Sokatmondó, hogy Chema Rodríguez egyetlen játékost nevezett meg az utánpótlásból
A magyar férfi-kézilabdaválogatott szövetségi kapitánya kivételesen a teljes nyarat pihenéssel töltötte.
A magyar férfi-kézilabdaválogatott szövetségi kapitánya kivételesen a teljes nyarat pihenéssel töltötte.

A lila-fehérek vezetői szerint egy igazán nagy probléma van a magyar játékosok szerződtetésével.

A budapesti csapat játékosai a megállapodásnak köszönhetően nagyobb eséllyel juthatnak el a Dortmund akadémiájára.

Palásthy Norbert szerint az MLSZ új ajánlása nem kedvez a Ferencvárosnak.

SPORTSZERŰEN – A magyar szövetség törekvése rövid távon ütközik a klubok érdekével.

Hat nap alatt tíz meccsen egy győzelem, két döntetlen és hét vereség a magyar válogatottak mérlege.

Az egyre súlyosabb ukrán katonahiány mellett más fontos információkat osztott meg.

A 18 meccsből 18-at elveszítő Polo Academy Sport Club viszont az állami támogatások esetében kiugróan teljesít

A katonahiány Ukrajna számára már egzisztenciális jelentőségű.

Az utánpótlás az egyik legfontosabb terület a sportban – hiszen minden ezzel kezdődik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Kegyetlen, amit a támadás maga után hagyott.

Minden megemlékezőt várnak az eseményre.

Már Magyarországon is bekerültek a vásárlást tervezők kedvencei közé az árban erős BYD-k, Omodák és társaik.

Egy, a napokban megjelent nemzetközi tanulmány állításával ellentétben a hazai alma egészséges és biztonságos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.