Rideg tartás

Két fenéken lötyögő suhogós hangoskodik a villamoson: „Mekkora hülye paraszt a…”, és itt következetik a távol lévő „paraszt” keresztneve. Magyarországon a paraszt a legsértőbb jelzők egyike, a lenézés, lesajnálás és a bunkóság megjelenítője. A szó rendszerint azok szájából hangzik el, akik életükben nem éltek falun, nem láttak eleven parasztot. Érdekes, hogy a média, amilyen felháborodással kezeli a panelprolizást, a parasztozás annyira hidegen hagyja a jogvédőket és a sajtómunkásokat. A magyar parasztnak igen rossz tapasztalatai vannak az elmúlt ötven, de a rendszerváltást követő tizenöt évről egyaránt. Ami pedig most van, arról csak kevesek rendelkeznek tiszta képpel. Ha igaz, hogy több alföldi gazda akasztotta fel magát már reménytelen jövője miatt, akkor ideje lenne a közvéleményt fellármázni, és elmondani, hogy az Európai Unióba milyen kilátásokkal lépnek be azok a mezőgazdaságból élők, akik semmi máshoz nem értenek, évszázadokra visszamenően. Nagy lárma nincs, a parasztok nem antiszemiták, nem érnek rá kirekesztősdit játszani, köztük nincsenek neonácik, ezért érdektelenek a média számára. A magyar paraszt le van írva, de ez szemmel láthatóan nem érdekli a nagyközönséget. Sőt, gyűlöletkampány folyik egyes tévécsatornákon: mit akar az utakon az agyondotált bunkó naplopók hada, a jó drága gépeikkel? A mi adónkból kapják a lóvét. Ezek nem tudnak mást, csak követelőzni. Feledve, hogy 1956-ban a vidék önként adakozott, hogy Budapest és a nagyvárosok ne éhezzenek.
A parasztok most az utakon vannak, mert ígéreteken kívül a kormánytól nem sok mást kaptak. Drágán termelnek, avult technikával, de erről nem ők tehetnek, hanem a kor és a propaganda, amely a megalomán téesznagyüzemeken kívül más képződményt nem ismert. A parasztot az időjárás és az állatok etetése érdekli, nem ér rá pártpolitikával foglalkozni. És ez nagy hiba, mert többek között ezért sem éri meg pénzt pazarolni rájuk. A milliárdos „megsegítések”, pályázatok rendszerint már a kiírás napján eltűnnek a tőkeerős és hitelképes nagybirtokoknál, a mezítlábasoknak alig jut valami. De ha mégis, nincs mögöttük elegendő biztosíték. A parasztok alól lassan, de biztosan húzzák ki a földet. Tejük, disznójuk, csirkéjük nem kell a piacnak, zöldségük, gyümölcsük áron alul kerül a lánckereskedőkhöz. Minden próbálkozásukat kudarc és érdektelenség kísérte, köszönhetően annak a sok évtizedes Rákosi-lózungnak, amely szerint a paraszt csak sírni tud, miközben a bőre alatt is pénz van. Szavuk nem jut messzire, érdekérvényesítő képességük alacsony, hamarabb nyúltak a kötélhez, mint az országos tiltakozáshoz. Hivatalos együttérzést keveset kapnak, a kormányban olyan „agrárszakértők” ülnek, akik vihognak, szónokolnak, vagy cinikusan pimaszkodnak, amikor a mezőgazdaság bajai szóba kerülnek. A paraszt nem tud műkörmöt építeni, és nem szexel a Való Világban. Alkalmazkodásra képtelen magyar zárvány. Mindazonáltal megnézném azt a napot, amikor majd a piacon csak francia vagy spanyol áru lesz, négyszeres szorzóval. Mindjárt tüntetnénk a magyar sárgarépánkért.