Közel félmillióan tüntettek szombaton Tajvan fővárosában Csen Suj-pien elnök újraválasztása ellen tiltakozva. Lien Csan, a nacionalista Kuomintang elnökjelöltje – aki a 13 millióból alig harmincezer szavazattal maradt le riválisától – hosszú harcra és május 20-án, Csen beiktatásának napján újabb tüntetésre szólította fel párthíveit. Tajvan történetének legnagyobb tüntetésén Lien Csan – miközben a szónoki emelvény felett „meghalt a demokrácia” feliratú zászló lengett – kijelentette: Csen és kormánya kényelmesen ki akarja várni, hogy az ellenfél kimerüljön. – Ha nincs válasz április közepén vagy végén, ez azt jelenti, hogy meghív bennünket a beiktatására – tette hozzá.
Mindeközben a tajvani államfő közölte: hozzájárul a múlt heti elnökválasztáson leadott szavazatok újraszámlálásához, ha azt szabályos bírósági keresetben kéri az eredményeket vitató kihívója. Amint az ellenzék benyújtja az úgynevezett érvénytelenítési keresetet akár a választásra, akár a megválasztott jelöltre vonatkozóan, azonnal megkapja beleegyezésemet – közölte szombaton Csen Suj-pien. „Azonnali és teljes újraszámlálásban akarunk megegyezni” – tette hozzá.
A pekingi kormány szombaton a kínai belügyekbe való beavatkozással vádolta meg az Egyesült Államokat, miután ez utóbbi gratulált Csen Suj-pien újraválasztásához. Elemzők szerint Kína attól tart, hogy a tajvani függetlenségi erők kihasználhatják a zavaros belpolitikai helyzetet, és továbbléphetnek a sziget Kínától való teljes elszakítását célzó törekvéseikben. Peking szívesebben vette volna a Kuomintang jelöltjének győzelmét. A Kuomintang ugyanis, amellyel a kínai kommunisták több mint két évtizedes véres polgárháborút vívtak a múlt század első felében, legalább annyiban egyetért Pekinggel, hogy Tajvan Kína része. A Csen vezette Demokratikus Haladó Párt ellenben Tajvan függetlenségét hangoztatja.

Itt vannak a hatos lottó nyerőszámai – ön nyert valamit?