n Joó István
z egyedülálló, üzletkötői végzettségű Fanni gyógyszerekkel jól karbantartott, mániás depressziós hölgy. Pesti egyszobás lakásának közös költsége és rezsije majdnem akkora összegű, mint a rokkantnyugdíja. Igaz, pár hónapos időszakokra – mindig kérvényezés alapján – az önkormányzat átvállalja a közös költség, illetve a távhődíj bizonyos hányadát, de a telefonszámlák, bár szerény összegről szólnak, így is halomra gyűlnek. Már csak akkor tud telefonálni, ha őt hívják; ezzel fuccs a telefonos munkakeresésnek.
Pedig Fanni újra állástalan. Korábban huzamosabb ideig volt állása, de az utóbbi időben csak röpke hetekre-hónapokra alkalmazták, és mindig keserű tapasztalattal távozott munkahelyéről. A legfrissebb eset: fél év munkakeresés után egy gyermekalapítvány mondott neki igent. Az irodai fiókban őrzött szerződés egy hónap fizetett próbaidőre szólt, napi hat óráról, 50 ezer forintról. Fanni végül mégsem kapott többet egy ezresnél.
Fizetésnapon azt mondták, próbaidőre nem szoktak fizetni. A leszázalékolt nő nem merte vállalni a konfliktust, beletörődve hallgatta a burkolt megfélemlítést alkalmazó cég „érveit”. Például: Fanni egy hónapos telefonos-marketinges tevékenysége sok tízezer forintjába került a cégnek, de csak egyetlen, kisebb összegű pénzadományt eredményzett. A pénzügyi előadó nem mutatta meg az adományok feladóit, ami alapján kiderülhetett volna a dolgozó tényleges teljesítménye.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a cég azzal spórol meg munkaerőköltséget, hogy újabb és újabb próbaidős áldozatokat szemel ki. Ilyenkor pedig előszeretettel válogat a megváltozott munkaképességű ajánlkozók közül, akik után állami támogatás is jár…
– Lehet, hogy nekem már rég a menekülési útvonalon kellene gondolkoznom? Irány a szociális otthon? – kérdezi az ötvenéves Fanni.
Bár a testi fogyatékosok is nehezen találnak új munkahelyet, a pszichiátriai betegek munkaerő-piaci helyzete az övékénél is sanyarúbb. Sokkal inkább a pszichés problémával élők „lepik el” a munkaügyi központokat, mint a fogyatékosok. Az utóbbi, erős érdekképviselettel rendelkező réteg tagjait (például a vakokat) gyakran bentlakásos intézményben, hasonló sorsúak között, „védetten” foglalkoztatják. A pszichiátriai beteg munkavállalók többségét csak 40-50 százalékig százalékolták le, mely fokozat még nem jár szociális juttatásokkal. Erősen ajánlható tehát, hogy a szóban forgó álláskeresők szakavatott pártfogók után nézzenek.
A munkaügyi központok önmagukban nem tudnak megbirkózni az esetmenedzselést, a munkavállaló sorsának követését igénylő feladattal. Ehhez civilek kellenek.
Hangulat- és magatartás-zavarosok, skizofrének, mániás depressziósok, epilepsziások: többek között őket várja hétköznap 10 és 18 óra között egy földszintes kis épület a budapesti VIII. kerületben, a Szigony utcában. „Szigony Alapítvány a Közösségi Pszichiátriáért” és: „Harmónia Klub”, hirdeti a bejárati tábla.
A Szigony Alapítvány által működtetett klub valójában a kerület pszichiátriai betegeinek nappali intézménye. A szociális törvény 2000 óta teszi kötelezővé a húszezer főnél nagyobb lélekszámú településeknek, hogy ilyen intézményt létesítsenek. Csakhogy az országban eddig mindössze hat települési önkormányzat tett eleget a törvénynek. Köztük a főváros III. és VIII. kerülete. Minden más, érintett település önkormányzata mulasztásos törvénysértésben volna elmarasztalható…
A nappali intézménnyel összekapcsolódó munkaközvetítő stúdió egy sor előkészítő szolgáltatást is biztosít az állást keresőknek. Az Országos Foglalkoztatási Alap pályázata alapján egyéni tanácsadás, csoportos tréning, információnyújtás, munkaközvetítés a kínálat.
Ám az úgynevezett esetmenedzselés csak ritkán szimpla ügy.
– Hiába készítenénk fel valakit első interjúra, ha éppen „monokli” van a szeme körül… Komplex segítségnyújtás kell ahhoz, hogy valaki esélyes legyen a megfelelő állás elnyerésére – mondja Botka Bianka, a fiatal programvezető, aki egyébként negyedéves egyetemi hallgató szociális munkás szakon.
(A „monokli” nem légből kapott példa. Az alapítvány egyik klubtagjáról van szó, aki családon belüli erőszak elszenvedője.) Botka Bianka beszámol arról, hogy mindenki, aki álláskeresésben kér segítséget, először is állapot- és készségfelmérésen esik át. Munkapszichológus tereli az illetőt a személyre szabott elhelyezkedési terv felé. Tisztázódik, mi a legmegfelelőbb munkakör, mi az, ami adott esetben még megfelelőnek számíthat. Csak a reális, kölcsönösen elfogadott terv alapján jöhet létre az állást kereső és az alapítvány együttműködése.
Az egyéni munkatanácsadáson fölkutatják a személyes okokat, melyek eddig az elhelyezkedést, illetve az állás megtartását akadályozták. Az álláskeresési tanácsadáson például szó esik a helyes bemutatkozásról, megjelenésről, de arról is, hol és hogyan kell álláshirdetéseket böngészni.
Jelenleg két, több mint tízfős csoportban zajlanak a munkavállalásra fölkészítő tréningek. Ezekben sok a helyzetgyakorlat, hogy a pszichiátriai betegek begyakorolhassák érzéseik kifejezését, a helyes kommunikációt és konfliktuskezelést. Hiszen a megszerzett állást meg is kell tudni tartani. A tréning segíthet, hogy a pszichés tényezővel élők majd ne a csöndes megfutamodást, a helyzetből és a munkából való passzív kilépést válasszák, ahogy talán korábban. A helyzetgyakorlatokkal felkészülnek a majdani kollégák kínos kérdéseire is.
– A munkahelyen szinte bizonyosan eljön a pillanat, mikor valaki megkérdezi, miért csak hat órában dolgozol, s hogy mivel százalékoltak le – magyarázza Botka Bianka. – Tudatosítjuk a hozzánk fordulókban, hogy joguk van nem elmondani az igazságot, sőt általában jól teszik, ha nem mondják el. Például bölcsen válaszolt az a résztvevő, aki elkerülte a skizofrén szót, ami stigmatizál, és helyette „agyi anyagcserezavart” említett.
A pszichiátriai betegek nappali intézményének vezetőjét, Gordos Erikát arról kérdezem, a Szigony Alapítvánnyal kapcsolatba kerülőknek javul-e érdemben a munkaerő-piaci esélyük.
– A pszichiátriai problémával élőket nemcsak környezetük szokta megbélyegezni: gyakran hajlamosak arra, hogy ők is stigmatizálják magukat – magyarázza az intézményvezető, aki a Szigony utcában meghonosította a munkavállalásra felkészítő tréninget. – Már kezükben a szerződés, de talán még mindig nem hiszik el, hogy képesek az egészségesek között dolgozni. Mi viszont a hatékony viselkedést tanítjuk, és azt tapasztaljuk, hogy akik valóban alkalmassá akarnak válni az újbóli munkavégzésre, azok azzá is válnak.
A még huszonéves Lídia esete sikertörténet. Sok bukdácsolás után fél éve biztos munkahelye van, és elégedett azzal, amit csinál. Annak idején két felsőoktatási intézmény hallgatója volt egyszerre, kollégistaként nem volt pénze és ideje az elégséges táplálkozásra. Egy nem várt nyomasztó esemény előhozta belőle a pszichiátriai betegséget, s emiatt négy-öt hétre kórházba kellett vonulnia.
Később a gyakori munkanélküliség állandósította rossz anyagi körülményeit. Folyószámlája kimerített hitelkeretének a törlesztésére kellett kölcsönt fölvennie. Ruhatára is szegényessé vált, érzése szerint ez is belejátszott, hogy nem volt sikeres munkavállaló.
– A tréningen értettem meg, mi a fő baj velem – meséli Lídia. – Csak az első nap tudtam kedves lenni a munkatársaimhoz. Később mogorvaságommal, betegség miatti kisebbrendűségi érzésemmel elszigetelődtem.
Mostani munkahelye, egy nagy plébánia az immár rokonszenves és megbízható Lídiára a templom és a hozzá tartozó múzeum őrzését bízta.
A Motiváció Alapítvány, a kiemelten közhasznú, nemzetközileg is minősített civil szervezet a fogyatékossággal élők ügyének felvállalása mellett szintén foglalkozik a pszichiátriai betegekkel. Szerződésben áll a Fővárosi és a Pest Megyei Munkaügyi Központtal. Ezek normatív támogatás kíséretében ide, a Henszlmann utcai alapítványi központba irányítják azokat, akik ezt igénylik. A Motiváció sokoldalúan képzett szakemberei azt vallják, az egészségkárosodottaknak el kell fogadniuk önmagukat, vissza kell kapniuk a reményt, a távlatot, tisztában kell lenniük megmaradt képességeikkel. Nem tagadják meg ügyfeleiktől a képzést vagy az adósságkezelési tanácsadást sem. Zalabai Péterné ügyvezető így definiálja e sajátos munkavállalókat a munkaadók számára:
– Ők azok, akik egészségügyi, fizikai, érzelmi, mentális akadályoztatásuk miatt csak bizonyos feltételek meglétekor képesek – persze saját egyéni adottságaikon belül – a teljes értékű, egyenrangú munkavégzésre. De higgyék el: ez esetben tényleg képesek!
***
Foglalkoztatási támogatások munkaadóknak
A húsz főnél több dolgozót foglalkoztató cégeknek hozzájárulást kell fizetniük az APEH-nak, ha az alkalmazottak legalább öt százaléka nem megváltozott munkaképességű. Ha viszont egy ilyen cégnél a megváltozott munkaképességűek – közéjük tartoznak a pszichiátriai problémával leszázalékoltak is – létszámának aránya meghaladja az öt százalékot, azért már arányosan emelkedő állami dotáció jár. A húsz főnél kevesebb dolgozólétszámú vállalkozások esetében minden egyes megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatása után adóalapot csökkenthet a cég.
A munkaügyi központoknak is van támogatási rendszerük. Az úgynevezett rehabilitációs foglalkoztatást bővítő támogatás 18 hónapra adható, de csak akkor, ha a munkavállaló nem részesül egyéb ellátásban, például rokkantnyugdíjban. Első hat hónapban bért és tb-járulékot térít a központ, a második hat hónapban csak bért, a hátralévő időszakban csak tb-járulékot. Az összesen másfél év leteltével nincs kötelezettsége a munkaadónak a továbbfoglalkoztatásra.
A másik forma az úgynevezett foglalkoztatást bővítő bértámogatás. Ez csak 12 hónapra jár ugyan, de 24 hónapos foglalkoztatási kötelezettséget ró a megváltozott munkaképességű, legalább hat hónapja regisztrált munka nélküli személyt alkalmazóra. Itt a területileg illetékes munkaügyi központ a bérhez járul hozzá 50–100 százalékos mértékben.
Márciusban írják ki a megváltozott munkaképességűek munkahelyteremtését és -megőrzését célzó beruházási pályázatot. A munkaadó pályázhat új munkahely létrehozatalára vagy egy már meglévő munkahely megtartására. A nyertes 800 ezer forintot kap fejenként, de mellé 20 százalék saját forrást is kell biztosítania.
origo.hu
Két frontális baleset is történt rövid időn belül
