Ahogy az sem érdekli az uniót, hogy a soknemzetiségű országban miként folyik a kisebbségek megfélemlítése, elüldözése és erőszakos ukránosítása. Persze ha tudjuk, hogy az unió­ban nem fontos kérdés az őshonos kisebbségek védelme, akkor nincs is min csodálkoznunk. Bezzeg az LMBTQ-jogok védelmét kiemelten támogatja Brüsszel. A háború kitörése óta is folyamatosan megtartják a Sunny Bunny pride-fesztivált, noha más nyilvános rendezvényeket már régen betiltottak. Kezdetben a USAID támogatta anyagilag a programot, majd idén már az EU igyekezett pótolni az elapadt amerikai pénzeket. Jellemző módon ezen a felvonuláson nem jelentek meg az ukrán toborzók, hogy összefogdossák a hadra fogható és besorozható embereket. Pedig a transzgender ukrán katonák időről időre reklámarcai az országnak, a hadseregnek. Nemrégiben Washingtonban rendezett róluk fotókiállítást az ukrán nagykövetség. Egy ideig még transzgender szóvivője is volt a hadseregnek.

Mint annyi más területen, itt sem működik a jogegyenlőség. A kisembereket, főleg a ha nemzeti kisebbséghez tartoznak és nem tudják kifizetni a korrupciós tarifát, akkor viszik a frontra. Nagy eséllyel néhány nap alatt meghalni. 

Az úgynevezett európai értékek, az emberi jogok, kisebbségek védelmére fölesküdött balliberális politikusok, médiájuk és jogvédő szervezeteik hallgatása. Ami beszédesebb minden szónál. Hol vannak most ezek a „jogvédő” NGO-k? A megbízóik, finanszírozóik mást rendeltek tőlük, mentegetni, magyarázniuk kell a védhetetlent. 

Nekünk pedig figyelni kell, hogy mi történik ebben a viharban.

A szerző a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója