Tizenhárom új cég gyors tízmilliárdja

Csaknem tízmilliárd forintot foglalt le az agrárium uniós csatlakozásának megkönnyítésére kiírt százmilliárdos hitelkeretből 13 frissen alakított, vélhetőleg ugyanabba az érdekcsoportba tartozó kft. A cégekről fellelhető – egyelőre töredékes – információk arra mutatnak, hogy mögöttük az egyik legerősebb hazai agrárvállalkozás, a nádudvari Kukorica és Iparnövény Termelési Együttműködés (KITE) Rt. áll.

Erdősi Csaba
2004. 03. 01. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Februártól igényelhették az érintettek a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) új agrárcsatlakozási hitelét. A kiírás után a termelők és az integrátorok, vagyis a különféle termelői szövetségek a hírek szerint hamar túljegyezték a támogatott kamatozású, százmilliárd forintos keretet. Az már a kiírás előtt világos volt, hogy a hitelek nem a kistermelőknek, hanem az integrátoroknak kedveznek igazán, február közepén pedig már az is felmerült, hogy jó pár ilyen vállalkozást kifejezetten a 750 milliós kölcsön elnyerésére alakítottak.
Az ügyet Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester, a Fidesz Csongrád megyei országgyűlési képviselője robbantotta ki. A politikus rendkívüli sajtótájékoztatón hívta fel rá a figyelmet, hogy tizenhárom olyan vállalkozás is hitelhez juthat, amely tavaly decemberben alakult. Elnevezésük csupán a székhelyüket jelző város nevében különbözik, de valamennyien olajos növények feldolgozásával és kereskedelmével foglalkoznak.
*
A cégek szinte azonnal megkapták az FVM-től a hitelfelvételhez szükséges BÉSZ (beszerző, értékesítő és szolgáltató) minősítést, és lefoglalták a hitelkeretből igényelhető legmagasabb összeget. A szaktárcára nem jellemző adminisztrációs gyorsaság és a bankok készségessége már önmagában felvet bizonyos kérdéseket, ráadásul az is elképzelhető, hogy az öszszesen 9,750 milliárd forint végül egyetlen mamutvállalkozást gazdagít majd.
A sebtiben megalakított vállalkozások közül a legfrissebb céginformációs adatbázisban még csak kettő, a Mezőtúri és a Sárbogárdi Olajos Növények Termékcsoport Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság található. Mindkettejük telephelye egyben a széles tevékenységi körű, kukoricatermesztéssel, öntözőberendezések gyártásával és mezőgazdasági gépek forgalmazásával foglalkozó KITE Rt. egyik fióktelepe is. Az Igazságügyi Minisztérium adatbázisából kiderült: ugyancsak KITE-telephelyen alakult a Hódmezővásárhelyi Olajos Növények Kft. A tizenhárom cégnek a részvénytársasággal való kapcsolatát valószínűsíti az is, hogy az „olajos” vállalkozások vezetői közül többen alkalmazásban állnak Nádudvaron a KITE Rt.-nél.
A feltételezett kapcsolatról és a hitelfelvétel céljairól szerettük volna megkérdezni a KITE vezetőit, ám őket több napon keresztül nem sikerült elérnünk. Információt kértünk az OTP Rt.-től, szerettük volna megtudni, a hitelelbírálás során megvizsgálják-e a jelentkező cégek tulajdonosi szerkezetét, az ágazatban korábban végzett tevékenységüket és a hitelfelvétel valódi célját, ám múlt hét szerdán elküldött kérdéseinkre a bank mindeddig nem reagált.




Surányi György a KITE-ben
Az 1972-ben kilenc szövetkezet összefogásával alakuló és öt év múlva már másfél millió hektáron gazdálkodó KITE Rt.-be 1992-ben a termelők mellé bankok és ipari vállalatok is beszálltak. 1998-ra csaknem egymilliárd forintnyi jegyzett tőkéről, 3,2 milliárd forintnyi saját tőkéről és 35-36 milliárdos éves forgalomról számolhattak be a társaság vezetői – akik a magyar agrárium balszárnyához, a „zöldbárók” szervezeteként emlegetett Agrárszövetséghez állnak közel. A cég igazgatóságának tagja Surányi György egykori jegybankelnök is. (E. Cs.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.