Egyre több vírustámadás éri a számítógépeket és a felhasználók adatait manapság. A védekezés elengedhetetlen, hiszen enélkül adatok sérülhetnek vagy semmisülhetnek meg, amelyek pedig értéket képviselnek, ezért azokat az illetéktelenek elől védeni kell. Sokak szerint a felhasználók azzal követnek el hibát, ha próbaverziót tesznek fel, nem követik a változásokat, s a programot nem frissítik. Főleg a magánszemélyek esetében gyakori probléma, hogy az internetről töltenek le vírusvédelmi szoftvereket, s ezzel letudják a számítógépes vírusok elleni védekezést. Csakhogy a probléma ezzel ritkán orvosolható. Bozsó Julianna, a VirusBuster ügyvezető igazgatója rámutatott: a megelőzés minden esetben nagyságrendekkel kevesebbe kerül, mint egy vírusincidens okozta káresemény. Komplett biztonság csak úgy létezhet, ha nemcsak az alapvédelmi ponton, a kliensoldalon, hanem a szerveren és a levelezőrészeken is biztosított a védelem.
Sajnos azonban sokan még mindig nem fordítanak kellő figyelmet az IT biztonságtechnikára, vírusvédelemre, pedig az elmúlt két hónapban ismét számos vírusincidens történt. A MessageLabs felmérése szerint például februárban minden huszadik e-mail fertőzött volt. És ez az arány nem egyedülálló, ugyanilyen fokú fertőzöttséget mutattak ki 2003 augusztusában. Mégis sokan – és nemcsak egyéni felhasználók, de kisebb cégek is – azt remélik, hogy velük ilyen nem történhet meg. De ebben sajnos nem szabad bízni!
Az ügyvezető úgy gondolja, hogy az oktatást kiemelten kell támogatni, hiszen a jövő szakemberei és felhasználói talán már tudatosabbak lesznek az IT biztonság területén. Ezért nagy hangsúlyt fektetnek az állami, valamint az oktatási szféra támogatására. Számos oktatási intézmény rendezvényeit, versenyeit szponzorálták már eddig is, és terveink szerint ez a jövőben is kiemelt területe lesz támogatási stratégiánknak. Nemzetközi konferenciák mellett természetesen a magyarországi, IT biztonsággal foglalkozó konferenciák állandó résztvevői is. Az anti-vírus és az IT biztonságtechnika megértése ma már mindenki számára létfontosságú. „Éppen ezért rendszeres előadásainkkal próbálunk hozzájárulni, hogy kialakuljon a tudatosság ezen a területen is – mondta Bozsó Julianna.
Eredményeikről szólva az ügyvezető ismertette: 2003 jelentős mérföldkő volt a cég életében, több fontos esemény is történt. Ezek közül az egyik, hogy intenzív külföldi terjeszkedésbe kezdett a VirusBuster Kft. Igaz, Kelet-Közép-Európában már eddig is jelen volt a cég, az elmúlt év nyarától viszont már szinte az összes európai országban, illetve Dél-Amerikában is elérhetők a VirusBuster-termékek. Amelyeket egyébként folyamatosan – sikerrel – teszteltetnek független, külföldi intézetekkel. Legutóbbi Virus Bulletin 100 százalékos minősítésüket éppen 2004 februárjában kapták meg. Másik nagy sikerük amerikai partnerükhöz, a Sybari Software-hez kötődik. Magyarországon kívül a kelet-közép-európai régióban (a cseh, szlovén, szlovák és lengyel piacon) 2000 óta kizárólagosan értékesíti a VirusBuster Kft. a Sybari Software termékeit. A többéves sikeres együttműködés eredményeként a Sybari integrálta termékeibe a VirusBuster keresőmotorját, valamint létrehozták az Enterprise Security Suite globális védelmi csomagot. Ez azért fontos – emelte ki Bozsó Julianna –, mert egy csomagban több terméket is adunk, köztük a VirusBuster komplett munkaállomás-szerver és levelezőszerver védelmét biztosító megoldását, továbbá az Exchange és Lotus levelezőszerverek védelmére a Sybari Antigen megoldásait. Ez azért nagy lépés, mert egy kézből, két termékkel nagyon széles platformlefedettséget és többpontos védelmet lehet elérni, ráadásul ebben az esetben a felhasználók a gyártói támogatást egy kézből kapják.
Belföldi partnerükkel, a Novell Magyarországgal is egyedülálló akciót indítottak fél éve, amelynek során a kisvállalkozások gyakorlatilag ingyen juthattak hozzá a Novell hálózati alapcsomaghoz, illetve a VirusBuster védelmi megoldásaihoz. A két cégnél úgy látták, az EU-csatlakozással és a globalizációval párhuzamosan szükségszerű, hogy a kisvállalkozások rendelkezzenek internet-hozzáféréssel, ugyanakkor gépük és hálózatuk megfelelő védelemmel legyen ellátva. Ha ugyanis ez nincs meg, akkor akár termelékenységük és tevékenységük is veszélybe kerülhet. Bozsó Julianna az akciójukat sikeresnek nevezte, hiszen egyre többen kérik a regisztrációt, vagyis az alapprogramon túl igénylik az állandó szolgáltatást és fejlesztést. A vállalat árai az 1–50 gépes kategóriában januártól pedig még kedvezőbbek lettek, amely lépés következtében további piacbővüléssel számolnak.
A konkurenciaharc erős, ugyanakkor az ügyvezető egy-két szereplős monopolhelyzetet nem prognosztizál, hiszen az eddigi példák alapján az egyesüléseket évek múltán a tagozódás követi, mert ez az alapfeltétele az egészséges piaci működésnek. Magyarországon a VirusBuster továbbra is szeretné kihasználni azt a speciális helyzetét, hogy hazai gyártó, s így jobban ismeri a honi piacot, az igényeket. Külföldön pedig jó árfekvéssel és a kiváló szolgáltatással tudnak további sikereket elérni, amit természetesen a magyar felhasználók számára is biztosítanak. A biztonság pedig szinte mindennél fontosabb, hiszen a globalizálódó világban a dollármilliókat forgalmazó cégek, de a kicsik esetében is egy esetleges adatvesztés komoly anyagi kárt okozhat.

Eladó a vármegye legkisebb háza – különleges ajánlat Vérteskethelyről