Egy sportnemzet nem lehet nem egészséges

A 42 éves Vígh Milán, az Európai Sportfejlesztő és Sport Integrációs Központ elnöke, valamint a KIDEX és ALLDEX programok alapítója az elmúlt több mint egy évtizedben egy olyan magyar fejlesztésű felmérő és fejlesztő rendszert dolgozott ki munkatársaival, amely új szemléletet képvisel a gyermek- és felnőttkori egészségfejlesztésben. A KIDEX a gyermekek, az ALLDEX pedig a felnőttek állapotának objektív felmérésére és személyre szabott fejlesztésére épül, miközben országos szintű egészség- és sportmonitoring infrastruktúra alapjait is megteremti. Vígh Milán szerint a programok célja, hogy összekapcsolják a sportot, az egészségügyet, az oktatást és a prevenciót egy adatvezérelt, hosszú távon fenntartható rendszerben.

Vígh Milán szerint csak az egészséges nemzet lehet sportnemzet Fotó: Mirkó István

– Önnek az az álma, hogy egyszer ezt a fejlesztést a mindenkori magyar sportirányítás és az edzők is elfogadják?
– Az az álmom, hogy egyszer természetes legyen Magyarországon, hogy minden gyermek a saját képességeinek megfelelő támogatást kapja, mielőtt sportágat választ vagy versenyezni kezd. Ha ehhez a KIDEX tud hozzájárulni, akkor már elérte a célját. Én nem egy programot szeretnék népszerűvé tenni, hanem egy szemléletet, amely szerint a gyermeket kell megismernünk, nem csak a teljesítményét. 

– Mi a magyar utánpótlássport legnagyobb és leggyakoribb problémája? 
– Nem az, hogy nincs elég tehetséges gyermek vagy elhivatott szakember. Inkább az, hogy a rendszerben még mindig sokkal nagyobb hangsúly kerül a már eredményes sportágak és sportolók támogatására, mint arra a korai időszakra, ahol ezek a sikerek valójában megszületnek. Ide szorosan kapcsolódik az a tény is, hogy nincsen megfelelő szülői edukáció és információs platform, mely a lehetőségeket bemutatná. 

Az utánpótlásban dolgozó edzők, testnevelők és fejlesztő szakemberek végzik talán a legfontosabb munkát, mégis, sokszor korlátozott eszközökkel, miközben a képzési lehetőségeik meg talán még korlátozottabbak.

Hosszú távon nem az a legjobb befektetés, ha még több pénzt költünk a már kiválasztott sportágakra, hanem ha nagyobb figyelmet és erőforrást fordítunk arra a több tízezer gyermekre, akikből a jövő sportolói, de ami ennél is fontosabb, a jövő egészséges felnőtt emberei lesznek. Számos európai országban nagyobb hangsúlyt kap a korai állapotfelmérés, a sporttudományi háttér és az adatvezérelt utánpótlás-fejlesztés. Úgy gondolom, Magyarországon is ebbe az irányba érdemes tovább fejlődni. Ehhez azonban rendszerszintű változás szükséges.

– Ön sok szülőt tudott meggyőzni a program hasznosságáról?
– A szülőket ma már nem kell meggyőzni arról, hogy a gyermekük egészsége és fejlődése fontos. Inkább arra keresik a választ, hogy kiben és miben bízhatnak. A legjobb visszajelzés számomra nem az, amikor azt mondják, hogy jó programot építettünk, hanem amikor azt érzik, hogy végre valaki a gyermeküket nézi egészében, nem csak a sportteljesítményét. Azok a családok, akik részt vesznek a programban, nyitottak a közös gondolkodásra. Mi soha nem akarjuk megmondani a szülőknek, hogyan neveljék a gyermeküket. Inkább abban szeretnénk segíteni, hogy más szemszögből is ránézhessenek a saját gyermekük fejlődésére. Gyakran beszélgetünk arról is, hogy mindannyian hozzuk magunkkal a saját gyerekkorunk élményeit, sikereit és hiányosságait. Ezek természetes dolgok, de fontos felismerni, hogy a saját tapasztalataink nem mindig jelentenek jó mintát a következő generáció számára. 

Vígh Milántól kevés szülő kérdezi meg, hogy olimpiai bajnok lesz-e a gyereke. Fotó: Mirkó István

Ha ezen együtt tudunk gondolkodni, már tettünk egy fontos lépést a gyermek fejlődéséért. Hiszek abban, hogy az ember számára a legnagyobb lehetőség a fejlődés. Ez nem pénz kérdése, hanem nyitottságé. A gyermekek fejlődése pedig nem kizárólag a tehetségen múlik, hanem azon is, hogy időben felismerjük az erősségeiket, a nehézségeiket és megtaláljuk azt az utat, amelyen örömmel tudnak végig haladni. 

Ma a magyar sport egyik legnagyobb kihívásának azt látom, hogy sok gyermek nem a számára legmegfelelőbb sportágban kezdi el a pályafutását.

Ennek következménye lehet a korai lemorzsolódás, a motiváció elvesztése vagy akár az, hogy egy életre eltávolodik a sporttól. Miközben gyakran a teljesítményt helyezzük a középpontba, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a sport elsődleges feladata az lenne, hogy örömet adjon, önbizalmat építsen és egészséges életre neveljen. 

– Ki az, aki ma Magyarországon egy átlagos, 6 éves gyerekről meg tudja mondani, hogy sportoló, jó sportoló vagy esetleg élsportoló válhat-e belőle?
– Egy hatéves gyermek jövőjét nem lehet egyetlen felmérés vagy egyetlen edzés alapján megjósolni. A sportolói pályafutást rengeteg tényező befolyásolja: a mozgáskészségek, a személyiség, a motiváció, a családi háttér, az egészségi állapot, a megfelelő edzői környezet és sokszor egyszerűen az is, hogy a gyermek örömét leli-e abban, amit csinál. A KIDEX sportpedagógusai és fejlesztő pedagógusai képzettségüket tekintve egyedülállóan mély részletességgel, a saját módszertanunk alapján dolgoznak, és még emellett is folyamatosan képzik magukat és közösen fejlődünk. Éppen ezért a mi célunk, hogy objektív képet adjunk arról, hogy egy adott pillanatban milyen adottságokkal rendelkezik a gyermek, mely területeken erős, miben érdemes fejleszteni, és mely sportágak állhatnak hozzá a legközelebb. 

– Amit most elmondott, az az ideális sportvilágkép. Hol működik ez így Európában vagy a világon?
– Teljesen ilyen rendszer jelenlegi tudásom szerint sehol nem működik, éppen ez a KIDEX és az ALLDEX egyik legnagyobb újdonsága. Ugyanakkor számos országban találunk olyan elemeket, amelyekből sokat tanulhatunk. Hollandia, Belgium és különösen a skandináv országok – Finnország, Svédország, Norvégia vagy Dánia – évtizedek óta tudatosan építik a gyermekek mozgáskultúráját, nagy hangsúlyt fektetnek a korai fejlesztésre, a sporttudományi háttérre és a rendszeres állapotfelmérésekre. Európán kívül az Egyesült Államok és Kína is érdekes példa, bár egészen eltérő szemlélettel. Kína rendkívül hatékony, ugyanakkor sokkal központosítottabb és teljesítményorientáltabb néhol radikális rendszert működtet, míg az európai országok inkább a hosszú távú egészségmegőrzést és az aktív életmódot helyezik előtérbe. Ma Magyarországon sok gyermek sportol, ami óriási érték, ugyanakkor a családok mozgáskultúrája gyakran nem tud ezzel lépést tartani. A WHO és a hazai felmérések is azt mutatják, hogy a felnőtt lakosság jelentős része nem mozog eleget, a túlsúly és a mozgásszegény életmód pedig népegészségügyi problémává vált. A gyermekek számára a legerősebb motiváció mégis a családi példa. 

– Ennek a rendszernek a kiépülése, felállása mennyi időt venne igénybe, ha holnap látnánk hozzá a munkához?
– Meglepően rövid idő alatt el lehetne indulni. Ha ma megszületne a szakmai és stratégiai döntés, egy néhány hónapon belül elindítható lenne, és egy éven belül már több ezer gyermek és felnőtt objektív állapotfelmérése is megvalósulhatna. Számomra azonban nem az a legfontosabb kérdés, hogy mennyi idő alatt épül fel egy rendszer, hanem az, hogy mikor kezdjük el. 

Minden év, amikor nem mérjük objektíven a gyermekek és a felnőttek állapotát, elvesztegetett lehetőség arra, hogy időben felismerjük a problémákat és segítsünk.

A KIDEX és az ALLDEX éppen ezért nem egyszeri projektek, hanem olyan infrastruktúrák, amelyek évtizedeken át szolgálhatják a magyar sportot, az egészségügyet és az oktatást. A legnagyobb kérdés nem az, hogy képesek vagyunk-e felépíteni ezt a rendszert, hanem az, hogy mikor döntünk úgy, hogy a gyermekek és a családok egészségét valóban stratégiai ügyként kezeljük. Visszacsatolva arra a témára, hogy milyen szinten is lenne esedékes a magyar sport rendszerszintű változása. Szerintem most van rá lehetőség.

– Van-erre fogadókészség Magyarországon?
– A társadalom részéről egyértelműen van fogadókészség. A szülők, a pedagógusok, az edzők és az egészségügyben dolgozó szakemberek nap mint nap szembesülnek a problémákkal. A sportirányításban ugyanakkor azt érzem, hogy még mindig sokkal nagyobb hangsúly kerül a már meglévő rendszerek fenntartására, mint az igazán innovatív, adatvezérelt fejlesztések bevezetésére. Sokszor nem azért nem valósulnak meg új megoldások, mert szakmailag ne lennének megalapozottak, hanem mert a döntéshozatal természetéből fakadóan nehezen mozdul ki a megszokott keretek közül, vagy a szakértelem fölé, lojalitás helyeződik. A magyar sportnak ma nem elsősorban még több programra van szüksége, hanem egy olyan korszerű infrastruktúrára, amely objektív adatok alapján támogatja a döntéseket. Jelenleg rengeteg energiát és forrást fordítunk a sport finanszírozására, miközben még mindig nagyon keveset tudunk arról, hogy valójában milyen állapotban vannak a gyermekeink, hol vannak a hiányosságok, és hogyan lehetne őket a leghatékonyabban fejleszteni. 

A skandináv országokban nagyon komolyan veszik a gyerekek sportolását, a velük való foglalkozást. Fotó: Connect Images/Tiina & Geir

Ugyanakkor az elmúlt időszakban biztató változásokat is tapasztalok. Egyre több szakmai és döntéshozói fórumon nyitottságot látok az új szemlélet iránt, és azt érzem, hogy kezd megérni az idő arra, hogy ne különálló programokban gondolkodjunk, hanem egy olyan nemzeti sport- és egészségfejlesztési infrastruktúrában, amely hosszú távon szolgálja a gyermekeket, a családokat és a teljes társadalmat.

– Egy adott ország sportját mi jellemzi a legjobban? Az, hogy mennyire sikeres egy olimpián vagy az, hogy a hétköznapi embereket sikerül-e arra biztatni, nevelni, hogy sportoljanak? A magyar eset ebből a szempontból azért is speciális, mert miközben Magyarország az érmek számát tekintve még mindig a kilencedik legeredményesebb nemzet az olimpiák történetében, aközben a magyar lakosság sporthoz és egészséges életmódhoz való viszonya tényleg tragikus. Ezt az ellentmondást hogyan lehet feloldani?
– Meglepő lesz, amit most mondok, de nagyon kevés szülő kérdezi meg tőlem, hogy olimpiai bajnok lesz-e a gyermeke. A legtöbben sokkal egyszerűbb dolgokra keresik a választ: milyen sportot válasszon, örömét leli-e majd benne, egészségesen fejlődik-e, lesz-e önbizalma, megtanul-e kitartani. Szerintem ezek sokkal fontosabb kérdések. 

Rendkívül büszke vagyok a magyar olimpikonokra és azokra az eredményekre, amelyeket évtizedek óta elérünk.

Ugyanakkor úgy gondolom, hogy egy ország sportjának sikerét nem kizárólag az olimpiai érmek számában kell mérni. Legalább ilyen fontos mutató, hogy hány gyermek szeret meg sportolni, hány fiatal marad a sportban tizenhat-tizennyolc éves koráig, és hány felnőtt él aktív, egészséges életet. Ha ez a piramis erős, abból az élsport is profitálni fog. Néha úgy érzem, hogy túl korán kezdünk el eredményeket várni a gyerekektől. Pedig egy gyermek elsősorban nem teljesítményre, hanem élményekre, sikerélményekre és megfelelő fejlődési környezetre vágyik. Ha túl korán csak a versenyre és az eredményre helyezzük a hangsúlyt, könnyen elveszíthetjük azokat is, akikből később kiváló sportolók válhattak volna. Ha valóban világszínvonalú eredményeket szeretnénk, akkor nemcsak a sportolókat kell támogatnunk, hanem azokat a szakembereket is, akik nap mint nap felépítik őket. A jövő magyar sportjának egyik kulcsa szerintem a tudásba történő befektetés lesz. 

– Mit gondol arról, hogy Budapest 2036-ban olimpiát szeretne rendezni?
– Óriási megtiszteltetés lenne Magyarország számára egy olimpia, de jelenleg semmilyen realitását és szükségét nem látom, annak ellenére, hogy sportolóként pontosan tudom, milyen inspiráló ereje van egy ilyen eseménynek. Ugyanakkor, ha ma választanom kellene aközött, hogy tíz éven belül olimpiát rendezzünk, vagy aközött, hogy Magyarország minden gyermekének és családjának elérhetővé tegyünk egy korszerű, országos egészség- és sportfejlesztési rendszert, én az utóbbit választanám. Nem azért, mert az olimpia nem jó, hanem azért, mert racionális és tudatos szakemberként elvárom magamtól, hogy a tények és a szakmaiság legyen az irányadó. Nagyon szeretem a cselgáncsozó Hadfi Dániel gondolatát. 

Hadfi Dániel (a képen balra) azt mondja, hogy a győzelem csak egy pillanat, az odavezető út viszont egy egész életet formál. Fotó: AFP/Toshifumi Kitamura

Ő azt mondja, hogy a győzelem csak egy pillanat, az odavezető út viszont egy egész életet formál. Egy olimpia tizenhat napig tart. Egy gyermek egészsége viszont hatvan-hetven évre meghatározza az életét. Nekem ezért mindig ez marad a prioritás.

– Visszatérve még a magyar felnőtt lakosság tespedtségéhez, sporthoz való viszonyulásához, hogyan lehetne az embereket rávenni arra, hogy mozogjanak?
– Szerintem az embereket nem rávenni kell a mozgásra, hanem visszavezetni hozzá. A legtöbben gyermekkorukban még szeretnek mozogni, valahol útközben veszítik el ezt az élményt. Van, akinek egy rossz iskolai élmény, egy sérülés vagy egy túlzott teljesítménykényszer veszi el a kedvét, másnak egyszerűen a munka, a család vagy a mindennapi terhek miatt szorul háttérbe a sport. Legnagyobb ellenség az idő. Az elmúlt években rengeteg sportlétesítmény épült Magyarországon, ami fontos fejlődés. 

Ugyanakkor önmagában az infrastruktúra nem fogja megváltoztatni az emberek életmódját.

Ahhoz tudnunk kellene, hogy ki áll velünk szemben. Milyen az egészségi állapota? Mennyit mozog? Milyen munkát végez? Milyen sérülései voltak? Mit szeretne elérni? Mitől fél? Ma egy átlagos magyar felnőtt legtöbbször saját maga próbálja eldönteni, milyen sportot válasszon. Az interneten keres információt, videókat néz, vagy egyszerűen beiratkozik egy edzőterembe. Pedig a legtöbben nem azért nem mozognak, mert lusták, hanem mert nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá biztonságosan, és milyen mozgásforma illik hozzájuk. Pontosan erre ad választ az ALLDEX. Nem egy sportágat akar ráerőltetni az emberre, hanem először megismeri őt. Objektíven felméri a fizikai, mentális és szociális állapotát, majd ezek alapján ajánl számára olyan mozgásformát és fejlesztési utat, amelyet hosszú távon is örömmel tud végezni. Mert nincs mindenkinek való sport – csak mindenkinek megvan a hozzá leginkább illő sport. Az ALLDEX másik nagy értéke, hogy nemcsak az egyént segíti. A mesterséges intelligencia támogatásával olyan anonim, országos adatbázist képes létrehozni, amely először ad valós képet arról, milyen állapotban van Magyarország. Ez óriási segítség lehet a sportnak, az egészségügynek és a döntéshozóknak is. Hiszen csak azt tudjuk igazán fejleszteni, amit előtte objektíven megmértünk. De szomorú tény, hogy a valós adatok alapján igen nagy a baj.

– E beszélgetés elején érintettük már, s egyfajta mintaként hoztuk fel Belgiumot, Hollandiát és a skandináv országokat. Ezeknek a nemzeteknek a sport-közgondolkodásában nem az olimpiai szereplés áll az első helyen. Nálunk viszont igen. Lesz ebben valaha változás?
– Remélem, hogy igen. De szerintem nem arról kell döntenünk, hogy olimpiai sikereket vagy egészséges társadalmat szeretnénk. Egy jól működő országban a kettő nem egymás ellentéte, hanem egymás következménye. Ha több gyermek mozog örömmel, ha kevesebben morzsolódnak le, ha a családok is aktívabb életet élnek, abból idővel több élsportoló és több olimpiai bajnok is születik. Ismételve önmagam, jelenleg nem tartom reálisnak. A kérdés inkább az, hogy mit tekintünk sikernek. 

Négy évente néhány olimpiai éremnek, vagy annak, hogy több százezer magyar gyermek és felnőtt egészségesebben, hosszabb és jobb életet él? Én azt gondolom, hogy a kettő között nem kell választani, de az alapokat végre a megfelelő helyen kell elkezdenünk építeni.

És jelenleg ettől messze vagyunk. Sokszor hallottam, hogy sportnemzet vagyunk. Én szeretném, ha egyszer egészséges sportnemzet lennénk. Mert ma még a kettő sajnos nem ugyanaz. Egy olimpia megrendezése egy ország képességét mutathatja meg. Az viszont, hogy mennyire egészséges a társadalmunk, egy ország valódi állapotát mutatja meg. Én először ezt szeretném rendbe tenni.