Régi sebek

Szigetvilág

Mi a magyarázata annak, hogy ezerszáz éves magyar történetünk sok dicsőséges alakja közül a magyar nemzet kegyeletében, rajongó megemlékezésében messze kimagaslik II. Rákóczi Ferenc? A magyar ember benne látja szabadságharcos ideáljának megtestesülését, mert az ő jellemében, működésében, lelki nagyságában és önfeláldozásig menő önzetlenségében ismeri fel legjobban azokat az erényeket, amelyek méltóvá és alkalmassá tették őt arra, hogy a szabadságát kereső nemzet élére álljon – írja Markó Árpád, a fejedelem életrajzírója.
A kuruc felkelés jelentőségét a magyar históriában nem a szerencsétlenül végződött hadjárat katonai csődje és a fejedelem politikai tevékenységének eredménye határozta meg, hanem a nemzeti megmozdulásban kifejezésre jutott erkölcsi erő.
Az 1640-es években egy Morvaországból vallásáért kiüldözött protestáns lelkész csodálatos égi jelenéseket látott. Vízióinak leírását 1657-ben kiadta, azokban megjövendölte az ausztriai ház bukását, s dicsőséget jósolt a Rákóczi-háznak. Drabicius Miklós könyve nagy népszerűségre tett szert. A második kiadást a híres pedagógus, Comenius Ámos János rendezte sajtó alá, s egy példányt az amszterdami kiadó XIV. Lajos francia királynak is megküldött. Drabicius lelkész életével fizetett vakmerő látomásaiért: az eperjesi vértörvényszék előbb kezét, majd fejét vágatta le… De könyvének népszerűsége töretlen maradt, hisz Bercsényi Miklós még 1712-ben is előszeretettel hivatkozott rá.
Rákóczi szabadságharcának is akadt ilyen prófétája. A mátyusföldi Tallós község vízimolnára, Konc Márton, aki sokat olvasgatta a Bibliát, áhítatos eksztázissal hirdette a népnek a Habsburgok bukását, s jövendölt Rákóczi királyságáról, amikor a fejedelem kibontotta zászlóit. A szebb nemzeti jövendőt hirdető két néppróféta egyaránt a Rákóczi-házban látta a magyar nemzet megmentőjét. Közhangulat volt ez; de a fiatal és lelkesedés tüzétől áthatott Rákóczit is megragadhatta a háza dicsőségét próféciáló Drabicius. Utóbb többször feljegyezte, hogy hivatást töltött be a magyar nemzet számára.
„Az Úr engem eszközül használa – írja Emlékiratában –, hogy fölébressze a magyarok kebelében a szabadság szerelmét, mely a rossznak megszokásától már-már hűlni kezdett.” „Az isteni gondviselés elküldött a puszta hazába” – írja utóbb –, hogy „fegyverre és szabadságra kiáltó szózat legyek…”
1703 decemberében történt, hogy Bécsben hatvan pontból álló manifesztumot koholtak, amely úgymond Rákóczi követeléseit tartalmazta. E kiáltvány szerint Rákóczi felkelése protestáns mozgalom volt. Bizonyára szerepet játszott ennek az álmanifesztumnak az elterjedése abban, hogy Rákóczi 1704. február 27-én valóban kibocsátott egy 1703. június 7-re datált kiáltványt. A történetíró Szalay László rámutatott arra, hogy az 1703. június 7. „költött dátum, mert aznap Rákóczi még Lengyelországban volt”, csak június 16-án lépett magyar területre.
A titkos szekretáriusságra emelt Ráday Pál első nagyobb megbízatása a Manifestum megírása volt. Az eredeti latin szöveg hamarosan magyar fordításban is megjelent. Minden valószínűség szerint ez is Ráday munkája. A magyar szövegnek két kiadását ismerjük: mindkettő 1704-ben készült, az egyik Nagyszombatban, a másik Debrecenben.
A manifesztum a nemzet, de elsősorban a külföld előtt kívánta felfedni a fegyveres szabadságharc céljait. A táborozás igazi okának nyilvánosságra hozatalával azt akarta elérni Rákóczi, amint kiáltványa írja, hogy az emberek mint igaz bírák magasabb szempontokból ítéljenek mozgalmáról. A kiáltvány megállapítja, hogy az ausztriai ház évszázadokkal azelőtt az ország rendjeinek behálózásával szerezte meg a magyar királyságot. Azóta az uralkodóház állandóan merényleteket követ el a nemzet ősi szabadsága ellen. Ennek védelmében kellett felkelniük a Báthoryaknak, Bocskainak, Bethlennek, a Rákócziaknak és Thököly Imrének. A mostani felkelés oka ugyanaz, mint ami az előbbieké volt: az ország törvényeinek roncsolása, szétszaggatása elleni küzdelem. Elvették a nemzettől a szabad királyválasztás jogát, s megfélemlítéssel érvénytelenítették II. Endre önkényuralmat korlátozó törvényét, az ellenállási záradékot. A többi törvényre ugyan esküt tettek az osztrákok, de nem tartják be. A hadseregből valósággal kiirtották a magyar vezető tiszteket. A magyar valósággal idegen a saját hazájában. Tudta nélkül határoznak róla. A magyar urakat kizárták az udvari tanácsból. Minden igazságot és törvényt lábbal tipor az udvari kamara. Elveszik és másnak adják az emberek törvényes tulajdonát. Az ősi javakat elidegenítik. A szabad kunokat és jászokat német igába adták. Megfizethetetlenül felemelték a só árát. Elidegenítették a koronajavakat. Megduplázták a harmincadot. Az ország népével a török jobban bánt, mint az osztrák, s egyévi osztrák sarcolás felér ötvenévi török adóztatással. Megháborítják a vallásokat is, s a vallás álarca alatt idegen papok az egyenetlenség magvát hintik szét. Az országgyűlés már csak a múlté. Helyette a kormányszékek uralkodnak, s idegen földön hívják össze a főrendeket, hogy ott teljesen kiforgassák az országot régi szabadságából és alkotmányából. A király az első számú törvényszegő, a nemzet pedig csak törvényes jogait védi – ez volt a kiáltvány summája.
Rákóczi saját maga és társai meghurcoltatásával is foglalkozott a szövegben. Most már az isteni irgalmasság sem kívánja, hogy az osztrák tovább lopja az országot. Ezért hozta be Rákóczit az országba a külső fejedelmek jóakaratával, hogy itt a nemzet igaz fegyverének hadvezére legyen. A természet rendelése, hogy a magyarok nemes elméje el nem szenvedheti a bosszúságot, és a szabadságban született haza szabad tagjai szolgai állapotba vettetvén, nehezebb dolognak tartják azt a keserű halálnál. „Nyilvánvaló legyen azért a keresztény világ előtt a magyar nemzetnek igazi fegyvere… Mi (mert a maguk hitét ennyiszer megszegőknek tovább hinnünk nem lehet) édes hazánknak az ausztriai járom alól való kiszabadítására, mely mindeneknek minden szeretetét együvé foglalja, életünket, javainkat s utolsó csepp vérünket is önként fölszenteljük. És hogy e fegyverfogásunkban nincs semmi negédségünk, nyerekedésünk s magános dicsőségünk: az Isten előtt, a szent angyalok előtt, józan, jó lelkiismerettel közönségesen nyilvánvalóvá tesszük…”
Az érzelmi pátosszal telített és ünnepélyes retorikával szerkesztett manifesztum a régi magyar politikai irodalom első remekműve Zrínyi Miklós röpirata óta. Ráday Pál kiváló alkotásának hangja a későbbi kiáltványokban is tovább zeng, olykor tartalmilag és érzelmileg is gazdagodva.
Az Egy lengyel királyi tanácsos levele című röpirat, amely végső szövegében Brenner Domokos alkotása, 1709-ben készülhetett, s 1710–11-ben jelent meg franciára fordítva különböző külföldi nyomdákban. Célja az volt, hogy a küszöbönálló európai béketárgyalások alkalmával a fejedelmi udvarokat, diplomatákat tájékoztassa, mert „a balítéletek a magyarok iránt eltöltötték a világot”. Nagy újdonsága, s a kuruc politikai irodalom fejlődését mutatja, hogy már nem a nemzetet ért sérelmekkel érvel, hanem Hugo Grotiusra hivatkozva a természetjog alapján bizonyítja, a nemzetnek joga volt a Habsburg-ház ellen fegyvert fogni szabadságáért.
A Recrudescunt vulnera legendás kezdősora áll ifj. Vastagh György Rákóczi-szobrának talapzatán Szegeden a Széchenyi téren. De a budapesti Kossuth téren található szobor talapzatára is ez került. Pásztor János és Györgyi Dénes építész alkotását 1937-ben, II. Rákóczi Ferenc halálának kétszázadik évfordulójára állították fel. Ravasz László, a nagy református püspök Az örök Rákóczi című csodálatos esszéjében ekképpen foglalja össze a „nagyságos fejedelem” sorsában megfogható történelmi példázatot: „A magyar nemzetnek képe és egybefoglalója, aki lázadóvá lesz, és számkivetésben hal meg. Tragikuma az örök magyar tragikum: sohasem lehetett azt csinálnunk, amit kellett volna; mindig azt kellett csinálnunk, amit lehetett. Ez a megalkuvás élettörvénnyé vált, s ennek az élettörvénynek halálig való tagadása Rákóczi Ferenc. ”