Esténként sötét alakok árnyai tűnnek fel néhány nagyobb ugandai város határában. Az ország északi szegletében élő falusiak mára megszokták, hogy amint közeledik az éj, útra kell kelniük, ha nem akarnak az esztelen pusztítás martalékává válni. Asszonyok, gyermekek, fiatalok és idősek akár nap mint nap megteszik a tíz–tizenöt kilométeres távot, csak hogy a viszonylagos biztonságot nyújtó külvárosi menedékhelyek valamelyikében hajthassák nyugovóra fejüket. A mindennapos zarándoklatot persze nem mindenki tudja vállalni, ráadásul a gerillák mostanság már ezeket a táborokat sem kímélik. Így váltak az ártatlan falusiak a politikai elit és néhány lázadó csoport között dúló harc szerencsétlen kiszolgáltatottjaivá.
A szombatihoz hasonló akciók szinte mindennaposak a szudáni határ közelében, noha az említett szervezet régóta nem hajtott végre ilyen méretű mészárlást. Akkor este a lázadók ágyúval kezdték lőni a menekülttábort, majd ötszáz kunyhót felgyújtottak, nemegyszer a bennük tartózkodókkal együtt.
Az ország negyven éve szinte szünet nélkül háborúban áll a környezetével vagy éppen saját magával. Uganda „hétköznapjait” a hírhedt Idi Amintól Milton Obotéig elnökök és elnökjelöltek csatározásával járó vérontások, sorra megszegett békepaktumok, területszerzési kísérletek és terrormerényletek tarkították. A Tanzánia és Uganda között lezajlott háború is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ország gazdasága összeomlott.
A tanzániai Nyerere elnök támadásait követően a bomlott elméjű Amin elmenekült, de háborús állapotokat hagyott maga mögött. Polgári engedetlenség tört ki, a megfutamodott diktátor megmaradt katonái pedig – éppúgy, mint az LRA harcosai – a lakosságot kezdték terrorizálni. (Amin lelkivilágát egyébként jól illusztrálják bevett szokásai, amelyek az országban eluralkodott állapotokat is hűen tükrözik. Az elnök ugyanis hűtőszekrényében tartotta politikai ellenfelei levágott fejét, magának adományozta többek között az egyik legmagasabb brit kitüntetést, sőt Skócia királyává is kikiáltotta magát.)
A nem kevésbé véreskezű Obotét 1980-ban újra megválasztották, majd 1985-ben hatalmát ismét megdöntötték. Végül 1986-ban a National Resistance Army (NRA) ellenőrzése alá került az ország, s az NRA vezére, Joveri Museveni lett Uganda elnöke. Két évvel később aztán ellenében megalakult a brutális megfélemlítő akciókat végrehajtó LRA, amely a többi terrorszervezettel együtt valósággal megbénította az ország fejlődését. A megfigyelők azt állítják, az utóbbi évtized összetűzéseinek eddig körülbelül százezren estek áldozatául, s több tízezerre tehető a száműzöttek száma is.
A kampalai kormány harcias külpolitikája következtében a lázadó csoportok fontos háttérbázisokra leltek a szomszédos országokban, főként Kongóban (az egykori Zaire) és Szudánban. A környező országokból valószínűleg még ma is érkezik valamennyi támogatás, noha a lázadók egy részét már hazakergették.
A harcosok azonban példátlan szívóssággal erősítik fel újra és újra egységeiket. Sokszor kisgyermekeket rabolnak el, akiket aztán harcra képeznek ki. A rajtaütések során elhurcolt fiúkat legtöbbször döntés elé állítják: vagy fegyvert ragadnak az oldalukon, vagy rokonaikhoz hasonlóan ők is meghalnak. Az UNICEF, az ENSZ Gyermekvédelmi Alapjának becslése szerint 1995 óta az LRA több mint kilencezer gyermeket rabolt el. Bár az LRA közismerten semmibe vette az emberi jogokat, Museveni elnök úgy nyilatkozott, hogy kész tárgyalni a gerillacsoport vezetőjével, Joseph Konyval. Nemrég amnesztiát és kormánytisztségeket is ígért Kony fegyvereseinek annak reményében, hogy ezzel véget ér a régóta húzódó polgárháború.
A minap egy brit tévétársaság szóra bírt egy korábban foglyul ejtett, aztán kiszabadított gyermeket. Amint a tizenhárom éves fiú elmondta, csak úgy maradhatott életben, hogy az LRA egyik akciója során meg kellett ölnie egy ártatlan falusit. „A sebesült férfi könyörgött az életéért, miközben a fejét ütöttem. Ha nem teszem meg, őt is, engem is megölnek” – mesélte a fiú. Az eset korántsem egyedi; ezt tanúsítják a kalandos körülmények között elkészült felvételek is, amelyeken terepszínű ruhába öltöztetett, fegyveresekkel körülvett tíz év körüli gyerekek láthatók.
Az agymosással is együtt járó kiképzés után ezeknek a gyerekeknek az lesz a feladatuk, hogy a gerillák parancsai értelmében részt vegyenek a lakosság példátlan megfélemlítésében. A kegyetlenkedések láttán óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mit is akar elérni az LRA mindezzel. A célok igencsak homályosak. Az még érthető, hogy a lázadók a rendszer megdöntésén munkálkodnak, kérdéses azonban, hogy a polgári lakosság megfélemlítésével miképp érhető el ez a cél.
Az LRA brutalitását a végsőkig fokozta a kormány nemrégi bejelentése: nagyszabású katonai akciót indít a gerillák ellen, s ezzel párhuzamosan a Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordul az LRA bűntettei miatt.
A kormányerők többé-kevésbé szavatolják az észak-ugandai városok biztonságát, a falusi körzetek azonban teljesen ki vannak szolgáltatva Kony fegyvereseinek. Ezért a vidékiek jelentős része háza, birtoka feladására kényszerült, s az eddig viszonylag biztonságosnak számító, időközben hatalmasra növekedett menekülttáborokba települt. A Le Soir című belga napilap szerzője, aki a legutóbbi vérengzés után a történtek hátterét kutatta, úgy vélte, a lakosság megfélemlítésével a gerillák feltehetően elejét akarják venni annak, hogy a parasztok tanúskodjanak vagy fellépjenek ellenük, s mivel a táborok mind szorosabb védelmet követelnek, a kormányerőket is egyre jobban lekötik a védelmi feladatok.
A brutális akciókért felelőssé tett Joseph Kony azt állítja: olyan rendszert akar kialakítani a térségben, amely a tízparancsolaton alapszik. Talán nem demagóg a kérdés, amely a segélyszervezetek munkatársainak fejében is nemegyszer megfordult: akkor az embereket elevenen elégető gerillák hogyan tudják összeegyeztetni cselekedeteiket az ötödik parancsolattal?
origo.hu
Orbán Viktor: Győzike ide kevés lesz, indulnak a sajtóperek!
