerülhet egy szüleitől elszakadt gyermek. Úgy látják, kár beiktatni az esetleg évekig tartó intézeti elhelyezést, amelynek során a gyermek „hospitalizálódik”: személytelen kapcsolatok forgatagába kerül épp abban a korban, amikor a legnagyobb szüksége lenne az anyához való kötődésre.
Téglásy Imre szerint az állami gyermekvédelmi rendszer nem érdekelt abban, hogy a gyermek minél előbb kikerüljön az állami gondozásból, hiszen minél magasabb a létszám, annál több normatív támogatáshoz jutnak a területi gyermekjóléti szolgálatok. Ugyanakkor az Alfa Szövetség önkéntesei a munkájuk során felmerülő költségeket többnyire a melléjük állók adományaiból, olykor saját pénzükből fedezik.
– Bár a szabályok lehetővé tennék, a gyermekvédelmi munkáért nem fogadunk el térítést – mondja Téglásy Imre. – A törvény különben igen helytelenül rendelkezik arról, hogy a közvetítésben részt vevő civil szervezet költségeit az örökbe fogadó szülő térítse meg, hiszen mind az örökbefogadók, mind az ilyen civil szervezetek az állam életvédelmi kötelességét váltják ki.
A költségtérítés egyébként esetenként hatvan– százhúszezer forint is lehetne. A civilek állami finanszírozása az egész elhelyezési procedúrától távol tarthatná a pénzforgalmat, hiszen az félreérthető, illetve félremagyarázható: olyan, mintha a gyermekért kérnénk pénzt.
Tavaly januártól májusig nem kerülhetett gyámhivatali listára új örökbefogadó, mert rés támadt a vonatkozó jogszabályok között: a törvény január elsejétől előírta, hogy az örökbefogadóknak tanfolyamon kell részt venniük, a tanfolyam menetét – tematikáját, óraszámát – szabályozó rendelet azonban csak májusban lépett életbe. Ennek ellenére ma Magyarországon kétezer szülő rendelkezik örökbefogadói képesítéssel. A közvetítésben segédkező civil egyesületeknek tavaly júliusig kellett volna elvégezniük a tanfolyamot, amelynek alapján állami jogosítványt kaphattak az örökbefogadások előkészítésére. Ha késéssel is, de december közepén kézbe vehették az első működési engedélyeket.
Radoszáv Miklós, a fővárosi Tegyesz általános igazgatóhelyettese szerint a szülői alkalmasságot igazoló irat megszerzése nem egyszerű. A jelentkezőnek először pszichológiai vizsgálaton kell részt vennie, ahol elsősorban arra keresnek választ, mi áll a szándéka hátterében. Megvizsgálják, nem küzd-e valamilyen identitászavarral. Akadályozó tényező lehet, ha még nem dogozott fel valamilyen, családban szerzett sérülést: például elveszített gyermekét gyászolja, vagy egy válás miatt hordoz sebeket. Ezek után megvizsgálják a jelentkezők anyagi helyzetét, és azt is, hogy a velük esetleg egy háztartásban élő többi családtag hogyan viszonyul az örökbefogadáshoz – előfordul ugyanis, hogy a nagyszülők hallani sem akarnak róla. Aztán megkeresik a háziorvost, s megkérdezik: nem szenved-e az illető alkoholbetegségben; nem kábítószerfüggő-e; van-e ideggyógyászati problémája vagy olyan fogyatéka, amely akadályozhatná a nevelésben. Ha kedvezőek a válaszok, a jelentkező részt vehet a tanfolyamon.
A gyámhivatal tavaly július óta négyszáz, sikeres vizsgát igazoló tanúsítványt adott ki. Az alkalmasak az országos nyilvántartásba is bekerülnek, és megkezdődik a várakozás időszaka. Ekkor a jelentkezők már felkereshetnek civileket is a rövidebb várakozási idő reményében.
Titkos örökbefogadás esetén a várakozólistán szereplők közt nem csak az időrendiség dönt. Az egyedülállókkal szemben előnyt élveznek a házaspárok, az idősebbekkel szemben a fiatalok (a gyermek és az örökbefogadó közti korkülönbség legfeljebb negyvenöt év lehet). A közvetítők igyekeznek összehangolni a gyermek és a leendő szülő igényeit: ha abszolút hallású, ragyogó zenei tehetségű csemetéről van szó, s vele kapcsolatban egy szobafestő és egy zeneakadémiai tanár között kell dönteni, valószínűleg az utóbbi viheti haza a gyereket. Ugyanakkor ha egyéb körülmények – például a család rendezettsége – a szobafestő mellett szólnak, a helyzet megfordulhat. Ha megtalálták az összeillő felnőttet és gyermeket, másfél–két hónap összeszoktatás után a gyerek új szüleihez költözhet.
A civil véleményre, miszerint az állami családpótló ellátásnak kedvez a gyerekek intézetben tartása, Radoszáv Miklós azt válaszolja: a fejkvóta 792 ezer forint évente, viszont egy gyermek ellátása másfél millióba kerül.
– A fenntartó megyei és fővárosi önkormányzatoknak a pénzhez a dupláját kell hozzátenniük. Ha csak financiális síkon gondolkozunk, „nem éri meg” több gyereket bent tartani.
A Tegyesz-vezető szerint a nyílt örökbefogadásnak főként akkor van létjogosultsága, ha meghatározott személy, főleg hozzátartozó – házastárs, unokatestvér stb. – javára mond le a szülő: ez kisebb traumát jelent a gyereknek, mint ha ismeretlenekhez kerül. Egészségtelen viszont, ha a jelentkező egyik nap megkapja az alkalmassági papírt, és másnap már nála van a gyermek. Radoszáv Miklós olyan esetről is tud, amikor egy beteg gyermek helyett a másikat közvetítő útján már „beszerezték”. Ha a kisgyermeket csecsemőotthonban helyezik el, az anya hat héten belül meggondolhatja magát. Sok esetben az anyai ösztön akkor lép működésbe, amikor a gyerek felsír.
– Amennyiben az örökbefogadó vállalja a rizikót, hogy a szülő hat héten belül visszavonhatja a nyilatkozatot, és vissza kell adnia a gyermeket – elviheti. Jelenleg nyolcvan ilyen jelentkezőnk van. A szülő viselkedése, hozzáállása változhat.
Pillanatnyilag csaknem kétezer örökbe adható gyermek van Magyarországon, és körülbelül ugyanennyi alkalmassá nyilvánított örökbefogadó az országos várólistán. Mégsem lehet a két tábort egyszerűen összeereszteni, mert az állami gondozottak többsége sérült, és az örökbefogadók általában egészséges, minél fiatalabb korú gyereket szeretnének. Sok szülő megadja a pontos paramétereket is. Radoszáv Miklós szerint helyes, ha szigorú a szabályozás az örökbefogadás területén; a civil változat toleránsabb, ám ez magában rejti az elhamarkodott döntések veszélyét.
A titkos örköbefogadás esetében a listára kerüléstől számítva két–három év a várakozási idő, nyugati országokban ez nyolc–tíz esztendő is lehet. Radoszáv Miklós úgy látja: a várakozási idő alatt csodák történhetnek; nem ritka, hogy a jelentkező párnak közben saját gyermeke születik.
Gecse Attila és Szabó Kató miskolci házaspár, a férfi református lelkész, a feleség orvos. A család négytagú, két örökbe fogadott gyermekük van: a nagyobbik nyílt, a kisebbik titkos örökbefogadás útján került hozzájuk.
– Viszonylag későn kötöttünk házasságot. Nagyon szerettünk volna gyermeket, de a leletek azt mutatták, hogy nem lehet. Az ember ilyenkor úgy érzi, kimarad valamiből, amire régen készült, ami hozzá kellene hogy tartozzon az élethez – meséli a feleség.
– Bejártunk ungot-berket – teszi hozzá a férj. – Mindenütt más diagnózist adtak, nem találtunk két orvost, aki egyetértett volna. Ezután kértünk segítséget az Alfa Szövetségtől. De a döntést, hogy örökbe fogadjunk valakit, „ki kellett hordani”, s ez nem volt könnyű. Nálunk e téren elég intoleráns az általános szemlélet. „A más gyerekét…?” – kérdezte a feleségem egy páciense megrökönyödve, mintha ez valami természetellenes dolog lenne. Egyházi vezető is akadt, aki megkérdezte: „mi van, neked nem megy?”
– Megbélyegzettnek éreztük magunkat. Elgondolkoztunk azon is, mit mond erről a Biblia. Úgy tűnik, legalábbis az ószövetségi felfogás szerint, büntetés és szégyen a meddőség…
– De ott van Mózes, aki örökbe fogadott gyermek – veti közbe a férj.
– Tíz évig dolgoztam körorvosként cigány emberek körében. Ők például kiközösítik a „magtalan” asszonyt – folytatja Szabó Kató. – De akad jó tapasztalatunk is: Gyimesben voltunk nászúton, csángóknál. Abban a kultúrában az örökbeadás teljesen természetes dolog. Ha valakinek nem lehet gyereke, a rokonság valamelyik nagycsaládos tagja a saját fészekaljából odaad egyet, és az örökbe fogadott gyermek elfogadja, hogy két anyja van. Nálunk sokszor nem mondják el a gyermeknek az igazságot, attól félve, hogy ez majd stigmát jelent neki.
– Tudtuk, hogy nagyon sokat kell várni. Amikor először jelentkeztünk, a gyámhatósági pszichológus közölte: két évbe is telhet, amíg eldönti, alkalmasak vagyunk-e. A lakást felmérő gyermekvédelmisek csak akkor voltak hajlandók kijönni, ha kocsival elmentünk értük. Aztán megkérdezték, miért nincs szőnyegünk. A civil alapítványnál egy év várakozás után kerültünk sorra. Elmondom az első esetünket: egy negyvenéves anyukával kellett találkoznunk. Zaklatott volt, papírcetlit szorongatott az Alfa zöldszámával, mikor a szervezet munkatársai érte mentek. Egy hónappal azelőtt halott csecsemőt találtak a házuk szemeteskonténerében – neki is eszébe jutott ez a lehetőség. Amikor jöttek a fájásai, hívta a zöldszámot. Olyan rossz lelkiállapotban volt, hogy az alfás munkatárs kérte: segítsünk. Bejártam hozzá a kórházba beszélgetni. Az ötödik napon úgy döntött, hazaviszi a gyermeket és felneveli. Nekem ez veszteség volt, de nagyon örültem. Meg kellett tanulnom várni. Hát ő volt az első gyerekünk, Márk. A másodikat már a terhesség első pillanatától örökbe akarta adni egy tündéri házaspár. Idősek voltak, több unokával; váratlanul, készületlenül érte őket a terhesség. Kérték, hogy mi adjunk neki nevet; így lett Borbála. Megszületett, gyönyörű kicsi baba volt. Boldogan készültünk a fogadására. Este telefonált az anyuka: „A nagyobbik lányom nem engedi. És most már én sem tudnám… Bocsássanak meg. Hazaviszszük.” Nem volt könnyű, de tudtuk, hogy így helyes. Ő volt a második babánk. És meg kellett értenünk, ez a történet nem csak arról szól, hogy mi gyermeket szeretnénk. Sokkal inkább arról, szüksége van-e ránk egy kisgyermeknek.
Máté hatéves. Vér szerinti anyukája tehetséges és szép tizennégy éves kislány volt, akiről az édesanyja sem tudta, hogy terhes. Amikor a házaspár megismerte, a lány először durcás, bizalmatlan volt; amikor azonban elmagyarázták neki, hogy otthont és családot adnak majd a gyermekének, fölengedett.
A Gecse házaspár nem titkolja a gyermekek előtt, hogy örökbefogadottak. Máté négyéves volt, amikor az óvodában szóba került a dolog. Akkor már Dorka is náluk volt.
– Megkérdezte: anya, ugye, én nem a te hasadból bújtam ki? Mondtam, nem, de rögtön ott voltam, amikor megszülettél; mindkettőtöket mi hoztunk haza. És nagyon vártunk rátok. Máté el is mesélte az óvó néniknek, hogy kétféle baba van: az egyik, aki a kórházban születik, a másik, aki az anyukája hasában. „Én meg a testvérem a kórházban születtünk.” Dorkát négy évvel Máté után csecsemőotthonból fogadtuk örökbe; koraszülött volt, és nagyon beteg, de mindennap bementünk hozzá, és vittük Mátét. Attól kezdve vigyázott a játékaira, mert „majd biztos a tesóm is szeretne velük játszani”. Amikor hazahoztuk Dorkát, Máté adta át a virágot az orvosnak, és szépen megköszönte, hogy meggyógyította.
– Sok olyan csecsemő van a koraszülöttosztályon – meséli a férj –, aki egy évig nem adható örökbe, mert az anya megszökött a kórházból, és nem mondott le hivatalosan a gyermekről. A csecsemőotthonban láttuk: két nővér gondozott harminc beteg gyermeket, volt köztük agyműtött, hasműtött, kiszáradt baba is. Harmincfokos meleg a kórteremben, a nővérek majd megbolondultak, szakadt róluk a víz. Egyszerre két gyereket etettek, senkit sem volt idejük ölbe venni vagy megcirógatni. Gyakran halljuk, hogy már az anyaméhben mi minden van hatással a kicsire; azt javasolják, hogy beszéljenek hozzájuk a szülők, születéskor rögtön az anya hasára teszik az újszülöttet. És utána? Előfordul, hogy egy gyermek a születésétől az állami intézetből való kikerüléséig hét intézeten megy keresztül. Mire megszokná és megszeretné a gondozóját, másikhoz kerül. A harmadik, negyedik után már nem akar megszeretni senkit: megtanulta, hogy akkor elveszíti. Az ilyen gyerekek később nagyon nehezen illeszkednek be családba, közösségbe. Van egy nagyon jó barátunk, aki így nevelkedett. A felesége nagycsaládból való, és amikor ünnepeken összejönnek, ez a barátunk félrevonul, mert fizikai rosszullétet érez.
– Az Alfa Szövetség tagjait kezdettől fogva kérdezgettük, mivel tudjuk meghálálni a munkájukat. Kérdezték, küldhetnek-e hozzánk örökbe fogadni szándékozó szülőket beszélgetni. Mondtuk, igen. Azóta én is végzem ezt a munkát az Alfánál. Épp egy éve volt egy esetem: hajléktalan asszonyka, aki saját életét sem tudta rendbe hozni, és rettegett, hogy mi lesz a szülés után. Kérte, hogy megismerhesse az örökbefogadókat, és azt is, hogy a másik asszony legyen ott a szülésnél. Látnia kellett volna, ahogy a két asszony egymás nyakába borult.
A gyerekek beszaladnak a szobába. Máté átszellemülten tologat egy dömpert, Dorottya az anyukájához bújik. Furcsa, de valahogy mindannyian hasonlítanak egymásra.