Az ingadozó, de jobbára gyengélkedő forint és a magyar gazdaság kedvezőtlen helyzete miatt bizalmatlan külföldi befektetők miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) továbbra is kénytelen mesterségesen magasan tartani a banki betétek mértékét is meghatározó jegybanki alapkamat szintjét. Bár a hitelintézetek karácsony múltán mintha kissé kevésbé reklámoznák viszonylag magas kamatú betétlekötési lehetőségeiket, „csöndben” azért tovább tartanak akcióik.
A CIB Bank például már 50 ezer forint 2 havi lekötése esetén 12 százalékos fix éves kamatot kínál, ráadásul úgy, hogy pénzünk elhelyezéséhez nem is kell lakossági számlát nyitni a hitelintézetnél. Némi üröm az örömben, hogy a készpénzfelvételért a hitelintézet – csakúgy, mint legtöbb piaci társa – jutalékot számít fel: a CIB-nél ennek mértéke 2 ezrelék, minimum 400 forint.
A másik két, hivatalosan is „akciózó” hitelintézetnél, az Erste és a HVB Banknál csak folyószámla megléte esetén helyezhetjük el nagyon kedvező kamattal pénzünket. A számlanyitás ugyan mindkét pénzintézetnél ingyenes, csakhogy havi számlavezetési díjat kell fizetnünk (igaz, egyszerűbb számlatípus esetén a havi nagyjából 100-200 forintos költség annyira nem túl nagy teher). Az Ersténél az éves kamat legalább 2 millió forint 2 hónapos lekötésére 11,36 százalék, a HVB-nél ugyanakkor már 1 millió forintot évi 11,5 százalékra tudunk lekötni ugyanekkora periódusra. A készpénzfelvételi díjat azonban itt sem lehet megúszni: az Ersténél ez 5 ezrelék, plusz 100 forint (de maximum 4000 forint), a HVB-nél pedig 2 ezrelék, minimum 250 forint.
Több más hitelintézet különösebb akciók bejelentése nélkül is hónapok óta jócskán 10 százalék fölötti fix éves kamatokat kínál a lakosságnak. Valamennyi ajánlatra jellemző ugyanakkor, hogy csak rövid futamidőre – legfeljebb 1–3 hónapra – szól. Ez azt jelzi: a bankok nem bíznak abban, hogy a jegybanki alapkamat tartósan magas lesz, így nem mernek hosszú távra magas költséggel forrást gyűjteni maguknak. A jellemző éves fix lakossági betétkamat így kisebb, pár százezer forintos lekötés esetén jelenleg 8, több millió forintos betételhelyezésnél pedig 8,5-8,7 százalék lehet.
Két hónapra viszont a Citibanknál 11 százalék az éves kamat (legalább 1,5 millió forint lekötésével), míg ugyanilyen futamidőre az Általános Értékforgalmi Bank 10,13 százalékot kínál (igaz, ide legalább ötmillió forint kell). A kispénzűek is találhatnak egyéb lehetőségeket: a Budapest Banknál már 100 ezer forint kéthavi lekötésével 10,3 százalék, az IC Banknál, szintén kis összeggel, 10,5 százalék (utóbbinál 3 millió forinttal már 11,5 százalékot érhetünk el). Csak kicsit hoszszabb, 3 hónapos a futamidő egy másik kisbank, a KDB Bank 10,75 százalékos kamatú konstrukciójánál, amelyre már 100 ezer forinttal „benevezhetünk”. Természetesen e hitelintézetek többségénél is van készpénzfelvételi költség.
Ha valamiért idegenkedünk a banki lekötésektől, kedvező, akár két számjegyű hozamokat érhetünk el rövidebb futamidejű diszkont kincstárjegyek vásárlásával is. Ha a maximális biztonságot szavatoló állampapírpiac felé fordulunk, újabban hosszú futamidejű, fix kamatú lehetőségekre is bukkanhatunk. Február végén, illetve március első napjaiban jegyezhető – akár már 10 000 forintos címletben – az Államadósság Kezelő Központ 2005/05 elnevezésű, 11 százalék kamatot kínáló új kamatozó kincstárjegye, amelynek futamideje jövő év március 9-én jár le.

Szijjártó Péter: Magyarország és Svájc együtt áll ki a béketárgyalások sikeréért