Vakondok a háztartásban

Nem tudom, mivel érdemelte ki a vakondok azt a kitüntető figyelmet, mellyel évszázadokon keresztül fordultak feléje kuruzslók, varázslók, orvosok. Talán rejtőzködő, föld alatti élete tette érdekessé az obskurus dolgok iránt vonzódó emberek számára, talán valamely más tulajdonsága.
Mindenesetre a legkülönfélébb betegségek orvoslására, legszokatlanabb problémák megoldására „használták” ezt a kis emlősállatot; és talán használják még ma is népi gyógymódok, babonák szellemében. A Felső-Tisza-vidéken például szemölcsöt gyógyítottak a vakondok szívének vérével, másutt kelésekre szorították a frissen agyoncsapott állatot. Egy, a török elleni végvári küzdelmek idején készült orvosi kézirat hajnövesztő szerként, kopaszság ellen javallta a megégetett és porrá őrölt vakondokot, melyet némi faolajjal tanácsolt a tar főre kenni.
De hogy ne csak hazai példát említsünk: 1928-ban valamelyik amerikai tudományos társaság 50 000 dollár jutalmat tűzött ki a rákbetegség eredményes gyógyítására. Mint Ráth-Végh István írta, a négyezer jelentkező között volt, aki egy eleven vakondok szorongatásával vélte gyógyíthatónak a betegséget: a kis állat ugyanis így magába szívja a bajt, s a páciens egykettőre meggyógyul. Mindenesetre e helyt lehetetlenség lenne maradéktalanul felsorolni a vakondok hasznosításának sokrétű módjait.
Egy 1648-ban Michael Demen kölni nyomdájában készített kézikönyv szennylapján nem gyógyászati alkalmazására találtam érdekes adatot, hanem arra, hogyan lehet a főtt vakondokot festésre használni. A bejegyzés dátum és név nélküli, de a tinta és az íráskép alapján legföljebb XVIII–XIX. századi lehet. Ezt a feltételezést támasztja alá a szóhasználat is. Maga a „vakond” vagy „vakondok” szó ugyan meglehetősen régi, a besztercei szójegyzék a XIV. század végén már vakondoknak fordítja a latin „talpa” névszót, ám a második szövegben szereplő „hulladék” kifejezés csak a XIX. század közepétől terjedt el országszerte. Biztosat azonban még ez alapján sem tudhatunk, mert a szó nyelvjárási előfordulása lehet korábbi is.
Bejegyzésünk kissé kusza helyesírása és a nagy gonddal megrajzolt betűk alapján egy nem különösebben iskolázott emberre következtethetünk. Talán lovakkal foglalatoskodott az illető, és saját használatra jegyezte fel a praktikát. Mindez azért különös, mert nem egy népi kalendáriumba vagy népszerű, sok kiadást megért imakönyvbe került bele a vakondokból nyerhető fekete festék receptje, hanem egy „elit” olvasóknak készült késő reneszánsz munkába. Ráadásul a velős mondásokat tartalmazó könyv 1780-tól a sümegi ferences rendház könyvtárában volt, több becses latin munka mellett.
Kideríthetetlen, hogy miként került Caspar Ens (1580–1659) Epidorpidum című műve egy vélhetőleg meglehetősen felszínesen iskolázott emberhez, aki azután a negyedik kötet szennylapjára, illetve a címlap verzójára nagy gonddal feljegyezte a festés metódusát. Sajnos a bejegyzést követően a könyv vizet kapott – talán valaki beleejtette a főtt vakondokot tartalmazó lábasba –, így a szöveg csaknem olvashatatlanná vált. Nem segíti az eligazodást az sem, hogy Caspar Ens munkájának három könyvét újrakötötték, és a lapszélek körbevágásakor sikerült eltüntetni néhány betűt. A recept tehát a következő: „Az fejerbűl feketét. Föszd megh az vakondakot, tiszta sós víszben. Minekutánna jól megh föszd megh (kend) annak az levével az lovat vagy akármit kihullanak mind azok az fejér s (z) örök! Feketék fognak nyölnyi! …” És így tovább. Az ismeretlen szerző a címlap hátoldalán folytatta fejtegetését: „Az fejér lónak az homlokán fekete csillagot hogyha akarsz csinálnyi avagy festenyi: Törött [?] cseripedénynek az hulladékjáth föszd megh tiszta vizben azután törd porrá, s kend az lónak az homlokára és csillagformán helheztesd oda. Kevis nap alatt az feiér s (z) örök lefognak hullani és feketék fognak nyölnyi…”
Nem árt tudni, mi mindenre használható háztartásunkban a vakondok vagy a törött – és nyilván kormos – cserépedény. Mindazonáltal nem különösebben valószínű, hogy a főtt vakondok levével csakugyan hatékonyan színezhetnénk feketére lovainkat vagy bármi más háziállatot. Ráadásul mostanában még törvények is védik ezt a kicsi rovarevő állatot. Hagyjuk inkább békén.