Országos vizsgálatot végzett a szülői jogok érvényesüléséről a Kurt Lewin Alapítvány az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala megbízásából a 2001–2002-es tanévben. A kutatás során elsősorban a szülők tájékozódáshoz való jogának érvényesülését, a szabad iskolaválasztást, valamint a szülői érdekérvényesítést és önszerveződést elemezték. A szülők jogai és kötelességei nem egy esetben egymástól elválaszthatatlanok, egymásnak előfeltételei. Amíg a diák egyetlen jogától sem fosztható meg kötelességeinek elmulasztása miatt, addig a szülői felügyeleti jog szüneteltethető, illetve végső esetben meg is vonható akkor, ha a szülő nem teljesíti kötelességét. Például tartósan, többszöri felszólítás és pénzbüntetés ellenére sem biztosítja gyermeke részvételét az óvodai nevelés keretében folyó, az iskolai életmódra felkészítő foglalkozáson. A tanulmány készítői azt tapasztalták, hogy a szülők túlnyomó többsége nincs megfelelően tájékoztatva az őket megillető jogokról. Különösen igaz ez azokra, akik iskolai végzettségük, a társadalomban való eligazodási képességük alapján a legkiszolgáltatottabbak, nemigen ismerik ki magukat a bonyolult jogszabályokban.
A vizsgálat készítői kérték a szülőket, hogy öt különféle helyzetben válasszák ki a jogszerű megoldást. A kérdések az osztályzattal, bizonyítványosztással és a fegyelmezéssel voltak kapcsolatosak. Összevetve a különféle iskolai végzettséggel rendelkező válaszadók csoportját és az általuk „elért pontszámot”, igazolódott, hogy az iskolai végzettség növekedtével nő a szülők jogi ismeretének szintje is, bár a helyes válaszok aránya alapján nem lehet területi-földrajzi következtetéseket levonni. Az ország nyugati és keleti területeinek, valamint nagyobb városainak és kisebb falvainak válaszadói ugyanúgy elértek magasabb, mint alacsonyabb pontértékeket. A család anyagi hátterével azonban már szignifikáns összefüggés mutatkozik: minél jobb módú az adott család, a szülő annál magasabb pontértéket ért el a jogi kérdésekre vonatkozó helyes válaszok kiválasztásakor. A szerzők tapasztalatai szerint a szülők részben tájékozatlanságuk, részben pedig hátrányos helyzetük miatt nem teljesítik például gyermekük iskoláztatási kötelezettségét. Nem egy olyan szülővel találkoztak, aki nem tudta, hogy a nyolcadik osztály befejezésével nem ér véget gyermeke tankötelezettsége. A tankötelezettség elmulasztása, a rendszeres hiányzások mögött sokszor a teljes tudatlanság áll és kevesebbszer az iskolával szembeni hozzáállás. A felmérés rámutat, hogy maga a halmozottan hátrányos helyzet kategória korábban is létezett, ám manapság még többet használják az oktatásban dolgozók egyes gyerekek „megjelölésére”.
A fogalom eredeti funkciója az esélyegyenlőség megteremtése volt: fel kell zárkóztatni azokat a gyerekeket, akik rosszabb körülmények közül jönnek, szocializációjuk, normaviláguk jelentősen eltér az iskola által elvárttól. Az idők folyamán a kifejezés éppen az esélyek kiegyenlítésének akadályává vált: stigma lett belőle. Ma nem pusztán azt jelenti, hogy a hátrányos helyzetű gyermekekre jobban oda kell figyelni, hanem azt is, hogy ők mások, eleve rosszabb eséllyel indulnak, esetleg esélytelenek. A speciális nevelési igényű gyerekek a vizsgálat tapasztalatai szerint igen eltérő színvonalú ellátásban részesülnek, amelynek oka többek között szintén a szülők tájékozatlansága a közoktatás világában és általában véve napjaink társadalmának intézményrendszerében. Ritka, hogy egy gyerek már az óvodát is gyógypedagógiai intézményben kezdi, sokkal gyakoribb, hogy az óvoda észleli: a gyermeknek speciális nevelésre van szüksége. Ezt is legtöbbször az utolsó, az iskolai életmódra felkészítő foglalkozásokat magába foglaló év során. Nehezíti a helyzetet, hogy a gyerekek egy része nem is jár három éven keresztül óvodába, csak a kötelező, utolsó óvodai évben – állapítja meg a felmérés.
Az eltérő tantervű iskolába (osztályba) való bekerülés menetével kapcsolatban a tanulmány megfogalmazza, hogy a mechanizmus végeredményeként az alacsony iskolai végzettséggel járó társadalmi hátrányok óhatatlanul újratermelődnek. Az alacsony iskolázottságú szülő nem ismeri a jogait, az eljárás egyes részleteit, alacsony érdekérvényesítő képességgel rendelkezik. A gyermek elvégezve a gyógypedagógiai iskolát, nem tud majd továbbtanulni, legfeljebb olyan speciális szakiskolában, amely többnyire alacsony presztízsű, gyenge jövedelmet biztosító szakmákat oktat. Tapasztalataikra támaszkodva írják a szerzők, hogy sok olyan iskolában, ahol működik normál és eltérő tantervűnek mondott (tehát gyógypedagógiai) osztály, a tárgyi és személyi feltétételekben jelentős különbség mutatkozik köztük. Míg a normál osztályokban a legkisebb településeken is szakképesítéssel rendelkező, szakos tanárok oktatnak a többé-kevésbé megfelelően felszerelt tantermekben, addig a gyógypedagógiai osztályokban képesítés nélküli tanár foglalkozik a gyerekekkel, nem egy esetben egész nap tornaórát tartva nekik.
A felmérés interjúalanyainak elmondása szerint a szakértői bizottság nem egy esetben arra hivatkozva, hogy a gyermek szocializációs hátrányaiból fakadó lemaradása miatt bizonyára kudarcoknak lenne kitéve az általános iskola normál osztályában, eleve gyógypedagógiai oktatásra tesz javaslatot, megvonva tőle így az esélyt. A tanulmány készítőinek véleménye szerint az érintett gyermekek valójában az általános iskolai szelekció eredményeként szegregálódnak, amely folyamatban jelentős szerepet játszanak a pedagógusok részéről számos esetben tapasztalható előítéletek, a nemegyszer egy-egy intézmény szintjén megnyilvánuló intolerancia. Az egyik vizsgált kistelepülésen az általános iskola normál osztályai mellett két eltérő tantervű osztály működik. Míg a normál tantervű tagozaton a nyolc évfolyam mindegyikén külön-külön tanultak a diákok, addig az eltérő tantervű tagozaton – jogsértő módon – négy-négy évfolyamban összevonva (1–4 és 5–8) jártak. Az iskola eltérő tantervűnek nevezett tagozatára az iskola ellátási körzetét alkotó hat település egyikén nagy arányban élő halmozottan hátrányos helyzetű (gyakorlatilag roma) családok gyermekei kerülnek be.
A szerzők megállapítása szerint a gyermekek egy része értelmi fogyatékossá nyilvánításának hátterében elsősorban a szülők tájékozatlansága áll: nem ismerik az iskola és az óvoda követelményeit, normáit. Részben azonban – teszi hozzá a felmérés – az óvoda és az iskola téves személyészleléséből adódó előítélet miatt számtalan esetben eltérő társadalmi-kulturális háttérrel érkező gyermeket magatartászavarosnak nyilvánítva szakértői bizottság elé, esetleg nevelési tanácsadóba küldenek.
Ami a szabad iskolaválasztáshoz való jogot illeti, azzal kellett szembesülniük a kutatóknak, hogy ez valójában nem minden szülő számára jelent szabad választást. A hátrányos helyzetű családok gyermekei esetében a legtöbbször kényszer az iskolakezdés. A tanulói létszám növekedése vagy csökkenése hatással van az iskola működésére, kilátásaira, ennek nyomán az iskolák egyik csoportja mindent megtesz, hogy elérje a megfelelő létszámot, míg egy másik csoportja válogat a gyermekek között. A felmérés készítői úgy vélik, hogy a szabad iskolaválasztás még nem valódi szabadság. Mindaddig nem is lesz az, ameddig a családok és a települések jelentős hányadát a hiány és a nélkülözés jellemzi. „A vizsgálat egy éve során meggyőződésünkké vált, hogy szabadelvű iskolarendszer, a szabad iskolaválasztás, az egyének igényeinek magas fokú és differenciált kielégítése nem létezhet társadalmi jólét nélkül.”
origo.hu
Itt vannak a hatos lottó nyerőszámai – ön nyert valamit?
