Harmadszor is nekiveselkedik a Magyar Labdarúgó-szövetség, hogy – a dacolva a klubok érdekeivel – helyzetbe hozza a magyar játékosokat, azon belül kiemelten a fiatalokat. A tervezett új szabályozás értelmében a klubok csak akkor tarthatnak igényt az MLSZ amúgy bőkezű támogatására, amennyiben teljesítik a központi akaratot: minden mérkőzésen egyszerre öt magyar, köztük egy U21-es játékos legyen a pályán.
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.Ez pedig tetemes összeg, annyi pénz, amiről még az FTC sem mondhat le szívfájdalom nélkül.
Mielőtt elmélyednénk a klubok egyébként nem alaptalan kifogásaiban, érdemes áttekinteni, az évtizedek során hogyan alakult az MLSZ és a klubok küzdelme a külföldi játékosok szereplése, avagy a magyarok védelme terén.
A szocializmus korszakában Patrick Umoh volt az első légiós a magyar futballban. A nigériai játékos esete speciális, hiszen azért érkezett hazánkba, hogy tanuljon, építészmérnöki diplomát szerezzen, emellett hobbiból focizott, mígnem az Újpest akkori vezetőedzője, Temesvári Miklós felfigyelt a gyorsaságára. A „Dózsa” le is igazolta Umohot, aki 1983-ban bemutatkozott az NB I-ben, igaz, karriert nem tudott befutni. Őt követve a szerb (helyesebben akkor még jugoszláv) Radovan Marics volt az első klasszikus légiós, aki az 1988/89-es idényben 12 mérkőzésen lépett pályára a Vasasban. A rendszerváltozás a futballban is korszakhatár, gyorsan megjelentek és elszaporodtak a külföldi játékosok Magyarországon.
Eleinte előbb három, majd öt légiós szerepeltetését engedélyezte az MLSZ, mígnem a Bosman-szabály, megelőzve hazánk 2004-es európai uniós csatlakozását, Magyarországon is már 2002-ben minden gátat elsodort.
Nem állítjuk, hogy csakis emiatt, de az akadályok, szabályozások feloldása is hozzájárult ahhoz: az új évezred első évtizede volt a magyar labdarúgás valószínűleg legsötétebb korszaka. Szakmányban manipulált mérkőzések, sőt a nemzetközi fogadási maffia felbukkanása és lényegében akadálytalan működése, eladósodó, tönkremenő klubok, szerencselovagok ámokfutása. Vadkapitalizmus a magyar labdarúgásban.
Csányi Sándor 2010-es megválasztása mindenképpen új időszámítás kezdete azzal együtt, hogy az akkoriban megfogalmazott bátor és magasztos tervek rendre felpuhultak és a reméltnél lényegesen lassabb és kisebb mértékű változást hoztak. Az azonban elvitathatatlan, hogy a Csányi vezette MLSZ folyamatosan kereste és keresi a magyar játékosok, azon belül a fiatalok helyzetbe hozásának módját.
A szövetség először bevezette az úgynevezett magyar játékospénz rendszerét: a magyar játékosok szerepeltetése után a klubok anyagi támogatást kaptak. Mivel ezen ösztönzés nem hozta meg a remélt előrelépést, az MLSZ kvótát írt elő: 2013-tól három év alatt az első osztályú csapatokban a magyar játékosok számát kötelező jelleggel nyolcról tizenháromra kellett emelni az ideálisnak gondolt 25-ös játékoskeretekben. Amit azonban a klubok kijátszottak: nemritkán negyvenre duzzasztották a csapatuk létszámát, hiszen felfelé az arányoknak (lényegében fele-fele magyar és külföldi) megfelelően bővíthető volt a kvóta, így akár húsz légióst is igazolhattak, mert a külföldiek számát semmi sem korlátozta. Éppen ezért az MLSZ 2018-ban szigorított és tíz főben maximálta a légiósok számát. Két évvel később, 2020-ban aztán váratlanul minden kvótát eltörölt, s csupán annyit írt elő, hogy a klubok legfeljebb 25 fős keretet tölthettek fel, ez a szám csupán U19-es vagy annál fiatalabb magyar játékosokkal volt bővíthető.
Akkor úgy tűnt, az MLSZ feladta az elveit.
A dátum egybeesik a Ferencváros második Bajnokok Ligája-szereplésével. Nem teljesen véletlenül. A Fradi vezetői hat-hét éve mérték fel úgy a klub lehetőségeit, hogy a nemzetközi porondon csak úgy van esély helytállni, amennyiben növelik a légiósok arányát. Sokszor hangoztatott érvként azért, mert adott piaci áron jobb képességű külföldit lehet igazolni, avagy azonos képességű magyar és külföldi közül az utóbbi az olcsóbb. Az FTC törekvéseit az eredmények kétségtelenül igazolják: a csapat 2019 óta zsinórban a hetedik bajnoki címét nyerheti meg, továbbá folyamatosan jelen van a nemzetközi porondon, négyszer az Európa-liga, egyszer-egyszer pedig a Bajnokok Ligája, illetve a Konferencialiga főtábláján képviselte a magyar futballt. Nem lepünk vele senkit, a Fradi volt az MLSZ-szel vívott harc vezér, s a most tervbe vett rendelkezés is leginkább az FTC érdekeit sérti. Ugyanakkor azt se hallgassuk el, hogy a Ferencváros a nemzetközi sikereivel jelentős szolgálatot tett az egész magyar futballnak, a klubok teljesítménye alapján számított rangsorban Magyarország előrelépett.
Érdemes végigkövetni az úgynevezett fiatalszabály változását is. Az NB II-ben 2013-tól kötelező legalább egy magyar U20-as játékos szerepeltetése, akkor még egy egy félidő erejéig. A szabályozás az évek során annyiban finomodott, hogy az MLSZ előbb egy, jelen idényben pedig már két U20-as játékos szerepeltetését kiemelten dotálja. Az az NB II-es klub, amely a jelen bajnokságban végig legalább két magyar fiatallal állt ki, csak ebből durván százmillió forintos támogatást könyvelhet el. A Kisvárda példája bizonyítja, hogy ha egy csapat valóban komolyan gondolja a feljutást, fittyet hányhat erre az összegre, hiszen a támogatásról való lemondás, a befektetés a külföldiekbe busásan megtérül az NB I-ben.
Külföldön is érdemes szétnézni. Az európai szövetség, az UEFA a saját sorozataiban nyolc hazai („homegrown”) futballistát ír elő; az a játékos felel meg ennek a kritériumnak, aki 15 és 21 éves kora között legalább három évet töltött az adott nemzeti szövetség égisze alatt szereplő kluboknál. A topligák közül ezt az elvet követi az angol Premier League és az olasz Serie A, a német Bundesligában tizenkét német játékost kötelező foglalkoztatniuk a külföldieknek. Spanyolországban nincs kvóta, mégis a La Ligában a legmagasabb a hazai játékosok játékperceinek az aránya, eléri a hatvan százalékot, miközben Angliában épp hogy meghaladja a harmincat, Németországban pedig a negyvenet. A környező országok szövetségeinek többsége is igyekszik helyzetbe hozni a hazai fiatalokat, de koránt sem olyan bőkezű támogatás mellett, mint amit a magyar klubok élveznek, Szlovákiában pedig semmiféle kvóta sincs.
Ezek a folyamatok vezetnek, helyesebben vezettek ahhoz, hogy a labdarúgás nemzeti jellegével szemben sokkal meghatározóbb a globális érdek. Az már ideológiai kérdés, hogy melyiket kell követni, de egy nemzeti szövetség, ha őszintén jár el, nem tehet más, mint a hazai érdek képviselete. Bő évtizede a FIFA korábbi elnöke, Joseph Blatter kompromisszumként a 6+5 szabályt próbálta bevezetni minden más szabályozás eltörlése mellett, e szerint a pályán egyszerre legalább hat hazai játékosnak kellene lennie minden csapatban. Ám Blattert, fogalmazzunk így, az elképzelésével együtt elsodorta a globális érdek.
Az MLSZ elképzelése kétségtelenül összecseng a szurkolók véleményével. A kluboknak már kevésbé tetszik, miként annak – nem először – Révész Attila, a kisvárdai főnök már hangot adott. Ő rendre azt emeli ki, hogy egyszerűen nincs annyi megfelelő képességű magyar fiatal, akikkel a szabályozásnak értelmesen meg lehetne felelni.
A valóság ennél is sötétebb. Az igazi hasznot a fiatal játékosokra szakosodó ügynökségek húzzák. Addig rendben, hogy ki- és elhelyezik a fiatalokat a kluboknál, ám amint eme játékosok kiöregednek a támogatott korosztályból, elvétve képesek megragadni az adott bajnoki osztályban. Ám hogy a másik végletről se feledkezzünk meg: a Paks immár két évtizede csakis magyar játékosokkal ér el egyre látványosabb eredményeket.
Kivételek természetesen akadnak. Tóth Alex a legismertebb közülük, aki már az ősszel bemutatkozott a Ferencváros felnőttcsapatában, a tavasszal pedig alapemberré avanzsált. Mi több, Robbie Keane egy másik fiatalnak, Kaján Norbertnek, valamint Szalai Gábornak is rendszeresen bizalmat szavaz, a Fradi a tavasszal – mintegy elébe menvén az MLSZ rendelkezésének – már többször kiállt öt magyar játékossal.
Ha feltennék a kérdést a Fradi-drukkereknek: mit akarnak, magyar, sőt saját nevelésű játékosokat vagy bajnoki címeket, sőt nemzetközi sikereket, akkor a többség valószínűleg az utóbbira voksolna. A Fradi az Fradi, ezzel a vetélytársak is tisztában vannak. A meghatározó nemzetközi szereplés vagy külön engedmény, vagy extra támogatás után kiált. Az MLSZ-elveinek helyességét azonban nem lehet elvitatni.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kinek is kell szégyellnie magát?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!