A miniszter keze

Megint egyre több a partizán. A Duna Kör „alapítóival” is Dunát lehetne rekeszteni, bár húsz évvel ezelőtt csak tucatnyian hozták létre. „Volt egyszer egy rendszerváltás” címmel írt Prohászka Imre fotóihoz könyvvé kerekedett kommentárt a neves történész, Romsics Ignác, aki sok dicséretet kapott az elmúlt hónapokban, bár műve számos pontatlanságot tartalmaz. Alig védhető tévedései vannak például – megítélésem szerint – a vízlépcső elleni mozgalommal kapcsolatban. Az egyik szervezet vezetőjének és főszervezőnek több alkalommal is olyan személyt jelöl meg, aki egyrészt nem volt az, másrészt még az sem biztos, hogy valóban az ellenzők oldalán állt.
Jobban megértettem az ilyen jellegű megszépítő „tévedéseket” a Millenáris Park most is nyitva álló szamizdattárlatán. A hazai szamizdattörténet bemutatása helyett sokkal inkább az SZDSZ propagandájává és öntömjénezésévé silányult kiállítás és rendezvénysorozat megnyitójának (meg)hívatlan vendégeiként társaságunk meghökkenve fedezett fel olyan arcokat is, akiket a nyolcvanas években inkább gondoltuk a hatalom szolgáinak, mint a szamizdatosok segítőinek. A társaság tagjai: a hajdani Beszélő terjesztésének egyik legfontosabb figurája; a nemzetközi kiállítás egyik első vitrinjében látható Nagy Imre-naptár tervezője; több kiállított könyv kiadója és mások. Udvariatlan megjelenésünk ellenére tehát mégiscsak kínos lett volna kirúgni minket, bár szívesen megtették volna, hiszen ottlétünk jelezte, hogy egyáltalán nem csupa SZDSZ-es a volt szamizdatos közeg.
De úgy látszik, ezt a múltat az határozza meg, hogy ma ki tartozik az SZDSZ-hez. A megnyitón Demszky Gábor mellett feszített a vízlépcső egykori barátja, propagandista és cenzor, az SZDSZ javaslatára tavaly miniszterré lett Persányi Miklós.
Kezemben a kiállításon is „szereplő”, általam szerkesztett és kiadott Vízjel 3. száma, melyben Vit László hasonlítja össze Sólyom László és Persányi Miklós zöldmozgalmakat elemző írásait. Sólyom László akkoriban a Duna-mozgalmak legfontosabb jogi tanácsadója volt. Persányi – olvasom az 1986-os cikket – az MSZMP Politikai Főiskola volt ösztöndíjasa, dolgozott a KISZ KB kulturális osztályán, s akkoriban éppen az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hatóság (OKTH) propagandaosztályát vezette (Persányi önéletrajzában utóbb ezt tapintatosan „szemléletformálásnak” nevezte). Sólyom a polgári és személyiségi jogok alapján álló, bátor és öntudatos zöldmozgalmak mellett érvelt. Persányi? A „szocialista hatalom” bűvkörében és fogalomrendszerében magyarázta például a félreértésekből elkövetett természetpusztításokat, s óvott a szocialista hatalom ellen fellépő, olykor zöld színekben támadó ellenzéktől. A cikk nem vitatta el Persányitól – ahogy most e sorok szerzője sem –, hogy tulajdonképpen jóindulatú. De azért – a mai krimik stílusában – leginkább az mondható el róla, hogy a nyolcvanas években, a környezetvédelmi mozgalmak előtt a jó rendőrének szerepét alakította. A bomlófélben lévő rendszer jó gondolatrendőre volt.
Persányi a vízlépcső ellenzőivel is jóindulatú volt a nyolcvanas években, de még nagyobb jóindulattal viseltetett a vízlépcső iránt. A Természetvédelem című lappal is jóindulatú volt, mígnem két szám erejéig a kelleténél több kritikus elemzés jelent meg a vízlépcsőről, atomerőműről (a mostani paksi üzemzavarhoz vezető ellenőrzési problémához hasonló eset tárgyalásáról), a vadászokról, tarvágásról. Aztán két szám után nem is folytathattuk Foltányi Zsuzsával a Természetvédelem szerkesztését: Persányit az ebben játszott háttérszerepe miatt (is) tartom cenzornak.
A civil mozgalmak talán legerősebb ágát képviselik a zöldek. De ma erőtlenek, többek között azért, mert túlságosan a mindenkori kormányzaton és annak pénzein lógnak, persze részben kényszerből. Függetlenségük korlátozott, bátorságuk néha félénkségbe csap át. A jó és a rossz rendőr helyett ugyanis ma itt vannak a jó és a rossz pénzosztók.
A zöldmozgalmaknak új stratégiát kell kialakítaniuk. Szükség lenne egy „zöldminimum” megfogalmazására (az Energia Klub vezetőjének, Ámon Adának az ötletét átvéve). Ne számíthasson a zöldek közé az, aki – például – síkvidéken vízerőművet akar építeni, vagy új atomerőműben gondolkodik. Látni kell a választóvonalakat. A mostaninál előbbre kell helyezni az ökológiai programok fogyasztóvédelmi jellegét, amire az EU-csatlakozás után a korábbinál nagyobb lehetőségek lesznek. Aktívnak és helyenként provokatívnak kell lenni.
Mondok egy friss példát. A Reflex Egyesület keresete nyomán a Gazdasági Versenyhivatal elmarasztalta a Nestlé tulajdonában lévő Kékkúti Ásványvíz Rt.-t a fogyasztók megtévesztése miatt. A Káli-medencéből vizet nyerő, a zöldek szerint az ottani felszíni vizeket is veszélyeztető, alig tíz év alatt a vízkitermelést harmincszorosára növelő Kékkúti Rt. megtévesztő csomagolásban és címkével hozta forgalomba az egyik, a korábbinál gyengébb minőségű termékét. A zöldek és fogyasztóvédők számára komoly sikerről beszámoló sajtótájékoztatóra az egyik legérintettebb, helyi érdekeltségű alapítvány nem engedte el szakértőjét.
Persze, nem mindig hasznos egy multinacionális, jó adófizető céggel szembemenetelni. A kékkúti ingatlanok elit- és sztártulajdonosainak is kényelmes élvezni az rt. által biztosított gazdasági előnyöket, és ugyanakkor figyelni, hogy esetleg mások kaparják ki számukra (is) a gesztenyét, védve az őket körülölelő természetet. Nem kell ezt hagyni: az embereket szembesítsük a saját felelősségükkel! A kormányokat és a polgárokat sem szabad – ebben az értelemben – békén hagyni!
Persányival pedig beszélgessünk jóindulattal, de nagyon figyeljük a kezét, amikor a Duna felé nyúl, és nyugodt szívvel dicsérjük az állatkertben végzett jó munkáját!

A szerző közgazdász