Sajnos, a mostantól már huszonöt országra kiterjedő közösséget nem túlzottan érdeklik a mi különös történelmi és lelki értékeink, például az, hogy államalapító uralkodónkat, István királyt a római katolikus anyaszentegyház szentjeként is tisztelik. Az unió a szakrális, szellemi javaknál előbbre helyezi a kölcsönös materiális előnyöket. No de, hál’ istennek, mi anyagiakban sem szenvedünk hiányt. Sőt, a fölöslegünkből, levetett holmijainkból bőven jut másoknak is.
Az individuális motorizáció sok évtizedes áldásaként például jó hárommillió személyautó futkározik az útjainkon, ezek elhasznált gumikerekeinek, tönkrement akkumulátorainak, műanyag kárpitjainak – egyáltalán a falusi kertekben, víkendtelkeken, árokpartokon, erdőkben szanaszét heverő roncsoknak – szakszerű, környezetkímélő tárolása, lebontása és lehetséges újrahasznosítása megoldatlan. Nem szólva a haszonjárművekről, buszokról és egyéb munkagépekről, amelyek roncstömege, a talajba jutott üzem- és kenőanyaga még sokkal több. De ugyanez vonatkozik a nálunk világszerte példátlan mértékben elterjedt zsebtelefonokra és áramforrásaikra: az ez idő szerint már több mint nyolcmillió mobilkészülék szinte minden alkatrésze veszélyes hulladék, ahogy a Magyarországon ismeretlen számban üzemelő vagy leselejtezett számítógépeké és kiegészítő egységeiké is. A játékszerektől a fotócikkeken, a rádió-, kazetta-, CD-walkmaneken, kvarcórákon és telefonokon át a tévé-távirányítókig szinten minden elektronikus ketyere alkálifémelemmel működik, ám az elhasznált áramforrások megbízható begyűjtése és feldolgozása sincs megoldva. Hála a rendszerváltást követően kialakult tömegfogyasztási trendinek, ma már egy átlagos napon Magyarországon is pár százezernyi plasztikflakonba és/vagy alumíniumdobozva csomagolt üdítőitalt és sört fogyasztunk el, a göngyöleg azonban – szervezett szelektív hulladékbegyűjtés híján – szinte egészében a szemétben landol.
Illetve: ez még szép is lenne! Ilyenkor, kora tavasszal, amikor a szántóföldek még barnállanak, és az erdők alján még nem zöldült ki a mindent jótékonyan eltakaró gaz, ilyenkor lehet igazán látni, milyen mérhetetlen mennyiségű szemét borít el mindent. Az országutak széle, a vasúti töltések oldala mindenütt tele van eldobált hulladékkal, illegálisan lerakott építési törmelékkel és egyéb mocsokkal. Sok helyütt felismerni tartalmukról a vendéglátóhelyekről származó, autóból kidobott szemeteszsákokat. A hanyagul kezelt kommunális lerakóhelyekről a szél felkapja a mocskos papírt és a könnyű műanyagokat, s akár egy négyzetkilométernyi területet teleszór velük. Szörnyű látvány az ilyen mező. A főváros pereme és a környező települések – beleértve a legdrágább ingatlanok és az új lakóparkok övezeteit – nyugati szemmel nézve elképesztően koszosak. Ezt a szinte mindent beborító szemetet már aligha lehet egyszeri tavaszi kampánnyal, iskolai mozgósítással, ingyen diákmunkával öszszeszedni. Ez is jön majd velünk, hozomány gyanánt, a brüsszeli központú Európa-házba.
Amint a botrányos állapotú, keréktörő közútjainkat, járdáinkat, a gondozatlan, elgazosodott parkjainkat, az irdatlan mennyiségű kutyapiszkot is magunkkal visszük az új közösségbe, a lepusztult metróval, a mocskos aluljárókkal, az agyonfestékezett házakkal, a törött üvegű telefonfülkékkel, az utóbbi években épült ronda középületeinkkel és minden vizuális környezetszennyünkkel együtt. Ez utóbbiakat méltán tekinthetnénk az amúgy is Brüszszelbe készülő Demszky Gábor főpolgármester személyes nászajándékának.
A természet brutális károsítása azonban nem áll meg a települések közigazgatási határánál. Megdöbbentő látványt nyújtanak a budai hegyvidéken, a Dunakanyar legszebb tájain a már erdő borította hegyek koronájáig felnyomuló építkezések. A jelek szerint senki és semmi nem tudja meggátolni az önző, magamutogató kivagyiak szerzési vágyát; a villák proletárjait mintha az asztal körül kergetnék, ha nem a nagymarosi panoráma tetején lakoznának. Ugyanakkor legszebb parkerdőinkben – köztük az úgymond szakrális Pilisben – ott lapulnak a fák tövében a kibelezett hűtőszekrények, gáztűzhelyek és tévékészülékek, és még jó, ha nem oszladozó állattetemek, mint a minap – a szintén divatos lakóhelynek számító – Biatorbágy határában lévő horgásztónál felfedezett kétszáz kutyadög.
Az állami hatóságok, önkormányzati testületek és a környezetvédelemért felelős szakhatóságok nemtörődömsége minálunk különösen harmonikus viszonyban áll a lakosság jó részének közönyével és bunkóságával. A főváros egyes részein már sok évvel ezelőtt elhelyeztek háztartási hulladék szelektív gyűjtésére szoktató konténereket, ám sokan a színes és fehér üvegek részére szolgáló rekeszekbe is használt pelenkát, mocskos rongyokat gyömöszöltek. A papír újrahasznosítását célzó gyűjtés is elsorvadni látszik. Viszont megyünk a lakodalomba május elsején mindnyájan, egyszerű mezei szemetelő polgárok és mindazok az illetékesek, akiknek mulasztása miatt itt tartunk. Akiknek trehánysága miatt például az ország legnagyobb szemétégetője, a rákospalotai már egy jó évtizede gyakorlatilag szakhatósági engedély nélkül üzemelhet. Az ízléstelenség, igénytelenség, a pazarló és önző életfelfogás és magatartás rendszer- és pártsemleges, egyaránt jellemző egyénekre és közösségekre. Vajon milyen szemmel fognak nézni bennünket az Európa-ház eddig nagyobb tisztasághoz szokott lakói?
Különös hulladékfajta a sitt. Nem rendszeresen keletkezik a háztartásokban, hanem alkalmilag. Már kis mennyiségben is tekintélyes súlya van, és nagyon makacs: nem bomlik el. Kukákba tilos borogatni, a kommunális hulladék elszállításának rendszerébe – Magyarországon – nem tartozik bele. Lomtalanításkor sem viszik el. Ezért, amikor valaki építkezik, lakást újít fel, a törmeléktől úgy szabadulhat meg szabályosan, ha konténert rendel a ház elé, borsos áron. Ne áltassuk magunkat: ha a konténeres vállalkozó alacsony tarifával dolgozik, biztos, hogy nem legális, azaz fizetős lerakóba viszi… Kiborítja egy erdőszélre vagy út menti árokba, patakba.
Ha a törmelék befér a magánautó hátuljába, akkor az építtető maga is „átalakíthatja” ilyenformán a természetet. Netán jóérzésű a sittkupac eredeti tulajdonosa? Akkor elviheti olyan lerakóhelyre, ahol ilyen hulladékot fogadnak – már ha telik lerakási díjra, és főleg benzinpénzre. Például a budai kerületekből elkocsikázhatunk sajátos terhünkkel Pilisvörösvárra, a már nem működő agyagbányába – kész kirándulás!
Mert ne gondoljuk, hogy egy közönséges budapesti hulladékudvar – a szelektív hulladékgyűjtés „fellegvára” – enged lerakni inert, azaz kémiai reakcióba nem lépő szemetet. A Budapesten újabban megjelenő úgynevezett hulladékszigeteken szintén nincs keresnivalónk a sittel. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. kihelyezett edényeiben csak a műanyagot, az üveget és a papírt gyűjti. Ezek minősülnek ugyanis újrahasznosíthatónak – ámbár betontörmelékből is lehetne másodnyersanyagot készíteni az építőipar számára.
A le nem bomló törmelék tehát mostohagyermeke a hulladékgazdálkodásnak, ez a pucér valóság. Ami látható is lett a hó elolvadásával. Ráadásul megkezdődtek az idei építkezések, felújító-átalakító munkálatok, így az inert hulladék tovább gyarmatosítja Budapest felbecsülhetetlen értékű zöldfelületeit, elcsúfítva a város közeli kirándulóhelyek kiindulópontjait.
A legfeltűnőbb ilyen szennyezés talán a budai hegyekkel-dombokkal rendelkező, vagy azokkal határos kerületeket éri. Ki vetett mostanában pillantást a Budakeszi útról nyíló, a János-hegy (XII. kerület) és a Nagy-Hárs-hegy közvetlen szomszédságában lévő Szépjuhászné út (II. kerület) tájékára? Vagy – délebbre – a Kamaraerdő (XI. kerület) környékére, útszéleire? Pesthidegkúttól Budafokig ugyanaz a probléma. A látvány csak annyira festői, amennyire az üres és horpadt festékesdobozok tömkelege annak számít.
A kerületek illetékesei elismerik, hogy évről évre nő a gazdátlan sittmennyiség. Hangyál Imre, a II. kerületi polgármesteri hivatal műszaki irodájának vezetője hozzáfűzi, az illegális hulladéklerakatok harminc százaléka építési törmelék. Vajon ennyire nincs pénzük jogkövetésre a lakosoknak? Hangyál Imre cáfolatként rámutat, hogy a főváros legértékesebb területén lakók – fordítsuk le köznyelvre: az újgazdagok – azok, akik a legtöbb szemetet terítik! Például ezért csúf látvány a II. kerületben a Pálvölgyi-cseppkőbarlang fölötti Pálvölgyi út. De túl romantikus lelkeknek nem ajánlatos ibolyát szedni a Hűvösvölgyi és a Nagykovácsi út környékén, a Mária-, illetve a Tök-hegyen sem.
Ennek az önkormányzatnak évi nyolcmilliója van a tüneti kezelésre, vagyis arra, hogy lakossági, hatósági jelzés nyomán a közmunkások fellapátolják, a fuvarozók pedig elszállítsák a szemetet. Mármint azok a vállalkozók, akikkel a kerület éves szerződést köt. A konténeres szállítók köbméterenkénti árajánlata a sitt eltüntetésére 2–4000 forint.
Sajátos hivatali filozófia a „rávárás”. Ez azt jelenti, hogy – amint azt mindenki jól látja – nem nyomban az észlelés után intézkedik a hivatal a csúf lerakat felszámolásáról, mondván, a gyors ügyintézéssel az illegális szemetelőket arról győznék meg, hogy ugyanoda érdemes borítani a hulladékot máskor is. A műszaki iroda vezetője elmondja még: hét végi járőrszolgálat felállítását fontolgatják az érzékeny területeken, mert leginkább a munkaszüneti napokon, amikor nem találkozni rendőrrel, közterület-felügyelővel, kerül ki a hulladék java.
Beszédes adat, hogy az egyik leghatalmasabb kerület, a XI. tavaly húsz-, idén harmincmilliót irányzott elő a sitt és egyéb illegális hulladék megelőzésére, illetve a már lerakott törmelékdombok konténeres elszállítására. Miért ne lehetne több konténert kihelyezni, amint azt Ausztriában teszik? (Ott ráadásul – úgy tudni – ingyen viszik el az építkező polgárok inert hulladékát.) Egerszegi Andrea, a kerület városüzemeltetési osztályának vezetője fő ellenérvként a pénzszűkét említi. Egyébként a kerület határában elhelyezett konténerekbe állítólag így is túl sok budafoki, budaörsi hulladék kerül.
Az osztályvezetőnek az a véleménye, hogy mindenekelőtt a lakosság jogkövető magatartásának kellene megszilárdulnia. Hiszen az építési és egyéb hulladékuk kezeléséért ők a felelősek. Tehát: a felújítás vagy építkezés költségébe a törmelék elszállítása belekalkulálandó. Más kérdés, hogy a jogkövetést, környezettudatosságot nem túlzottan erősítik a jogszabályok. Még a vétők szelíd kipellengérezése is nehéz, nemhogy bírságolása. Például adatvédelmi okokból a XI. kerület Újbuda című újságja nem közölhet fényképet arról, aki a fotó tanúsága szerint éppen sittet rakott le a zöldbe.
A Hulladék Munkaszövetség is azt gondolja, úgy kellene változtatni a jogszabályokon, hogy a tiltásnak érvényt lehessen szerezni. Nyugaton a bírság nemcsak tettenérés, hanem már ráutaló jelek alapján is kiszabható a szennyezőkre. Rozgonyi Zoltán, a Humusz munkatársa azt sürgeti, hogy létesüljenek olyan fővárosi kezelésű hulladékudvarok, amelyek végre fogadják – méghozzá ingyenesen – az építési törmeléket.
origo.hu
Családi fotót posztolt Orbán Viktor anyák napja alkalmából
