Turul és napernyő

Milorad Krstic jött, láttuk, győzött, majd eltűnt. Azután újra jött, látott, s talán most is győzni fog, hiszen látomásait egy rendkívül izgalmas könyvbe foglalva megosztja velünk is. E sorok írója jó tíz évvel ezelőtt grafikusként ismerte meg a szerzőt, no meg afféle magányos hősként, aki a Roczkov lányok aprócska galériájában az Andrássy út legelején még apróbb grafikákkal próbálta megvalósítani a lehetetlent, azaz némi érdeklődést és vásárlókedvet ébreszteni a pesti polgárokban a kortárs képzőművészet iránt. Azután eltűnt a grafikus: animációs filmek nemzetközileg elismert szerzőjévé változott át. Most pedig fotóművészként indul vizuális expedícióra abban a városban, amelyet mi távolról Európa legszebb panorámát kínáló, közelről azonban legszürkébb, legmocskosabb metropolisaként ismerünk.
Krstic Budapestje azonban nem szürke, nem mocskos és nem taszító. Még akkor sem, ha a kapucsengő ragacsosra nyomkodott műanyag gombjait örökíti meg, az elhagyatott ferencvárosi telkeket, a hajléktalan matracát a kapualjban vagy a polgármesterjelöltek arcképét a legutóbbi választásokon. Ért hozzá, hogy színessé lényegítse át a szürkét, s ahhoz is, hogy még színesebbé tegye a színeset. Mint ahogyan ahhoz is ért, hogy megkeresse a különöst, a látvány új összefüggéseit kínáló nézőpontokat: ha kell, ráhasal a Duna víztükrére, úgy emeli föl a kamerát az ég felé, hogy a felhők alján apró, lebegő alakként jelenjen meg a Szabadság-szobor, úgy fotózza egymás mellé a Vár egyik oszlopán lesben álló turult és a mozgóárus napernyőjét, mintha az egyébként méltóságteljesen viselkedő madár éppen a kóláspohárból készülne szürcsölni. Jellemző egyébként, hogy az indító képsorban is úgy helyezi el e madarat, hogy a sorozat negyedik képén már csak az eredetileg mellékszereplő felhő látható. A könyvet végiglapozva akár úgy is érezhetjük, hogy nemcsak rendkívül személyes, egyszerre játékos, ironikus és pontos képek látványával, hanem új Budapest-képpel lettünk gazdagabbak. Nem is volt más a cél, a bevezető szövegben körülbelül ezt – tárgyszerű, pontos és személyes képeket – ígéri Kurdy Fehér János is, akinek azonban később majdnem sikerül lebeszélnie az olvasót a könyv további forgatásáról. Például amikor így ír: „A fizikai valóságukban távol eső városrészek, épületek vagy tárgyak egymásra való reflektálásukban, kölcsönös értelemadásukban építik fel Milorad Krstic kutatási naplóját.” A kiadó azonban bizakodó, hiszen a kolofonban az olvasható, hogy az első kiadás háromezer példányban jelent meg, amelyet nyilván továbbiak követnek.
(Milorad Krstic: Budapest. Magyar Könyvklub, Budapest, 2003. Ármegjelölés nélkül)