Mementó Zengő

Rövid időre fellégezhettek az emberek a Zengő-hegyi természetvédelmi területen lejátszódott drámai események után, hiszen a civil fellépésnek meglett az eredménye, s – a jelek szerint – a katonai lokátorállomás megépítése hónapokra lekerül a napirendről. Valami hiányérzet a részsiker mellett mégis motoszkálhat bennünk. Hogy nevesítsük ezt az érzést: mintha túlontúl sok felelős személy hallgatna az ügyben, olyanok, akiknek pedig elemi kötelességük lett volna hangjuk hallatása a nagy port felvert események kapcsán.
Mire, illetve kikre gondolunk? Meglehetősen furcsállná a felnőttkorú népesség orvosilag beszámítható túlnyomó része, ha, teszem azt, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter egy verőfényes reggelen bejelentené, hogy a Gripen vadászgépek beszerzéséhez az égadta világon semmi köze, forduljanak az ilyen ügyekben mondjuk a gazdasági tárca vezetőjéhez, de egy fokkal még kompetensebb a pénzügyminiszter, hiszen ő állja a számlát, neki kell tudnia a dolgok állását. Igaz, példánk sántít, mivel Juhász esetében sajnos mégsem lenne egy, a valóságtól tökéletesen elrugaszkodott verzió az iménti felelősségáthárító közlés, ám maga a példa – elvonatkoztatva a konkrét személytől – mégiscsak megállja a helyét.
Gondoljunk tehát egy még időszerűbbet és merészet, és képzeljük el, mi történt volna, ha Persányi Miklós, aki az állatkert igazgatói posztjáról érkezett jelenlegi helyére, a környezetvédelmi tárca élére, megszólal a Zengő-hegyi lokátorállomás, illetve természetvédelmi dózerolás ügyében. Helyesbítenünk kell, majd elfelejtettük, hogy valamit azért mondott, ám ez a rövid megszólalás nem igazán volt alkalmas arra, hogy szakmai presztízsét öregbítse. Azt nyilatkozta ugyanis, hogy a kérdésben nem ő, hanem a honvédelmi miniszter az illetékes. Az természetesen már jelenlegi kormányzati közállapotainkra vet negatív fényt, hogy ezen a lakonikus közlésen senki sem hökkent meg. Elvégre mi köze is lenne egy magyar környezetvédelmi miniszternek ahhoz, hogy egy Európában egyedülálló természetvédelmi területet akarnak a földdel egyenlővé tenni, hogy aztán helyét sóval lehessen behinteni, mint tették azt a rómaiak Karthágó földjével, hogy aztán ott a fű se tudjon kinőni? Megérhetjük, hogy maholnap majd Juhász Ferenc honvédelmi miniszter fogja a sajtó képviselőit környezetvédelmi minisztertársa felé terelni, ha azok a honi haderőreform állása felől faggatóznának. És még a racionálisnak tűnő ideológia is meglenne hozzá. Persányi Miklós ugyanis az állatkert igazgatójaként főként a főemlősöket preferálta, neki köszönhetjük, hogy a társadalom apraja-nagyja a legkülönbözőbb majomfélékben gyönyörködhet, ha ellátogat a Városligetbe. Kompetenciáját tehát még a biológiai tudományokban legjáratosabbak sem kérdőjelezték meg, tekintve, hogy tudományos evidenciaként kezelhetjük: a főemlősök közül a legsikerültebb próbálkozása az ember a Teremtőnek. A honvédelmi tárca is emberekkel foglalkozik, tehát szakmailag is megalapozott lenne, ha bizonyos kérdésekben Persányi Miklósnak kellene állást foglalnia a katonák ügyeiben.
De beszéljünk más főemlősökről is. A szinte páratlan természetvédelmi értékek iránt aggódó közvélemény talán azt is várta volna, hogy a turisztikával foglalkozó illetékesek is érdemesítik a témát a megszólalásra. Nem kell ugyanis ahhoz sem nagy jóstehetség, sem pedig különösebb előképzettség, hogy prognosztizálhassuk: a lokátorállomás az idegenforgalmat milyen nagy mértékben vetné vissza. Tökéletesen mindegy, hogy a felelős szakemberek szerint nem kell-e tartani a radar okozta sugárzás veszélyétől, a manapság egyre szkeptikusabbá váló, igényes vendégek, turisták számára nem kívánatos utazási célponttá válna a Mecsek és környéke. És akkor még nem szóltunk egy esztétikai, ám nagyon is praktikus szempontról: elveszne az a lehetőség, hogy az idelátogatók a Mecsek legmagasabb pontjáról gyönyörködhessenek az eléjük táruló panorámában. A káros politikai hozadék szintén nem lenne elhanyagolható. Az emberek, akik a szovjet csapatok fél évszázados ideiglenes itt-tartózkodása alatt sem tudtak hozzászokni ahhoz, hogy a Varsói Szerződés érdekei miatt lépten-nyomon fegyveresen lezárt területekbe ütköznek éppen a legszebb kirándulóhelyeken, most óhatatlanul a régi idők visszatértét sejtenék a nem emberbarát helyeken épített katonai objektumokban. Mindezek miatt nagy közérdeklődésre tartana számot, miként vélekedik minderről az a Csillag István, aki lassanként kizárólag csak a matricák és autópályák ügyeibe van belegabalyodva, s mindinkább a feledés homályába vész, hogy ő – legalábbis papíron – idegenforgalmi miniszter is lenne. Pedig még a vidámságra mindig fogékonyabb gyermekek is szívesen hallanák a Koltai Róbert felejthetetlen Illetékes Elvtársát idéző kommunikációs bravúrjait, amint a gazdasági szerkezetváltás súlyos gondjaival küszködő Baranya megyei idegenforgalmi bevételek várható csökkenésének állítólagos előnyeit ecseteli. Merthogy Pécs, Komló és környéke a szocialista iparosítás látványos bedőlése után olyan vidékké vált a Dél-Dunántúlon, amelynek úgy kellenek a környezetbarát külföldi beruházások és a turizmus megélénkülése, mint egy falat kenyér.
S ha már a vidékfejlesztésnél tartunk. Van egy olyan minisztérium is, amely nem csupán földművelésügyi, de a vidékfejlesztési profilt még nevében is hordozza. Nem lenne életidegen fejlemény, ha Németh Imre agrárminiszter is felkarolná a térség innovációjával kapcsolatos gondokat. Csakhogy a szocialista miniszterhez hasonlóan az MSZP-s és szabad demokrata országgyűlési képviselők is mintha karthauzi barátok módjára hallgatási fogadalmat tettek volna a Zengő ügyében. Azazhogy mégsem mindegyikük. Wekler Ferenc országgyűlési alelnökhöz hasonlóan egyes szocialista képviselők is abban látták csupán a bajok gyökerét, hogy a polgári körök generálták a felzúdulást. Szegény polgári körök (amelyek egyre inkább olyan főgonoszszerepet töltenek be a baloldali kormánypárti víziókban, mint Kádár-rendszerbeli elődeik idején az imperialista fellazító politika szovjetellenes támogatói), s velük a helybeliek meg csak kapkodhatják a fejüket a tragikomikus vádak hallatán. A Civilek a Zengőért Mozgalomban tudniillik a legkülönbözőbb pártszimpátiájú emberek működnek együtt, akik a kormányerőkkel ellentétben a polgár szó valódi értelmét komolyan gondolják, s élhető környezetben szeretnék továbbra is eltölteni mindennapjaikat. S talán nem értik azt sem, miért követ el mindent a politikai baloldal, hogy a számukra eddig biztos választókörzeteknek számító települések elforduljanak tőlük, revideálják álláspontjukat, s jövendő voksaikat.
S hogy miért felbecsülhetetlen európai uniós érték a Mecsek? Itt találhatók a mediterrán élővilág legészakibb képviselői. Mint tudjuk, a Kárpát-medence génállománya a világon az egyik legeredetibb, hiszen minden égtáj felől folyamatosan sodródnak ide az élőlények. Ezen belül is a Dél-Dunántúl élővilága a legkülönlegesebb, a páratlan géntartalék a nemesítés pótolhatatlan alapanyagaként szolgál, amelyekkel betegségeket küzdhetünk le és az élelmiszer-termelés minőségét fokozhatjuk.
A világon egyedülálló bánáti bazsarózsa szívóssága az ország és a helybeliek életerejét is jól példázza. Amikor tizenvalahány-ezer példányt szakszerűtlenül máshova telepítettek, az új, idegen helyen elpusztult. A Zengő-hegyen, a talajban lévő maradványokból viszont nemcsak kisarjadt, hanem tovább szaporodott, s újra virágzik.
A NATO főtitkára alighanem ezt az életerőt is respektálta, amikor a helybeliek és a zöldszervezetek megkeresésére az ügy kivizsgálását ígérte.